Imádom a helyeket. Ahogy mondom: a helyeket. Egy lakásbelsőt, egy szobasarkot, egy színházi páholyt, egy fa és egy pad kettősét a parkban, egy kávézó teraszát... bármilyen helyet, helyszínt. Határtalan örömömet lelem benne, hogy elképzeljem, hányan jártak már ott, kik voltak Ők, mit csináltak, és vajon hogyan nézett ki a környék egy évtizede, vagy akár több évszázada. Szeretek elmerülni ezekben a gondolatokban, és a zsigereimben érezni a hely szellemét.
Az meg a másik fele, hogy oda meg vissza vagyok az interior-exterior cuccokért. Bútorok, tárgyak, design és mindezek együttes hatása, benyomása. Követek pár ilyen témájú blogot, de újra és újra rájövök, a legtökéletesebb szentély ehhez a kis őrületemhez nem más, mint a londoni ingatlan oldalak. Mondjuk mint a Foxtonsé vagy a Cuttonsé. Teljesen el tudok veszni bennük, és csak kattintok egyik hirdetésről a másikra, az alaprajzokat egyeztetve a fotókkal, aztán a lakok környékét is felfedezve.
Meglehet, mások ezt mazochizmusnak tartanák, tekintve angolmánságomat és ehhez csatolva a tényt, hogy nem lakom Angliában. De én valahogy másként működöm. Engem ez feltölt, felvillanyoz, lázba hoz, és egy percre sem jut eszembe, hogy inkább zokognom kéne, és üvölteni az ég felé, az öklömet rázva, hogy "Istenem, miért nem lehetek ott? Miért?". Majd leszek. Addig meg mentálisan maszturbálok a fotókat nézegetve...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése