Megint megnéztem az István, a király-t. Tehát ez így összesen 2 felvétel megtekintés és egy élő. Így harmadszori nézésre végre letisztult a kép. Sajnos a már említett szörnyű 20-ai felvételnek köszönhetően eddig nem volt egész a darab számomra. Mivel azonban most már nem kellett bosszankodnom a hülyeségek miatt, mert már fel voltam készülve rájuk, végre figyelhettem rendesen magára az előadásra és annak szereplőire.
Már első megtekintéskor is volt véleményem. Van, akiről azóta se változott, van, akiről némelyest. A táltosasszony rendben van, Gizella szintén, a három abcúgos is nagyjából... na de inkább azokat emelem ki, akikkel hadilábon álltam, vagy éppen ellenkezőleg...
Réka (Herczeg Flóra). Nagyon szép hangja van, kitűnőek a magyaros hajlításai, de ez a porcelánbaba külső engem zavar. Igen, nem tehet róla, hogy ilyen alkat, ám ez az egész megjelenés, és gondolok itt a mimikára, mozdulatokra, mind élettelenné teszik. Alapból térdeplő szobor benyomását kelti, főként a folyton réveteg, ártatlanságtól csillogó tekintettel, viszont pont ettől nem bír olyan emberi lenni. Olyan érthetetlen, olyan pusztán létező.
Sarolt (Edér Enikő). Zseniálisan eltalált. Rekedt hangú, kőkemény, rideg. Az az igazi jégkirálynő típus. Csak ránézel az arcára, és azt mondod: jajj, ne bántson, úrnőm!
Koppány (Vadkerti Imre). Az első pillanattól megzavart a hangja. Van benne egy különös tónus, vagy bentrekedtség, nem is tudom. Mintha nem engedné ki rendesen. Mintha csőbe éneklne. Pedig sehol hamis hang, vagy gyengeség, és mégis furcsa. A felvételben pedig maga az ember is elég kifejezéstelen. Valószínűleg zavarban volt, vagy nem volt formában. Minden esetre a felvétel alapján én nem hittem el neki, hogy szabad Magyarországot akar, hogy vívódik, hogy elbódul az asszonyoktól etc. Egy elveszett valakinek tűnt, akin látszik, hogy erős, de közben fogalma sincs semmiről. Aztán élőben látva már más volt. Feloldódott. Kezdtem hinni neki, és szépen egyensúlyba is kerültem Vele. A fizimiskájával soha nem volt baj, az igazán Koppányos. De ahogy érik, egyre inkább az erőt is bele tudja vinni, az igazi lelket. Csak így tovább!
István (Feke Pál). Hát, Ő a király. Úgy minden értelemben. Feke Pálnak a Társulat válogatásai alatt is tetszett már a hangja, a kiállása, a stílusa. Magával ragadó volt, lendületes, igazi előadóművész. Ő már régen a világot jelentő deszkákon lépked, csak eddig nem tudtak róla ennyien. Bevallom, én is elsiklottam eddig a neve felett. Eddig. Ami pedig nagy érdem, hogy nem csak a művészete szimpatikus, hanem az egész lénye. Az a fajta férfitípus, amiből egyre kevesebb van: kellemes, barátságos, tele lélekkel, mégis nemesi, jó kiállású, erőteljes. Nagyon kell ez a példa.
Más: a darab tele van olyan kifejezésekkel, mondatokkal, gondoaltokkal, amiket jó volna sokaknak az eszébe vésni. Örök értékekkel, amik nem kéne hogy a régi korok emlékeibe vesszenek. Gondolok itt a tisztességre, arra, mit kíván meg az ember becsülete, az Istenhez való viszonyulásra, az egymáshoz való viszonyulásra, a békére, az összetartásra... Olyasmikre, amikre a legtöbben legyintenek, hogy "ó, ugyan, csupa sablonszöveg". Arra senki nem gondol, hogy nem hiába emlegetik ennyiszer ezeket? Azok, akik legyintenek, mindet alkalmazzák, ezeket követve élnek?... Ha nem, akkor mire fel az érdektelenség és lesajnálás?
Nem csak a művészet élvezete miatt ajánlom ezt a darabot mindenkinek, de elgondolkodás és magunkba merülés végett is. Felfedezhetjük általa olykor szunnyadó nemzeti öntudatunkat. Hiszen minden dalban Magyarország szól hozzánk. A hazánk, ami bárhova vágyunk, akkor is az otthonunk marad, mert az ereinkben csörgedezik.
A múltunk és a jelenünk tükröződik a musicalben. Az a nép, amelyik jó, de valahogy mindig rosszat tesz. Az a nép, amelyik mindig valahogyan több részre szakad, pedig csak egy akar lenni. Az a nép, aminek csodás múltja és jelene van, de nem becsüli eléggé. Az a nép, amelynek fogalma sincs, hogyan tovább. Az a nép, amelyen már sokszor áttapostak, mégis él és lélegzik. Az a nép, amelynek nagyon nem kéne ilyen ostobának lennie. Az a nép, amelynek keresztényei sokszor keresztényietlenebbül viselkednek, mint a nem keresztényei. Az a nép, amelynek szüksége van az István, a király-ra... is.
