ready for those flashing lights

Sokan mondják, hogy Ők azért nincsenek fenn Facebookon, mert nem akarják, hogy mások minden lépéséről tudjanak. Egy részről szerintem a Facebook egy eszköz. Arra használod, amire akarod. Egyetlen eszköz sem az Ördögtől való eredendően. A használón áll, mihez kezd vele. Más részről pedig azt hiszem, soha nem fogom megérteni, mi ez a fene nagy titkolnivalója mindenkinek. Ha valaki ártani akar Neked, úgyis megtudja, hol vagy, vagy mit csinálsz. Hogy hol tud megfogni. Érdemes ilyesmin parázni? Eleve, ha magadnál tartod a telefonod, már simán bemérhető vagy. Aki annyira hisz ezekben az összeesküvés elméletekben, az ne is használjon semmi olyan eszközt, ami hálózaton van. Annyi erővel percenként postolhat a falára valamit magáról. Mint én. Megörökítési mániám van. Ez van. Régen naplót vezettem, most lefotózom, hol vagyok, vagy leírom, mit tapasztalok, és megosztom. Így egyből értekezhetek róla az ismerőseimmel vagy bárkivel. Nekem ez tetszik, én ezt szeretem. Aki pedig kedvel engem, azt igenis érdekli, hogy éppen Coke Zerot iszom, vagy hogy a belvárosban kóricálok. Ami pedig a felvetett témámat illeti: nekem nem gond, ha erről nem csak a közvetlen ismerőseim tudnak. Úgy gondolom, hogy ha bármi olyat teszek, amit nem oszthatok meg, akkor azzal eleve gond van.

Sokan előszeretettel utálkoznak a paparazzokon. A lesifotósokon. Hogy hogyan képzelik, hogy így belemásznak másik magánéletébe. Szerintem ez sem ilyen egyszerű. Ha egy híresség sétál az utcán, és egy paparazzo lekapja, az tök rendben van. Persze, a megörökített illető munkája a színészet, az előadó művészet etc., de mint minden melóval, ezzel is járnak más dolgok. Jót és rosszat egyaránt viselj!* Ő ezt a hírnévvel vállalta. Ennyi. Szerintem amíg egy paparazzo nem fotóz be az ablakán, és követi az otthonáig, addig nyugodtan dokumentáljon. Mert ez az. Megmutatja a hírességeket a mindennapjaikban. Szeretem ezeket a képeket, az élethelyzeteket, és hogy láthatom a színészek hétköznapi stílusát, öltözetét, habitusát. Érdekes és klassz. Csakhogy én ezt vállalom. Vállalom, hogy én ezt bírom. A legtöbbek meg, akik köpködnek a lesifotósokra, ugyanúgy megnézik azt a képet, és leszűrnek belőle dolgokat, amiket egyébként baromira nem tehetnének meg, ha nem örökíti meg a paparazzo.

Az összegzésem annyi volna tehát, hogy bár természetesen egyáltalán nem kell magadról közzé tenned semmit, ha nincs kedved, de élj úgy, hogy ne legyen mit szégyellned, akármilyen meredek is, amit művelsz. Olyanokat tegyél csak meg, amiket vállalsz is! A sztárok meg végképp ne sírjanak, mert a nyilvános helyen lencsevégre kapják Őket! Ez a szakmátok szerződésének apróbetűs része. 

Illusztrációként pedig álljon itt egy tegnapi kép Hiddleslordról, ami igazából a gondolatmenetem elindítója volt. Londonban készült. Kivételesen nem vigyorog rajta, bár Ő mondjuk mindig eltársalog még a paparazzokkal is.  Ez esetben -bár nem tudhatom, de- szerintem szimplán csak próbálta felmérni, Őt fotózzák-e, vagy simán csak el volt merengve épp, azért ez a szigorú ábrázat. De Ő azon példák egyike, aki készséges és udvarias ebben is, és nem áll neki hadjáratot indítani olyanok ellen, akik csak korrektül űzik a saját hivatásukat. Minek? Hadd fotózzanak! Van mit...

* idézte William az édesapját Lovagregényben

nekem lőtték Londonban

Azta

Van az IMDbnek ez a STARmeterje, ami csak pro szolgáltatásként működik teljes körűen, de azért így is látni, kik a top hírességek. Az alapján áll össze a lista, kire keresnek rá legtöbben, kinek az oldala a legnézettebb. Robert Downey Jr. általában ott rúlzik a top 10ben, csomószor első helyen. Ami viszont most űberdurva: ma rálestem a listára, és megláttam, hogy Cristin Milioti az első, aki majd' 15 ezer helyet ugrott ezen a héten... True story.

Ruffalo marad

Amennyire ki voltam akadva anno, hogy Edward Nortont lekapcsolták Hulk szerepéről az Avengersben, most legalább annyira izgultam egy pletyka miatt, mely szerint le akarják váltani Mark Ruffalot az Avengers 2ben. Eszetlenül megszerettem a srácot, és utólag már tökre szégyellem magam, hogy alapból olyan elutasítóan álltam hozzá. Edward Norton egy csoda meg minden, és fiatal Bruce Bannerként el is tudom fogadni, de nekem már Ruffalo az igazi. Egyszerűen zseniális. Most pedig Kevin Feige, a Marvel Studios feje megnyugtatta a népet, hogy Ők is így vélekednek Markról, és nem hogy ki akarnák dobni, de erősen gondolkodnak egy önálló Hulk moziról Vele. I'm okay with this.

...and the science bros too

'cause love's such an old-fashioned word

Egyfolytában azt halljuk, hogy 'ez a mai világ' ilyen meg olyan rohadt és elvadult és embertelen. Ez pedig annyira furcsa a számomra. Ugyanúgy, ahogy az 'ezek a mai fiatalok' szöveg. Az a helyzet, hogy nem hiszek az ilyesmiben. Nem hiszek abban, hogy ez rosszabb világ volna, vagy hogy az emberek mások volnának, mint régen. Mondjuk eleve úgy gondolom, hogy aki bármi ilyesmit állít, az egyszerűen tudatlan, műveletlen. A tudatlansággal pedig szerintem különben semmi baj nincs, csak azzal, ha megrendíthetetlen, markáns vélemények és véleménynyilvánítások társulnak hozzá. Olyan állati keményen meg tudja mondani mindenki a frankót, de amint belekérdezel, ott állnak kukán. Komolyan elkorcsosult ez a világ az évtizedekkel ezelőttihez képest? Valóban, hiszen akkor még helyes kis haláltáborokba gyűjtötték azokat, akik valamiért nem tetszettek a többieknek, vagy éppen cuki módon biztosítottak nekik munkát rabszolgaként. Ja, hogy Te a még régebbi időkre gondoltál? Á, tényleg, akkor még voltak kellemes, közös délutáni programok az egész családnak: megnézni az akasztást, vagy leköpni egy kalodába zárt foglyot. Ó, azok a régi, szép idők...

De tudjátok mit? Tegyük fel, a világunk tényleg elfajult! Tegyük fel, hogy komolyan ártatlan és tiszta volt, és napjainkra lett velejéig romlott! Nos... erről miért beszélünk, és miért nem lépünk ellene? Miért van az, hogy pont azoktól hallom a legtöbbször ezeket a nyavalygó frázisokat, akik a kisujjukat sem mozdítják? Ismeretlenek, ismerősök, közéleti személyiségek. Bárki.
Persze, beszéljünk is róla, mert a szavak fontosak, beszélni fontos, de csak az után, hogy már segítettél a fiatal lánynak felcitálni a több kilónyi csomagját a lépcsőn; vagy elkaptad a grabancát annak az úttest felé szaladó kiskölyöknek, akit az édesanyja szem elől tévesztett; vagy megkérdezted a haverodat, Ő kér-e rágót; vagy magadtól mentél oda egy -a térképet nézve homlokát ráncoló- turistának útmutatást adni; vagy megölelted egy családtagodat csak úgy; vagy visszaintegettél egy Neked integető kisgyereknek; vagy könnyedén megtettél egy szívességet egy ismerősödnek; vagy mikor láttad, hogy egy részeg fazon elesik a vonatsínen, és senki a füle botját nem mozdítja a közelben állók közül, Te odasiettél felsegíteni és elhúzni onnan... ja, ez már nagyon saját sztori.

A lényeg, hogy baromira nem csak az a segítség, ha minden vagyonod egy segélyszervezetnek adod, és nem csak attól lesz jobb a világ, ha a szerveidet rákos gyerekeknek ajánlod. Ezek nemes és szép cselekedetek, de minden apró dolgokból épül fel. Minden. Még az anyagok is. Ez nem egy túl nagy megfejtés, mégis mintha igen kevesek értenék csak. Főleg azok közül, akik ezt a micsodarohadtegyvilágbanélünk dumát nyomatják. Tudjátok, Ők azok, akik szerint eljő a Paradicsom, ha nem nézünk többé pornót [vagy legalábbis jól titkoljuk], nem dohányzunk, nem nézünk talk showkat, nem házasodunk össze az azonos nemű szerelmünkkel,  nem iszunk kólát, és nem mondjuk, hogy "télleg" vagy "aszem".

Szerintem meg kurvára akkor fog eljönni a legnagyobb királyság, ha nem szóljuk folyton le egymást; ha tekintettel vagyunk a másikra; ha emberszámba vesszük Őt; ha tudjuk fogadni azt is. amit nem értünk; ha fölülemelkedünk önmagunkon; ha olyasmikhez ragaszkodunk, amik valóban fontosak; ha képesek vagyunk valódi keresztényekként, zsidókként, muszlimokként, pogányokként, akármikként viselkedni. Ha az egyetlen olyan dolgot tartjuk szem előtt, ami minden vallás, és az egész létezésünk alapja: a szeretet. Tudjátok, ami körülvesz. Legalábbis akkor, ha Te úgy akarod, vagy ha észreveszed, vagy ha gyakorlod. Szerintem érdemes.