2010. február 27.

GaGa ooh la la

Mikor először hallottam róla valakitől, már a neve sem tetszett. Beskatulyáztam valami discos rémségnek, és ezzel le is zártam. Főleg, hogy utána hallottam valami első hallásra elhanyagolható számából is részletet. Aztán láttam a Paparazzi klippet, gondoltam, azért érdekesebb, mint hittem. Utána ment a Bad romance a rádióban, és beette magát a fejembe. Úgyhogy most az imént belevetettem magam Lady Gagába... mármint értitek, hogy értem... és szóval meg kell állapítsam, hogy baromi jó. A baromijósága pedig nem rejlik másban, mint a bizarrságában, a furcsaságában, meg magának a nőnek a durvaságában. A durvát értsd: ütős.


Eric, Eric... c-c...
ja, itten meg egy kis ákusztik csemege

Troli a Nagymezőben

így tömegközlekedik Budapest az [origo]fotón

2010. február 25.

Bryan Mills és Jason Bourne osztja

Jól megnézem magamnak a minap az Elrabolvát, ma meg a Bourne trilógiát. Rendben voltak. Nekem főleg az első volt igazán nagyon rendben. Liam Neeson aláz.
Szeretem az ilyen filmeket, amikben csak mennek, ölnek, mennek, bunyóznak, mennek, lőnek, mennek és mennek és mennek. Jól leosztják a népet, és ebben nincs, aki megállíthatná őket.
Mondjuk míg ugye az előbbiben mindössze egy nagy helyszínváltás van, addig az utóbbiban ugrálnak a Föld különböző pontjai közt. Volt, hogy már kicsit el is vesztem benne. Nehezen felfogható ez egy halandó ember számára, aki örül, ha szökőévente egyszer eljut valamerre. Nade mondjuk ez a film varázsa, ugyebár.
Nesze nektek egy Taken trailer és egy Bourne trilogy music video.


2010. február 11.

2010. február 10.

Norman kisujja

Megnéztem immáron sokadszorra a 4 szobát a Lie to me apropóján, hiszen Lightman karaktere után más szemmel látja az ember fia Tim Rothot. Ted szerepe volt az mindig, amivel egyből azonosítom, és amit leginkább elismerek, de Lightmané az, amivel meg az élmezőnybe került nálam. Nade ez most mindegy is. 4 szoba. A történet meglepő módon egy hotel négy szobájának szilveszteri eseményeit mutatja be. A közös pont az ügyeletes boy, Ted. Mindegyik szobát, tehát mindegyik fejezetet más-más rendező alkotta. Kettőt találhattok, melyik szoba kedvencem!... Naná, hogy a 4. szoba avagy A hollywood-i ember. Tarantino atyánk egyik örökbecsűje. Iskolapéldája annak, milyen varázslatosak a hosszú snittek, hogy mennyire közel hozzák az egész helyzetet, és belegondolva, milyen eszetlen nehéz egy holmi ez, más felől annak is, hogy hogyan kell valamit megcsinálni. Mire gondolok? Nos, erre mondom én, hogy tök mindegy, mit, a lényeg, hogy hogyan. Márpedig Tarantino baromira tudja, hogy hogyan. Hiszen ez a sztori is a negyedik szobában önmagában érdekes-érdekes, meg jópofa, de ennyi. Viszont így elmondva, így előadva, így felvezetve, ilyen színészekkel, ilyen légkörrel... zseniális. Egyszerűen zseniális. Mint mindig.