2010. november 30.

Voltam megint a tüdőgondozóban még múlt héten, ahol több-kevesebb sikerrel fújtam meg megröntgeneződtem meg minden, de még ezek alapján se jöttek rá, mi a csuda van a tüdőmmel, úgyhogy mondták, hogy 1 hónap múlvára tudnak CT időpontot adni, vagy soron kívül 27 e Ft lenne, dehát gondolják, nincs annyim, ha pont álláshoz kell. Mondtam, hogy jól gondolják. Nagyon bejöhettem nekik, mert megmozgattak pár követ és beprotezsáltak mára. Anya is elkísért. Én hülye nem ittam eleget előtte, szóval szétszurkálták a karomat, a kézfejemben talált harmadik véna már nem robbant szét a tűtől, úgyhogy ott nyomathatták belém a jódos oldatot, aztán ki-be húzogattak a gépből. Eredmény holnap.

2010. november 28.

HP7ezés

Last Christmas XD, mosdó ;), BK tábla, szívószál szájba dugdosás, család a táskában XD, Tescozás, trailer ignorálás, HP7/I *.*, szakadás Siporon XD, soksok én a vásznon, stáblista tapsolás, metró építkezésre kukkolás ;), Sirius helyett Altair, szemezés XD, o-face XD

kavicsok rjlesek

2010. november 27.

Nekünk jó, nekünk jó, nekünk jó...

Ha esni fog álló éjjel,
Melegével jól kibélel
Majd a pattogó kandalló,
Legyen hó, legyen hó.
nagyon vártam már, hogy alkalmam legyen hátjózni ezt a dalt

2010. november 26.

Havazik. Tündérország van odakinn. Kinéztem, és először csak az volt furcsa, hogy rózsaszín az éjszakai ég. Aztán alig hittem a szememnek, hogy minden fehér. És csak havazik. És havazik...
holnap, ecsém OO

2010. november 25.

2010. november 23.

Azt mondta a dokinéni tüdőszűrőn, hogy a leletemen látszik valami, de ne aggódjak, valószínűleg semmi komoly, viszont kell még egy vizsgálat, jövő hétfőre van behívóm. Mondtam neki, hogy ez gáz, mert attől függ a munkába állásom, hogy mikorra viszem a leletet. Szóval kiegyeztünk, hogy holnap reggelre menjek vissza, és akkor megcsináljuk. Minden esetre aszem kicsit ledöbbent, hogy amiatt egyáltalán nem parázom, mit találtak, amiatt viszont annál inkább, hogy időre meglegyen a cucct XD Hát most na. Minek izguljak, amíg úgyse tudhatok meg többet? Ha meg aszongya, valószínűleg nem nagy dolog, akkor hiszek neki. Most inkább izgat, hogy megkapjam végre a melót. Idegbajt kapok már, hogy ez a papírbeszerzési mizéria így elhúzódik. Na mindegy.
ideje hangolódni Dianával

2010. november 19.

Vikinges sárkányos

Megnéztem a How to Train Your Dragont, és nagyon bejövős volt a cucc. Eleve, ami sárkányos, az már nagyon rossz nem lehet XD Másodszor a vikingek Eric Northman óta új értelmet nyertek 8) A hangadó brigádról meg ne is beszéljünk! XD Baruchel, Hill, Mintz-Plasse, Miller... WTF XD

Aludni kéne már most
Mert lebontják a várost
Manócskák szedik széjjel
Hogy ne zavarjon éjjel

2010. november 14.

Végre eljutottam templomba. Már régen tervezem. Egy részről jól esett, más részről nem. Örültem a közös szavaknak, imáknak, viszont éneklésből kevés jutott, mert kissé Vidám vasárnaposra vették a figurát, és szinte semelyik dalnak sem az eredeti dallama volt, így meg nehezen tudtam magam átadni nekik. Nagyon nem ez az, amiben kell az újítás. A prédikációban inkább. Az sajnos semmitmondó volt. Korrekt, de semmitmondó. Persze, lehet, nem kéne Brian atyára számítanom egy hazai templomba térve, de... olyan nagy kérés lenne? Na mindegy. Tervezek legközelebb is menni, de lehet, másik templomba. Bár talán ugyanaz a pap. Hmhm...
Minden esetre annak örültem, hogy az alant szereplő kedvenc énekemet nem turbózták fel. Az lett volna csak a szentségtörés.

2010. november 13.

Mi a p*csa?

...hogy legkedvesebb tanáromat idézzem. X-Faktor, bazz. Mi történik??? Mi az, hogy a 4 kedvencem áll ott a végén dideregve? Mi az, hogy Nikolas és a Non Stop párbajozik??? WTF? Az igaz, hogy rohadt nagy élmény volt... Kristálytiszta örömzenélés, de... cajj már... Non Stop... A Mosolygós Gyilkos meg szegény most mihez kezd? Kiket fog összementorálni? XD

Arrr

2010. november 12.

Bátyám Red Dead Redemptionözik, és kérdezi, mit jelent itt az egyik utasításban a disarm kifejezés. Mikor felelek, Ő is már rájön, hogy lefegyverezést. Hangosan gondolkozik:
- Lefegyverezés... Azt vajon hogy kell?
- Capitulatusszal.
- Hülye... Ez hülye...
XD

2010. november 10.

XD

Arlene: What are you doin' in here? It says women on the door!
Lafayette: So what are you skank hoes doin' in here?

TrueBlood s02e07

2010. november 9.

Még jó, hogy 10 perccel előbb tévedtem be a Mekibe az állásinterjúra, hiszen nem is oda kellett mennem, hanem a munkaügyre. Odaértem. A sorszámom felvillanása után beültem az egyes tárgyalóba, és észrevettem, hogy izzad a tenyerem. Ekkor feltört belőlem a nem túl mélyen rejtező Joe Dubois. Ugyan ásványvizes palack nem volt épp nálam, de a hideg asztallapra rátettem a tenyeremet, így egy kellemes, hűs, száraz kezet nyújthattam az érkező interjúztatónak. Elbeszélgettünk, és felhívta az egyik Meki vezetőjét, aki pénteken reggel fogad, szintén beszélgetésre.
Bevetettem magam a Mammutba, ahol majdnem strokeot kaptam, mikor megláttam, hogy az x. emeleten egy fehér falon az áll, hogy "Itt hamarosan egy Starbucks Kávézó nyílik" és tele volt a felület a tündéres emblémával ellátott fotókkal. Gondoltam, lövök magamnak egy háttérképet a mobilomra... hát nem le akartak kapcsolni már megint a biztonságiak? Van még egyáltalán olyan hely az országban, ahol lehet fotózni anélkül, hogy 10 kommandós vetné rád magát? Na mindegy.
A Douglasben egy rakat parfümöt szagoltam végig a Hugo Bosstól kezdve a DKNY Men's termékekig, és pár tester papírt el is raktam, a british tollamal feljegyezve rá, milyen márkáról van szó. Illatos kézzel és zsebbel nyomultam be a Saturnba, ahol 2 perc múlva már a kosaramban voltak az üres DVDék, amikért bementem, de még egy bő félórát eltöltöttem ott házimozi rendszeren nézve egy kis Loreena McKennitt koncertet meg egy Avatar részletet.
Hazafelé a vonaton leültem, és leraktam magam mellé az aktatáskám, hogy apa odaülhessen, ha felszáll hozzám a következő állomáson. Egy nő egészen elsétált a kocsi végéig, hogy ott jól körbenézzen, és naná, hogy engem szemeljen ki, feltéve a kérdést:
- Szabad?
- Nem, ez a hely foglalt. - feleltem sajnálkozóan mosolyogva.
- Tényleg? - kérdezett vissza sértődött, hitetlen megrökönyödéssel.
- Igen, tényleg, ez pont foglalt. - feleltem megerősítve.
Felhúzott orral sétált kicsit visszafelé, és ott állósztrájkba kezdett, annak ellenére, hogy körülöttem minden egyes ember mellett volt egy szabad ülés. Úgy látszik, az én társaságomnál alább nem akarta adni. Van ilyen.

2010. november 6.

Ma egész nap odakint disznólkodtunk a Kövesikkel meg a Csizmadiákkal. Bogrács, fakanál, töltőgép, falatért kuncsorgó állatsereglet meg minden. Reggeltől kezdtük, és nemrég fejeztük be. Részemről fotóztam, fűrészeltem, felügyeltem és kolbászt meg hurkát töltöttem, húztam bele tök profin a bőrbe. Szóval azt csináltam, amihez értek. Na mindegy.

2010. november 1.

RJL Halloween 2010

őszi levelek, mécsesek, Macskanő, Ördög, Samara, parasztok XD, horgasorrú fazon, Chaplin, beretválás Brahmsra XD, NbC ♪, töklámpás faragás, Freddy OO, melegszenya, Samara kimászik a kútból OO, temetőmenet, izomlázas Jézus XD, Sirius kavargás, Pokolba taszítva XD, a gomb OO, mindig van egy ház XD, állra cuppanás XD, 4 szoba, Tim Roth mozgás XD, kiskölyök felképelés XD, márennyiazidős aludni térés, cicák mindenütt, reggeli tejeskávézás, papírzsepis integetés

Mel Allison Zoey Pajti Leeboy Willboy