nekem a jazz

Sokszor kérdezik tőlem, melyik a kedvenc együttesem, milyen zenét szeretek. Az előbbire rá szoktam vágni, hogy Jamiroquai, de különben nehezen felelek erre, mert annyi minden van, amiért odavagyok, stílustól és előadótól függetlenül. Ez nem csak a zenére igaz, de arra különösen. Mindenből találok magamnak olyat, amit imádok. Oké, ha mindenképpen mondanom kell olyan műfajt, amit inkább kihagynék, az az operett, a mulatós és az opera volna. Az előbbiektől persze olyankor nem tartózkodom, amikor adott alkalommal, társaságba dalolásra kerül a sor. De hallgatni nem szívesen hallgatom. Az opera pedig egy olyan műfaj, amit nem nagyon tudok mire vélni, hova tenni. Nekem a klasszikus zene inkább instrumentális vagy kórusművekből áll. De ennyit arról, mi az, ami nem!

Ami viszont igen, az kb. minden más. Ha pedig mindenképpen ki kell emelnem stílusokat, akkor rock, reggae, funky és mindenek fölött a jazz és a swing. Oh yeah.

A jazz az a műfaj, amit ha meghallok a rádióban vagy bárhol, akkor úgy érzem, az én zeném szól. Elegáns, mégis könnyed. Méregdrága, mégis elérhető. Játékos, mégis érzéki. Klasszikus, mégis modern. Tetszik a visszafogott szenvedélye, a kötötten laza ritmusa, és egyáltalán maga az életérzés.

Szirtes Tamás valami olyasmit mondott Varga Viktornak az X-Faktor válogatóján, hogy "napsütés van a hangjában". Nekem ez a jazz. Olykor derengő, máskor verőfény. Néha csak kellemesen borzongat, máskor teljesen eltelít. Egy szó mint száz: nekem a jazz.