Dán dolgok - Ne hidd, hogy különleges vagy!

Aksel Sandemose (dán-norvég író) egy 1933-as szatírájában vetette papírra Jante-törvényét (Janteloven), amelyben magát a skandináv néplélek esszenciáját igyekezett megfogni. A törvény szerint:

1. Ne hidd, hogy különleges vagy!

2. Ne hidd, hogy vagy olyan jó, mint mi!

3. Ne hidd, hogy okosabb vagy nálunk!

4. Ne képzeld, hogy jobb vagy nálunk!

5. Ne hidd, hogy többet tudsz, mint mi!

6. Ne hidd, hogy fontosabb vagy nálunk!

7. Ne hidd, hogy bármiben is jó vagy!

8. Ne nevess rajtunk!

9. Ne hidd, hogy bárki is törődik veled!

10. Ne hidd, hogy bármit is taníthatsz nekünk!

Amilyen bizarrul és keményen hangzik mindez (hiszen alapvetően amolyan viccnek, szimpla görbe tükörnek szánták), lényege kiválóan visszaadja, itt Dániában és többi északi országban hogyan tekintünk a világra és egymásra. Mert nem az a fontos belőle, hogy te egy senki vagy, hanem az, hogy mindenki ugyanolyan valaki, mint te. De hogy miként is mutatkozik meg ez a hétköznapokban például?

Mindenki mindenkire rámosolyog az utcán, arra való tekintet nélkül, ki mit visel, ki melyik épületből lépett ki, ki melyik üzletbe megy be, ki milyen korú, nemű, alkatú, hovatartozású, ki milyen korlátozott mozgásában vagy más egyébben, ki mennyire jómódú, ki milyen nyelvet beszél, ki milyen tisztet tölt be stb. Mert miért ne tennénk? Miért ne mosolyognánk rá arra, akivel találkozunk?

Sokféle dán háztartásban megfordultam már, és -őszintén- nem különböznek számottevően. Nincs milliárdos, arannyal borított luxusvillája a tehetősnek és nem omladozik az otthona a szegényebbnek. Eleve nincsen jelentős társadalmi szakadék, mindenki egy kellemes szinten él. De még ha valaki olyan helyzetben is van, hogy csilliárdokat keres, nem fogod látni minden nap más sportkocsival repeszteni vagy pofátlanul drága órákkal a csuklóján villogni. Ha mégis van valakinek efféle ingósága, nem vág fel vele. Csak viseli, használja, de nem ez fogja meghatározni. Nincs flancolás, nincs kivagyiság. Mindenki észszerűen és módjával él.

Ha a munkahelyemen szembe találja magát a menza ajtajában egy fehéringes marketinges és egy kicsit koszos munkaruhás raktári dolgozó, a fehéringes mosolyogva lép hátrébb, tárja ki az ajtót a raktári dolgozónak, hogy parancsoljon, csak utána. És vice versa. 

Mert senki sem ér többet a másiknál. Senki sem tartja magát előrébb valónak és fensőségesebbnek, csak azért, mert többet keres, mert fehér a bőre, mert ki van öltözve, mert a többséghez tartozik, mert fitt, mert házas, mert gyereke van, mert szép helyen lakik, mert karcsú, mert diplomás, mert vezetői szerepben van... Kit érdekel? Itt senkit. Mind csak emberek vagyunk. Nem különbek és jobbak a másiknál. És pontosan így vagyunk ugyanannyira jók és elegek és értékesek.

Anyák napja hajnalára

// Prológus: Ezeket a sorokat igazából hetekkel ezelőtt hagytam kirohanni magamból, mert mindigis az írás volt az egyik legalapvetőbb módja számomra annak, hogy kifejezzem magam, hogy kiadjam magamból mindazt, ami bent kavarog. Ennek megfelelően talán kicsit csapongó, talán hullámzó, sokszor erős, azonban mindenek felett igaz, így nem nagyon változtatnék rajta már utólag. Fogadjátok szeretettel ebben a gomolygó, tömör valójában! //

Amikor elmegy tőled valaki - vagy legalábbis már többé nem úgy létezik, ahogyan eddig -, akkor valahogy felnyílik a szemed és mindent olyan furcsamód élesen látsz magad körül. Talán azért, mert őt keresed a világban, vagy mert mostmár helyette is nézed ezzel a halandó szemmel. Talán mindkettő.

Édesanyám mindigis kutatott, érdeklődött. Az utóbbi időkben a Sötét anyagot tanulmányozta, amely a legújabb kutatások szerint idősebb lehet magánál a világegyetemnél és amely a mindenség több, mint 90%-át teszi ki. Amikor az unokái itt voltak látogatóban, nekik is ecsetelgette a mibenlétét, aztán mikor lefekvés előtt mesét olvasott (ZsDavtól a Kalapos rókát), amelyben intelligens lényeket emlegettek, a könyv becsukása után közölte: "Ebben a szobában legalább négy intelligens lény van ... elvileg. Meg még sok minden, amit nem látunk..." Erre én hozzátettem, hogy: "Jó éjszakát, gyerekek" - mire nyilvánvalóan nagy derültség támadt és az "és sok minden, amit nem látunk" vagy "sok minden, amiről még nem tudunk" szállóigévé lett a családban.
Mivel nem hiszek a véletlenekben, mivel minden van valamiért *, így utólag nekem ez is üzenet. Üzenet arról, hogy itt van, csak nem látom. Érezni viszont érzem. Próbálok ugyan belegondolni abba, hogy már nincs. Próbálom felfogni, de képtelen vagyok rá. Ennek pedig az lehet az oka, hogy ez nem igaz. Az lehet az oka, hogy egyszerűen csak ő is azon tartomány része, amit nem tudunk más érzékünkkel észlelni, csak a hatoddikal. Nevezhetjük ezt a tartományt természetfelettinek, Mennyországnak, szellemvilágnak, láthatatlannak, Valhallának, a lényege ugyanaz: semmi sem vész el, csak átalakul. Mert soha nem volt még olyan, hogy ne legyen semmi. * Mindig van valami. Mindig jön valami, mindig minden változik. Bill Murray pedig azt mondja az Idétlen időkigben, hogy "Minden változás csak jó lehet."

Ó, igen, a Mormota-nap: anya 2020. 02. 02-án távozott közülünk. Ez a nap a Mormota-nap és egyben a Gyertyafény napja is, amely Christine (kedves volt házigazdánk) szerint kiváló alkalom arra, hogy a lélek könnyedén utazzon. Ezen felül, ahogy nagyobbik bátyám rögtön rávilágított, 20200202 egy palindrom szám, amilyen dátum legközelebb a következő évezredben lesz. Mert mama nem kispályázott ám soha. Mindennek megadta a módját. Természetes az is, hogy 13:33-kor szusszanta az utolsót. A hármasok. A hőn szeretett hármasai.

A mém neve: 3. Ezt a tanulmányt tervezi megírni már... hú, nagyon régóta.  Ezzel a felütéssel akarta kezdeni (idézet egy jegyzetéből): "Az én mémem a 3, azaz a hármas. Mert kulturális minta, mentális reprezántáció." Noha nem is annyira megírni tervezte, ő már ott tartott, hogy kis videófilmeket szerkeszt a témában és feltölti YouTubera. Kitűzte ezzel egyúttal azt is célnak, hogy megismerteti az emberekkel, mik valójában a mémek. Mert -ahogy azt sokszor hangsúlyozta- elfogadja, hogy napjainkban teret nyert egy más elképzelés a mibenlétüket illetően, de úgy igazából a mémek nem azok a vicces kis képek, videók, amik elterjednek a neten. A mém a kultúra másolható és másolódó alapegysége, és azért nem igazán passzol ez az elnevezés az imént említettekre, mert a mém próbája az idő és nem napok vagy hetek, hanem évek, évszázadok, évezredek. Igen, ilyen régiek a mémek. Viszont nem bonyolódom most ebbe jobban bele. Talán majd elkészítem én ezt a tanulmányt az ő anyagai, kutatásai alapján a hármas számról, mint mémről. Talán megteszem. Remélem. Szeretném.

Három. "De miért pont három?" - kérdeztük mindig összemosolyogva, ha egy filmben vagy bárhol három volt valamiből. Ha addig számoltak (mint mondjuk a Gyalog-galoppban vagy a Halálos fegyverben), ha annyi fázisból állt a terv, ha annyiszor kellett próbálkozni valamivel a sikerig és nap estig sorolhatnánk a Szentháromságtól kezdve a hármas tagoláson át bármeddig. Édesanyámat a kórházban a harmadik emeleten, a hármas szobában ápolták. Amikor pedig megláttam ezt, csak arra tudtam gondolni, hogy jó helyen van. Akármi lesz is, itt kell lennie. És minden úgy van jól, ahogy van, mert minden úgy van, ahogy lennie kell.* Nem hiszem, hogy lehetett volna ennél több és tisztább jelet küldeni erről, mint amiket mi kaptunk. Az Aaarhusi Kórház intenzív osztályán a fal tele van festve középkori mesealakokkal, várakkal, állatkákkal, királyokkal és királynőkkel. Az ő szobáját egy lilaruhás tündér vigyázta. Mindigis arról mesélt nekem, hogy lánykorában a vörös hajához lila ruhát hordott. A tündérek meg hát ugye... ő maga is Tünde. Mindigis közösséget vállalt velük. Nyilvánvalóan. A szobája falára pedig a koboldok aranya, szivárvány és virágok festettek. Világ életében odavolt a virágokért, a Minecraftban is mindig a virágos biomba költözött.

Minecraft. Évek óta játszotta töretlenül, leggyakrabban az unokáival és minden nap nézte a különféle videójáték streameket, videókat. Néztük. Együtt néztük.  Ahogy a megannyi sorozatot, filmet, hogy aztán jól kivesézzük őket, vagy csak hagytuk, hogy magukért beszéljenek. Hallgattuk a jobbnál jobb zenéket. Anya nemrég kinevezte a Csak alszom c. számot az ő dalának és ha esténként megszólalt ez a Klub Rádióban, miközben ő éppen szunyókált, jót mosolyogtam ezen, mert valóban tökéletesen passzolt hozzá. Az utolsó napokban pedig, miközben kényszerű álmát aludta a kórházban és mi ott voltunk vele édesapámmal és kisebbik bátyámmal, egyfajta vígaszt nyújtott ez a dal nekem. Mintha erre is direkt talált volna rá. Nekünk. Mindig minden értünk volt és mindig minden egyértelmű volt. Kimondta, megosztotta, nem hagyott kételyt. Még ha rossz néven vettük, még ha fájt is, utólag úgyis kiderült, hogy csak hálásak lehetünk érte.

A terveink. Anya azt mondta, idén már ő is megint bringázni fog majd mindenhova. Egy kis házat szerettünk volna bérelni, közel Aarhushoz. Azt reméltük, nyár elején már költözhetünk. Be akartuk iktatni, hogy egyik szabadnapomon végre elnézzünk együtt arra a nemzetközi piacra, ami már régen érdekelte őt. Kitalálta, következő karácsonykor milyen díszítéseket készítsünk még. Amilyen végtelenül elszomorít a gondolat, mennyi mindent terveztünk, annyira meg is nyugtat. Egy részt, mert tudom, húsz-harminc év múlva is állandóan lett volna valami tervünk, más részt pedig azért, mert ez így van jól. Mindigis úgy akart távozni, hogy azt ne szenvedés és az elmúláson való töprengés előzze meg, hanem színtiszta élet. Ez pedig így is volt. Pontosan így. Az elmúlt pár év egy hatalmas kaland volt, amit ő elmondhatatlanul élvezett.

Sok mindent szeretnék megbeszélni vele és fáj, hogy nem lehet. Viszont, ahogy azt már említettem, ő mindig nagyon egyértelmű és következetes volt, így tehát, ha egy adott helyzetben hagyok egy kis időt magamnak, rögtön ráébredek, mit mondana erre. Az persze gyakran szembe megy azzal, amit én tennék és általában nem is könnyű út, viszont rendre beigazolódik, hogy az a helyes. Természetesen. Hiszen a Tündének mindig igaza van, ahogy a Kenesei Házirend első, örökérvényű pontja kimondja. A legtöbben közületek a másodikat is tudják.

Nem fogom még fel és nem tudom, mikor fogom. Talán soha. Csak azt tudom, hogy hiányzik. Hogy űr van a mindennapokban. Minden áldott nap. Mindent vele szeretnék megnézni, ahogy eddig is. Ha bármi történik velem, már közben attól vagyok boldog, hogy azt majd elmesélhetem neki. De már nem tehetem. Vagyis nem úgy, mint eddig. Bár talán már nem is kell, hiszen látja. Már mindig ott van. Mindannyiunkkal. Mindenhol.

Zúgja az erdő, susoga a szellő,

Üzenik az ágak, lombok:

Légy te mindig nagyon boldog,

Édesanyám!

* anya mondja ezeket mindig

goodbye 2018!

az előző részek tartalmából - ez történt a 2018-as évadban:

• letettem az angol középfokú nyelvvizsgát
• végignéztem végre a Doctor Whot. Allons-y!
• apával elruccantunk Pécsre az egyik bizonyítványomért
• megnézettek: Broadchruch, Billions, Patrick Melrose, Manhunt: Unabomber, The Handmaid's Tale
• eljutottam végre a Body Kiállításra
• rendületlenül figyelemmel kísértük a kedvenc Minecraft videósainkat
• ráakadtam a Billy on the Streetre és nem tudok betelni vele
• továbbra is nézem a Walking Deadet
• elmentünk a moziba be az Infinity Warra az asgardiakkal
• Varázslat Ifjúsági Klub lettünk ismét
• Dániába jöttem édesanyámmal
• Døstrupban és a Mols Bjerge Nemzeti Parkban önkénteskedtünk
• egy-két hónapig Aarhusban éltünk, aztán Langåba költöztünk
• sok új embert ismertem meg a világ minden tájáról
• újranéztem és folytattam a Jessica Jonest, a Luke Caget, a Defenderst, a Daredevilt és a Punishert
• Tom Holland. Tom Holland mindenütt.
• szokás szerint klassz filmeket láttam, de nem tudnék így külön kiemelni egyet sem
• itt jártak nálunk Marcellék Dániában
• hazalátogattam előkarácsonyozni és BK bálozni

az év sorozata: Daredevil és The Punisher

az év filmje: Infinity War

az év EPIC momentje: a Daredevil összes bunyója evör

 #masterpieces #likeadancechoreography

goodbye 2018!

hello 2019!

Dán dolgok - Jótékonykodj vásárlással!

A dánok átlagos second hand shopjai (használt holmik boltja), a genbrugsbutikok nem olyan dolgokat kínálnak, amelyeket valaki bevitt és az eladásuk után kap érte x összeget ő is meg a hely is, hanem olyan árukból, amelyeket az emberek egyszerűen odaadományoznak. A boltban dolgozók egytől egyig önkéntesek (a dánok imádnak önkénteskedni), a befolyó pénz pedig az utolsó koronáig különféle jótékonysági szervezeteknek megy, a vásárlással tehát olyan ügyeket támogatsz, mint hajléktalanok, rászoruló családok vagy függők segítése.

Ahhoz, hogy valamit adományozhass, nem is muszáj bemenned egy ilyen boltba, mivel az utcákon megtalálod a különféle üzletek által kihelyezett gyűjtőkonténerek. Ha egy kisebb városban ilyenre mégsem bukkannál (de különben fogsz), bolt maga azért biztosan akad, legalább egy ilyen fajta a sokféléből. Røde Kors (Vöröskereszt), Folkekirkens Nødhjælp, Danmission, Kirkens Korshær, Mission Afrika... csak néhány a megannyi szervezetből.

Betérve hozzájuk nagyon olcsón vásárolhatod meg a legkülönfélébb dolgokat a ruharaboktól kezdve a bútorokon át a könyveken keresztül a konyhai felszerelésekig. Ha pedig mindez nem volna elég, nem átallják még beléd is sulykolni, hogy közben mekkora jót teszel. A Kirkens Korshærben például az árcédulák hátulján olyan rajzok láthatóak, mint mondjuk egy pulcsi után egyenlőség jellel egy tál leves, vagy egy cipő = egy zuhany, azt illusztrálva, mit jelent egy másik embernek az, ha itt költöd el a pénzed. Milyen egyszerűen lehet minden félnek jó, nem?

Dán dolgok - Élhető környezet

Élhető környezet alatt nem egy olyan környezetet értek, ahol végülis lehet élni, hanem egy olyan környezetet, ahol könnyű és öröm élni. Olyan falvakat és városokat, amik... most figyelj, mert ez nagyon durva lesz... szóval amik arra vannak berendezkedve, hogy emberek éljenek benne. Közterek, amik a közösségnek adnak teret. Ahol az utcákat járva világos a számodra, hogy ez a te lakhelyed, a te otthonod, amit szabadon használhatsz. Ahol szabadon élhetsz.

Az elmúlt hónapok alatt elég sok helyen megfordultam Dániában ahhoz, hogy minden további nélkül kijelenthessem, hogy ez a jelenség teljesen általános itt. Mindegy, hogy nagyvárosról beszélünk vagy tanyavilágról. Még a semmi közepén sem tudsz túl messzire menni anélkül, hogy ne találkoznál egy pad - asztal - szemetes kombós pihenőhellyel, általában pazar kilátással. A városokban és falvakban is úton-útfélen leülhetsz valahova. Igazából akárhova. Padok mindenütt. Tudod, ha elfáradnál vagy csak kicsit elidőznél. Ha pedig megszomjazol vagy más szükség szólít? Biztos, hogy találsz a közelben egy mosdót, ami talán nem mindig csilli-villi, de minimum ingyenes, ráadásul sokszor baromi futurisztikus, öntisztító csoda is.

Elég az hozzá, minden neked van ott, ahol van. Neked és mindenkinek. A tiéd. A miénk. Bátran élj vele és használd ne csak azt, ami abban az x négyzetméteres térben van, amit bérelsz, hanem mindent! Hiszen különben fizetsz ezekért is. Fizeted az adót, ami itt a világon az egyik legmagasabb, viszont ez igazából senkinek nem jelent gondot, hiszen visszakapják. Visszaforgatják, rájuk szánják. Ez elvileg természetes. Itt valóban az is. Bevallom, kicsit nehéz megszokni, de szerintem lassan azért menni fog.