2011. február 27.

A tegnapi elég szanaszét nap volt. Előző éjjel benéztem apához fél órára a farsangi alapítványi bálra a suliba, aztán reggel mentem be 8 utáni vonattal dolgozni, 10órázni. Beöltöztem, minden, és közölték velem, hogy dehát délutános vagyok. Mondom WTF? OO Átírták valamikor a beosztást, én hülye meg nem néztem meg talán 1-2 napja. Na mindegy. Elég az hozzá, beteg vagyok hét eleje óta, és ettől az infótól rögtön kivert a víz, a műszakvezető is látta rajtam, hogy ez most betett, így elintézte, hogy még ha valóban 4 óra múlva kell is beállnom dolgozni, legalább hazamehessek este 8-kor, ahogy az annak előtte ki volt írva. Hiszen utána lerobbanok, nem sok hasznomat vennék. Megnyugodtam kicsit, ellátogattam apához a suliba, aztán felmentem Mesihez, akinél netezgettem, meg kaptam finom ebédet. Szóval jól jártam. Utána irány ismét a meló, ismét beöltözés és végre munka. Este pedig tényleg időben hazajöhettem, így lett a 10órázásomból 6órázás. Megnéztem éjjel a Fekete hattyút, ami elég OMGJS volt OO Ezzel le is tudtam az utolsó jelentősebb Oscar esélyes filmet. Még épp időben, hiszen már csak bő 5 óra és... OO Csú. Délután aludtam egy jót, szóval fenn maradok a gálára. 8) Hogy utána hogy lesz, az még kiderül ;)
11h 15m and the Oscar goes to...

2011. február 25.


- Ne, nem akarom, hogy azt hidd, a földi lányok ilyen könnyen megkaphatóak!
- Milyen könnyen?
- ...
- ...
- ... Ilyen könnyen...

2011. február 21.

Donut Guy

Anya a reggeli tejeskávém mellé ágyba hozott nekem egy csokival leöntött, tányér nagyságú amerikai fánkot OO

Tegnap morfondírozott, mit készítsen farsangra, én meg mondtam neki, hogy amerikai fánkot. Ez lett belőle OO A nap folyamán aztán még többet készített, kisebbeket, alakítgatta a receptet. És még fogja is, kísérletezik tovább. De ez így reggel... *.* Csak pislogtam, meg gyorsan előkaptam a mobilom és lefotóztam XD Ő az én anyukám, oké? 8)