2011. február 27.

A tegnapi elég szanaszét nap volt. Előző éjjel benéztem apához fél órára a farsangi alapítványi bálra a suliba, aztán reggel mentem be 8 utáni vonattal dolgozni, 10órázni. Beöltöztem, minden, és közölték velem, hogy dehát délutános vagyok. Mondom WTF? OO Átírták valamikor a beosztást, én hülye meg nem néztem meg talán 1-2 napja. Na mindegy. Elég az hozzá, beteg vagyok hét eleje óta, és ettől az infótól rögtön kivert a víz, a műszakvezető is látta rajtam, hogy ez most betett, így elintézte, hogy még ha valóban 4 óra múlva kell is beállnom dolgozni, legalább hazamehessek este 8-kor, ahogy az annak előtte ki volt írva. Hiszen utána lerobbanok, nem sok hasznomat vennék. Megnyugodtam kicsit, ellátogattam apához a suliba, aztán felmentem Mesihez, akinél netezgettem, meg kaptam finom ebédet. Szóval jól jártam. Utána irány ismét a meló, ismét beöltözés és végre munka. Este pedig tényleg időben hazajöhettem, így lett a 10órázásomból 6órázás. Megnéztem éjjel a Fekete hattyút, ami elég OMGJS volt OO Ezzel le is tudtam az utolsó jelentősebb Oscar esélyes filmet. Még épp időben, hiszen már csak bő 5 óra és... OO Csú. Délután aludtam egy jót, szóval fenn maradok a gálára. 8) Hogy utána hogy lesz, az még kiderül ;)
11h 15m and the Oscar goes to...

2011. február 25.


- Ne, nem akarom, hogy azt hidd, a földi lányok ilyen könnyen megkaphatóak!
- Milyen könnyen?
- ...
- ...
- ... Ilyen könnyen...

2011. február 21.

Donut Guy

Anya a reggeli tejeskávém mellé ágyba hozott nekem egy csokival leöntött, tányér nagyságú amerikai fánkot OO

Tegnap morfondírozott, mit készítsen farsangra, én meg mondtam neki, hogy amerikai fánkot. Ez lett belőle OO A nap folyamán aztán még többet készített, kisebbeket, alakítgatta a receptet. És még fogja is, kísérletezik tovább. De ez így reggel... *.* Csak pislogtam, meg gyorsan előkaptam a mobilom és lefotóztam XD Ő az én anyukám, oké? 8)

2011. február 13.

Campona Valentin napon voltam ma. Blueboxban fotózkodtam az Eiffel-torony előtt, keserédes csokit kóstoltam, lébecoltam, a színpadra lépett Tolvai Renáta és a táncos lányok, meg Kökény Attila. Ez utóbbit szívélyesebben fogadták, legalábbis valamivel nagyobb lelkesedéssel, de a közönség összességében csapnivaló volt. Életemben nem voltam ennyire bulihangulatlan koncerten. És ez nem az előadók hibája volt. Ők tök rendben voltak. Kökény Attilának baromi hangja van és tényleg csupa zene egy ember OO
Jah, és különben egy cigány csajszi megjegyezte mellettem, hogy: Ennyi cigányt még életemben nem láttam, ami itt van. XD Hát ez így is volt. De nem konkrétan vér szerintiek -bennem is csörgedezik-, hanem életformát tekintve. És az a helyzet, hogy... ennél a fajta közvetlenségnél én jóval angolabb vagyok XD Mert hogy nem tudtam olyan helyen megállni, hogy páran nekem ne jöttek volna finoman vagy kevésbé finoman, az hót ziher. Na mindegy.

2011. február 11.

Un Grande Amore... Így kezdődött minden...

Anno Morgan áradozott nekem musicalekről, megnéztük a francia Rómeó és Júliát, de nem ragadott el. Aztán mesélt egy Szabó P. Szilveszter nevű tagról, és megnéztem róla egy videót. Ezt a bizonyosat alant. Megtetszett. Bejött. Nagyon bejött. Így kezdődött minden. Ha ez nincs, nincs cikkírogatás és interjúzgatás a Zene.hunak, nincs a tömérdek színházi és zenés élmény, nem ismerem meg igazán a többi operettest, így Bereczkit sem, nem válik az egyik legfőbb példaképemmé, és akkor nincs Charlie, és... és akkor nincs Charlie OO Márpedig, ha Ő nincs, én sem vagyok, hiszen én Ő vagyok. Előtte nem tudtam, ki vagyok. Általa tudtam meg. Ti is általa tudtátok meg. Ki tudja, mi lenne ma, ha nem nézem meg ezt a videót. Ha közönyös vagyok. Meglehet, úgyis egymásra akadtunk volna, de ki tudja, hogy és mikor. De megnéztem.


Tegnap hajnali negyed 2-re értem haza a melóból, mert bő egy órát rostokoltunk a vonattal az egyik állomáson egy következő állomáson történt baleset miatt. OO Van ilyen. Az ember néha hajnali negyed 2-re ér haza a melóból, mert bő egy órát rostokol a vonattal az egyik állomáson egy következő állomáson történt baleset miatt. Na mindegy. Két utastársam beszélgetéséből:
- Lehet, h már otthon alszunk, és ezt csak álmodjuk.
- Akkor ez egy kurva szar álom.
hát igen, röviden ennyi XD

2011. február 6.

késő éjjel állomáson váró csajka *.*, hug, rózsaszín ágynemű
álomszuszék 8), rapid ebéd XD, vonatút 1, hosszú séta, sárba vezetés XD, Dextervitel Marcelléknak, partizó pocaklakó XD, elkísérve a melóba *.*, visszahívós smsek XD, éjjeli telefonos egyeztetés, értem jövés *.*, a sötétben közeledő csajka 8), egymás felé futás XD, vonatút 2, berontó kalauzcsaj XD, gumicukor evészet 8), Sirius támadás XD, JóreggeltVietnam rövidítések jelenet XD, töpörtyű és párizsi majszolás, Claire maci , közös fogmosás, lájkidéző 8)
kikapcsolt net XD, kekeőscsige sütés, padlásmenet, vasárnapi ebéd, Lovagregény !, fájdalom XD, GodI'mGood 8), Philippa , We Will Rock You, gyors összekészülés, mosdóbefoglalás XD, rapid tejeskávé, útravaló csomagolás, Chaucer kabát 8), hamar érkező vonat :(, légcsók

csajka

2011. február 2.

Túl jól sikerült a party Sophiánál XD Megint keverten ittam mindent mindennel, meg vízipipáztunk, szóval rendesen kicsináltam magam. Meglett a kilences szint. Akkor persze ez tök jó volt. Lazultunk, ökörködtünk, mindenhova odapofátlankodtam, mindenkivel közvetlenebb voltam az átlagosnál is XD Szóval tök jól elvoltunk, aztán a konvektor előtt aludtam a földön hálózsákban, vagyis igazából főleg hánykolódtam, reggel meg próbáltam halkan rosszul lenni. Vuá, rémes volt. Egész nap nem lehetett velem mit kezdeni, melóban a kajám odaajánlottam Szafinak, és a kóstoló finomságokból sem kértem. Csak vedeltem a kólát, hogy jobban legyek, és hálát adtam, hogy korábban elengedtek. Itthon aludtam két órát, de nem segített. Csak reggelre jöttem helyre. Hosszú másnap volt. Nagyon hosszú. De már regenerálódtam XD

Különben nem elég, hogy Roberto Benignivel már régóta gyakran vonatozom együtt, mostanában Morgan Freeman is állandó éjszakai útitársammá vált. Már köszönőviszonyban vagyunk meg minden XD Gárdonywoodban lakom, ecsém, ez alap 8) XD

Pillangószárnyon érkezett egy megkésett karácsonyi ajándékom. Levél, szaloncukor, gyertya és egy kis fekete penna *.* Mindig jól jönnek ;))

A mobilomhoz vettem ugye végre adatátvitelit, szóval telepakoltam zenékkel, Bryan Adamsszel, Varga Viktorral, musicalekkel, meg miegymással, és akarok rá még ezt-azt, csak nincs mindig lelkierőm felkutatni meg összeszedni a cuccokat. Na majd alakul. Szép lassan tele lesz franyaságokkal 8)

31én meg betelt a fél év 'cos we are young and wild and free

Ma szabadnapom volt, RJLezgettem, pihentem, családoltam és lestem Daybreakerst, ami tökre tetszett, csak csomó minden érdekelt volna még, meg én más dolgokat helyeztem volna jobban előtérbe, de... rebesgetik a második részt, szóval reménykedem. Na meg még Király beszédéztünk, amitől azt kaptam, amit vártam. Ez pedig nem kis dolog. Persze, Firthtől, de főleg Rushtól számíthattam erre. Nadeszóval most épp szjzek meg elvagyok. Szerintem éjjel még rávetem magam a Szupercsapatra. Hm... ez most érdekesen hangzott. Na mindegy.