goodbye 2017!

az előző részek tartalmából - ez történt a 2017-es évadban:

• elértem a 3. X-et
• kipróbáltam magam grafikusi munkakörben
• megünnepeltük a szüleim 40. házassági évfordulóját ❤
• végignéztük Sirius (pingvinharcos) Minecraft Let's Play sorozatát
• unokaöccsökkel elmentünk egy MineShowra ❤
• kissé belevetettük magunkat a PUBG streamekbe
• Mercutio őfelsége fél évnyi gyengélkedés után Tybalthoz távozott † ❤
• eljutottam végre a TWD Blood Storeba vért adni
• az asgardiakkal volt regular ordinary Visegrád, Halloween és Christmas time ❤
• végignéztem a Touchot, a Black Mirrort, a Fargot, a Shamelesst és a Downton Abbeyt
• a bagolykövesekkel táboroztunk és karácsonyi báloztunk ❤
• a PhotoBucket igazán  jól kiszúrt mindenkivel. ezt küldöm neki
• Dolák-Saly Róbert elismerő szavakkal illetett egy Facebook postom kapcsán
• a Moana és a La La Land legalább annyira tetszett, mint a zenéik, amiket folyton hallgatok
• felvettek egy angol középfokra felkészítő képzésre. áprilisban vizsgázom

az év sorozata: Downton Abbey

az év filmje: Thor: Ragnarök

az év előadója és az év dala: Superfruit - Guy.exe

az év EPIC momentje: Thor 4D

az év másik EPIC momentje: Tom Holland előadta az Umbrellát

hello 2018!

goodbye 2016!

nézzük csak, mi történt az elmúlt évben:

• sok jóság a bagolykövesekkel és az asgardiakkal
• végignéztem az Elnök Embereit és a Supernaturalt
• Minecraft. sok Minecraft a családdal
• bemutatták az Amerika Kapitány: Polgárháborút, a Szemfényvesztők 2-t és a Dr. Strange-t
• Belgiumban jártam
• Hercegh Kriszpin énem a Bagolykő igazgatója lett
• végre megkaptam az új személyimet and even

az év előadója és (nekem) az év dala: Pentatonix - La La Latch

az év dala vol. 2.: Robin Schulz - Sugar (feat. Francesco Yates)
az év dala vol. 3.: Rag'n'Bone Man - Human

az év sorozata: The Walking Dead (idén is)

az év filmje: Amerika Kapitány: Polgárháború

az év EPIC momentje: Thor és Loki feltűnt Brisbaneben

hello 2017!

Asgardians in Brisbane

Tom Hiddleston, Chris Hemsworth and Taika Waititi @ Thor: Ragnarok set

UNITED WE STAND: DIVIDED WE FALL.

Oscars 2016

Mikor januárban nekiállnék elkámpicsorodni, hogy véget ért a karácsony, mindig rájövök, hogy kezdődik a díjátadó szezon, aminek a megkoronázása természetesen az Oscar. Tavalyra tökéletesítettem a módszerem és ez idén is bevált: lefeküdtem este 9 körül, felkeltem hajnali 1 után, végignéztem a gálát, aztán aludtam még pár órát. És most itt vagyok. Frissen, üdén, elégedetten.

• Nagyon örülök, hogy a Duna TV leadta a showt és hogy ilyen klasszul közvetített. Pár kivételtől eltekintve szépen kitöltötték a szüneteket, a szakértők és a tolmácsok is rendben volt. Igazán megtarthatnák ezt az Academy Awards közvetítős jó szokásukat a következő évekre is, nem csak amikor magyar filmet jelölnek. Ha már itt tartunk: yaaay Saul fia.

• Chris Rock korrekt házigazda volt, de nekem nem adta annyira, mint adhatta volna. Az teljesen oké, hogy hosszabban szólt a sokszínűség hiányának problémájáról, viszont szerintem sok volt, hogy ez tette ki nála a 80%-ot. Na mindegy.

• Baromi jó ötletnek tartom, hogy a jelöltek előre leadták a köszönöm-listájukat és hogy a díj átvétele közben az futott az alsó sávban. Már évek óta nehezen viselem, hogy az ilyen felsorolásokkal mennek el a beszédek és elveszik az időt a tényleges tartalomtól, jó gondolatoktól. Úgy tűnik, ezzel nem voltam egyedül. Nagyon remélem, hogy megtartják ezt a módszert. Idén még sokan voltak, akik a kiírt köszönetek ellenére azért fel is sorolták a neveket. De reményeim szerint könnyen átszoknak majd rá, hogy erre már nem kell gondjuk legyen.

• Akarom, hogy minionok többször adjanak át díjat!

• Tarolt a Mad Max: Fury Road a technikai kategóriákban. We witnessed. Meg is érdemelte. Arra pedig nem tudtam nem felfigyelni, hogy kb. az egész Mad Max stáb úgy fest, hogy nyugodtan elmehetnének mind a sivatagba fémszörnyeken száguldani. Hogy a forgatás tette őket ilyenné, vagy pont emiatt voltak ők a legalkalmasabbak a feladatra... hát szerintem ez utóbbi.

• Eszméletlenül tetszettek a díjak felvezető összeállításai. Az első wow élményem a hangvágás jelöltjeinek összefoglalójánál volt talán. Te jó ég! Na így kell egy kategóriát bemutatni.

• Ennio Morricone atyánk megkapta a Legjobb filmzene díját, ami már bőven kijárt neki. God bless Quentin Tarantino!

• A gála egyik legmegrendítőbb élménye volt Lady Gaga előadása, a Til It Happens To You, amit szexuális bántalmazások túlélőivel énekelt. Nem csoda, hogy az egész Dolby Theatre könnyezett.

• Nekem az Oscar soha sem igazán arról szólt, ki milyen díjat nyer, hanem arról, hogy ennyi zseniális ember mind ott van egy helyen. Komolyan egy valódi ünnep ez nekem. A film ünnepe. Mindemellett azért el kell mondjam, teljesen elégedett voltam a díjazottakkal. Abban viszont mélyen egyetértek Chris Rockkal -még ha ő csak hülyült is vele-, hogy napjainkra kezdik létjogosultságukat veszíteni a külön férfi és női kategóriák. Részemről inkább műfajokat választanék szét esetleg, mint a Golden Globeon.

• Megvan Leo Oscarja! Ennek viszont egyedül azért drukkoltam, hogy ne szívassák már tovább ezzel szegényt. Nem hiszem, hogy ez a Revenant-beli alakítás az, amiért neki díjat kellett volna kapnia. Legalább ötöt tudnék mondani, amiért inkább. Ugyanígy voltam Gary Oldmannel is a Tinker Tailor Soldier Spynál. Meg én különben idén is Eddie Redmaynenek adtam volna. De mindegy. A lényeg, hogy megvan végre!

• Ami durva nagy meglepetés volt és aminek hihetetlenül örültem: a Spotlight lett a Legjobb film. Nem csak azért ilyen kedves ez a tény a számomra, mert odavoltam a színészgárdáért, a forgatókönyvért és az egész élményért, amit adott, hanem mert amikor néztem, volt egy pillanat, amikor egyszerűen csak belém hasított, mennyire imádom a filmeket. Nem mintha nem érezném és tudnám ezt a nap 24 órájában, de ennyire külön gondolatként ritkán fogalmazódik meg bennem. A Spotlight alatt viszont ez történt.

Éljenek a filmek!

Mark Ruffalo: "I tried to make off with the big one. Security stopped me. Darn it. #oscars"

welcome

Tom Hiddleston in High-Rise

 

 

 

Hugh Laurie and Tom Hiddleston @ The Night Manager Panel |  TCA 2016

várós

a színészgárda egy dolog, de Favreau atyánk ül a rendezői székben

goodbye 2015!

nézzük csak, mi is történt az elmúlt évben:

• végignéztem a Parks and Recreationt és imádtam
• a The Dyatlov Pass Incident miatt rákattantam a horrorfilmekre
• Marty és Doki visszatértek a jövőbe
• indítottam egy Paul Bettany Facebook oldalt
• bemutatták az Avengers: Age of Ultront, a Jurassic Worldöt és a Crimson Peaket
• prattingeltünk

• a Visegrádi Palotajátékokon ismét kimaxoltuk a yolot. just... DO IT! #nofilter #swag
• már 9. éve varázslatostáboroztam össze magam a kavicsokkal
• találkozók, mozizások, halloween (whaaa?), parapark, karácsonyi bál, szilveszter

az év dala vol. 1: Mark Ronson ft. Bruno Mars - Uptown Funk
#dontbelievemejustwatch

az év dala vol. 2: The Weeknd - Can't Feel My Face

...amit -mint időközben rájöttem- Tom Cruise lip syncje miatt kedveltem meg végleg

az év sorozata: The Walking Dead

Nem tudom elégszer megköszönni Norman Reedusnak, hogy bő egy éve rábeszélt, hogy kezdjem el nézni.
A TWD immáron benne van a top 3 sorozatomban. WALKERS!

az év filmje: Avengers: Age of Ultron

No, you don't understand. Ezelőtt csak merész fanboy képzelgéseimben és néhány elborult rajongói írásban/manipban volt szó  arról, hogy Jarvis testet öltsön. Szóval amióta bejelentették, hogy Paul Isten Bettany fogja játszani Visiont, nem térek magamhoz. Komolyan. Máig sem sikerült, pedig párszor már újranéztem a filmet. I can't.

az év EPIC momentje: Kevin Smith és Paul Bettany a Talking Deadben

#whatatimetobealive

az év eseménye: egy nagy előrelépés
Ősztől kezdve minden felgyorsult. Nem nagyon írtam még erről (most se fogok túl sokat) és csak páraknak mondtam, mert még mindig csak pislogok. Ráadásul néhány dolog egyelőre igencsak folyamatban van, emiatt pedig nem akarok elkiabálni semmit, de... lassan igazán felfoghatnám, hogy elkezdődött végre az, amiben pár éve megrekedtem. Ha minden jól megy, akkor hamarosan érkezek néhány olyan hírrel, aminek már éppen ideje volt. És akkor majd szerintem mesélek is erről az egészről. Addig meg -így látatlanban is- szorítsatok nekem, kérlek!

hello 2016!

A múlt szelleme

Megnéztem a Mamát. A Crimson Peak promózása kapcsán sokszor emlegették, hiszen ebben szintén együtt dolgozott Jessica Chastain és Guillermo del Toro. (továbbiakban spoiler alert) Részint talán ezért, részint viszont különben is párhuzamot vonnék szerintem a két film között. Nem csak a megjelenés, a hangulat, a szellemek gyönyörűen ijesztő ábrázolása miatt, hanem... az egész sztori miatt, ami alapvetően teljesen ugyanaz: adott két testvér, akik sok megrázkódtatáson estek át, és ott rekedtek egy kísértetházban, amely egyben az otthonukká lett. Aztán jön egy fordulópont, és vele együtt egy új élet és egy új szeretet a reménye. Az egyik testvér hajlik felé, vágyni kezd rá, míg a másik elutasítja. Addig csak egymásnak voltak, most változás következik és dönteniük kell. Végül az egyik a jövőbe halad, a másik ott marad a múltban. Elszakadnak egymástól.

Különbözik a kor, a cselekmény, a környezet, a testvérek viszonya és igazából a felsoroltakon kívül szinte minden, ám a mondanivaló ugyanaz. Ami pedig fő erénye mindkét filmnek, hogy nem ítél el senkit. Nem foglal állást. Megérti a múlt és a jövő boldogságát is. Megérti azt is, aki a régben maradt és megérti azt is, aki inkább már tovább menne. Nyilván ez utóbbi felé billen a mérleg nyelve. A haladás felé. Ám ha bármiért is megfeddik ez előbbit, az egyedül az, ha az illető magához láncolja a másikat. Azonban valljuk be, sokunk tenne így. Hiszen ezzel összeomlik a világa. Legalábbis ezt hiszi. Pedig akármilyen kemény, ezt meg kell tenni azért, akit szeretünk. El kell engedni. Ha akarata ellenére magunknál tartjuk, többé már úgysem lesz semmi olyan, mint régen.

welcome Marty and Doc

 

Beware of Crimson Peak

Ma megnéztem moziban a Crimson Peaket. Másfél éve vártam ezt a filmet. Nem fogok spoilerezni, mert igazából ez nem is egy kiveséző poszt. Szóval véleményül annyit, hogy gyönyörű és megrázó. Pont olyan, amilyenre számítottam, ennek pedig mindig örülök. Viszont inkább a rám gyakorolt hatásáról beszélnék...

Rájöttem, hogy én mindig a jó filmek után veszem észre magam körül a világot. Kijövök a moziból, és az élmény, a hangulat mindennek tartalmat ad. Ha túlzóan érzékletesen akarnám kifejezni magam, azt mondanám, hogy ami addig szürke volt, egy ilyen film után színes lesz. Minden jelentéktelen jelentőssé válik. Fontos lesz nem csak az, ami körülvesz, hanem az, ahogy én viselem magam benne. Mintha addig nem tudtam volna igazán, hogy hol a helyem. Hogy hogyan látnak mások. Aztán kijövök egy filmről és nem pusztán van helyem a világban, hanem az enyém az egész és fel sem merül bennem, hogy mások nem úgy látnak engem, mint én magamat. Ettől pedig valóban olyan leszek, amilyen vagyok. Mert nincs bennem szorongás, elveszettség. Szilárd talajon érzem magam. Otthonosan mozgok a saját létezésemben. Nem tudom, szoktam-e magam annál kiegyensúlyozottabban és felhőtlenebbül érezni, mint egy-egy film után. Legyen az akár egy ilyen gothic romantic horror. Persze, nyilvánvalóan, ha nem Tom Hiddleston lett volna az egyik főszereplője, nem érezném most ennyire így magam, hiszen én mindig karaktereken keresztül élem át a filmeket. De ez már egy másik gondolatsor, amit talán már ki is fejtettem valamikor...

Paul Bettany rendezői debütálása, a Shelter nekem már trailer alapján nagyon erősnek tűnik. Paul Isten azt nyilatkozta, hogy mindenképpen olyan filmet akart csinálni, ahol teret adhat a színészeknek. Ahol rajtuk van a hangsúly, az ő alakításukon. Márpedig én amennyire imádom a látványos mozikat, olyannyira lenyűgöznek az ilyen kevés szereplős kamaradarabok is. Sok hasonló műfajúra persze azt mondom, hogy inkább színházban kéne játszani és nem annyira való vászonra, képernyőre. Azonban akadnak olyanok, amikkel kapcsolatban egyáltalán nem jut ilyesmi eszembe, mert egy részt túl magával ragadó az, amit a színészek hoznak, semmint hogy ez felmerüljön bennem; másrészt olyan jól használják a filmes eszközöket hangulatteremtésre, hogy kár lett volna ezt az adut nem kijátszani. Nekem így bemutató alapján ebben a moziban mindkét lehetőség ott van.

FunFact: a trailerben a fényképen szereplő kis srác szerintem Stellan Bettany, Jennifer Connelly és Paul Bettany első közös gyermeke. Ugyan ezt -érdekes mód- sehol nem találom a feltüntetve, dehát akkor is ő az.

A FunFact FunFactje: Stellan Bettany Stellan Skarsgård után kapta a nevét.

(on why Loki was cut from the Avengers: Age of Ultron) “I was part of the dream sequence for the character of Thor. I shot for a day and enjoyed it very much. Then I received a phone call from Kevin Feige (..) and I’m just gonna tell the truth cause it’s the cleanest way of doing it…” (x)

 

Végre ez is kiderült. Mármint persze, van, aki azt mondja, hogy ez kamu magyarázat (nem annyira Hiddles, mint inkább Feigeék részéről), de számomra kielégítő és hihető. Hasonlóra gondoltam, mikor megtudtam, hogy mégse lesz Loki a filmben. Teljesen jogos, hogy kihagyták belőle, ha egyszer az embereket csak megkavarta volna. Nyilván nekiállhatnánk morogni, hogy "csak mert a sok hülye nem értette...", dehát gáz, ha egy közönségfilmet (vagy bármilyen filmet) nem ért a közönség. Nem hiába vannak test screeningek, na. Ettől függetlenül azt viszont változatlanul nem értem, miért nem lehetett hozzácsapni legalább a törölt jelenetekhez. Na mindegy.

nem kapok szikrát

Ma szokás szerint odanyomultam a moziban a jegyszedőkhöz, hogy akadnak-e esetleg megmaradt filmes plakátok, poszterek. Ők meg már tanácskoztak is, hogy igen, jaj, hol is vannak, aztán szinte egyszerre gyúlt lámpa a fejükben, hogy ó, hát azok nincsenek. Hiszen egy pár hete már minden digitális.....
Nos, amin én ekkor keresztül mentem, azt talán a Hatodik érzék ominózus végéhez tudnám hasonlítani... megfordult velem a világ, és hirtelen minden összeállt. Napokkal ezelőtt jártam ott a WestEndben Thor: The Dark Worldöt nézni, és a durván nagy sorban álldogálva az asgardi haverkáimmal, hosszú percekig pislogtunk azokra a bekeretezett, szép dolgokra, amiket én a szokásos, hátulról szépen megvilágított posztereknek hittem, és nem esett le, hogy az monitor. Mind monitor. Nem egy plakát az üveg mögött.  Nem. Hanem mind-egy-szálig-képernyő...

Habár frankón nem térek azóta se magamhoz, de ha egy kicsit sikerül épp tisztán gondolkodnom, akkor az jár a fejemben, hogy különben én ennek örülök. Örülök neki, mert mindig is ott nyáladzottam a mozitermek előterébe ezekre a poszterekre, és belesajdul a szívem, hogy úgyse lesznek az enyémek, mert vagy kidobják, vagy a királyabb darabokat úgyis elmarják előlem. Mostantól azonban azzal a megnyugtató tudattal csodálhatom őket, hogy HD minőségben nekem is otthon ülnek a gépemen, szóval nem nagy kunszt.  DIGITÁLIS PLAKÁTOKAT MINDENHOVA!

i have all these bro feels now

Nagyon imádom, ha emberek egymásra találnak. Ha olyan egységet alkotnak, amire öröm ránézni, és amitől úgy érzed, a helyén van a világ. Mindegy, hogy Ők ketten rokonok, szerelmesek, testvérek, barátok, munkatársak. Csak látod rajtuk, hogy jól érzik magukat egymás mellett. Hogy a másik mellett a helyükön, elemükben vannak. Hogy jobbá teszik egymást. Na nekem ilyen Chris Hemsworth és Tom Hiddleston.

Anno nagyon vártam az Avengers filmet, de nem követtem annyira nyomon a promokat és a premiereket. Utólag néztem vissza minden ilyen eseményt, és nagyon örültem, amikor együtt láttam az asgardi tesókat. Aztán volt egy nagy szünet, legalábbis nekem annak tűnt. Akkor jöttem rá, hogy mennyire annak tűnt, amikor a Vasember 3 premierjén találkoztak, és jól meglapogatták egymást. Ennyi volt a jelenet, de engem legalább olyan baromira feldobott ez a dolog, mintha én találkoztam volna valami régen látott baráttal. Most pedig, így a Thor: The Dark World premierek alkalmával - férfiasan megvallom - egyszerűen néha spontán bekönnyezek, amikor meglátok róluk egy-egy közös fotót vagy interjút. Egyszerűen elöntenek a bro feelek... but it's good for me! I like it! ANOTHER!

come at me bro

Chris Hemsworth and Tom Hiddleston @ Thor: The Dark World premiere

where are your Avengers now?

Thor 2 panel, Comic-Con, San Diego, USA. *FANBOY SCREAM*