2018. szeptember 21.

Dániába jöttem - Miért? Mikor? Hogyan? Mi van?

Ígéretemhez híven beszámolok nektek egy kicsit arról, mi a szöszt keresek én itt. Hosszú évek óta terveztem, hogy megindulok külföldre és mindenképpen északi országokban gondolkodtam. Végül tavaly lehetőségem nyílt részt venni egy fél éves angol kurzuson és úgy döntöttem, ezt a határidőt szabom ki magamnak: a nyelvvizsga letétele után 1-2 hónapon belül indulok. Nincs tovább halogatás. A tanfolyammal aktivizálom a tök passzív nyelvtudásom és jöhet a mehet. Ez így is lett. Nyilván nem ilyen egyszerűen.
Kiválasztottam Dániát. Hogy egészen pontos legyek, édesanyámmal választottuk ki, ugyanis ő az én útitársam. Mikor elmondtam neki a nagy tervem, bejelentette, hogy jön velem. Bárki, aki anyát ismeri, pontosan tudja, hogy ez egy visszautasíthatatlan ajánlat. Elég az hozzá, a dánokra esett a voksunk azok alapján, amiket tudtunk és pluszban összeolvastunk róluk. Arról, hogy nyugodtak, hogy boldogok, hogy fontosnak tartják a munka és a magánélet egyensúlyát, hogy nincsenek oda a small-talkokért és még napestig sorolhatnánk.
Azonban ez egy nagyon drága ország, főleg, ami a szállásokat illeti. Az első időkben még gondoltunk rá, hogy kibérlünk valamit, amíg találok itt munkát, aztán csakhamar rájöttünk, hogy ez esélytelen. Rátaláltunk végül a Workawayre, ahol elszegődhetsz önkénteskedni a világ legkülönbözőbb pontjaira, a legkülönfélébb feladatokra és cserébe kapsz kosztot és kvártélyt. Így jutottunk el május végén dánia déli részére, a Døstrup faluban található Fæbrogård farmra, ahol a host házaspár egy bed & breakfastöt is üzemeltet. Részemről a földeken dolgoztam, ablakokat festettem meg ilyesmik; anya takarított, főzött, a szobákkal segített. Egyszerre 4-5-en is voltunk ott workawayerek: megismerhettünk egy chilei és egy német lányt, valamint egy pakisztáni és egy japán srácot. Mi egy kis kunyhóba laktunk, a többiek lakókocsiban. Bő egy hónapot töltöttünk ott, aztán - hogy átengedjük a helyet az újonnan érkezőknek - továbbálltunk északabbra.



Június 4-én érkeztünk meg a Mols Bjerge Nemzeti Park területén lévő, művészeti rezidenciaként szolgáló farmra. Szállásul az ettől a farmtól kicsit feljebb, a dombon található, hatalmas házat kaptuk meg, tengerre néző kilátással. Néha, amikor ezt kivették pár napra, leköltöztünk a házigazdánkhoz egy művészlakba, de főleg fent voltunk egymagunk. Csak az utolsó héten érkezett workawayer társunk egy argentin lány képében. Itt főleg bútorokat csiszoltam és festettem, a kertben ténykedtem, egy házfelújításon segédkeztem, számítógépen oldottam meg dolgokat; anya varrt, takarított, kisebb megbízásokat kapott. Két pompás hónapig élveztük a mesébe illő környezetet és tevékeny házigazdánk, Christine üdítő társaságát.



Egy héttel ezelőtt költöztünk be ebbe a kis aarhusi lakásba, ahol most is tartózkodunk. Ez már nem workawayer ügylet. Kibéreltük a helyet két hónapra egy orvostan hallgatótól, aki Montrealba utazott erre az időre. Mindezt azért léptük meg, mert végre-valahára úgy tűnik, lesz munkám. Amióta csak megérkeztünk Dániába, állást keresek. Mindenhova elküldtem az önéletrajzomat, személyesen is felkerestem üzleteket, cégeket, de semmi. Mondanom sem kell, mielőtt ideutaztunk, azt reméltem, hogy majd 1 hónapot elönkénteskedünk, közben találok valamit és már bérelhetjük is ki a lakásunkat, azonban hiába beszél nagyjából mindenki angolul is, a dán nyelvismeret hiányában a lehetőségek száma igencsak leszűkül.
Elég az hozzá, elmentem egy munkaközvetítőbe, ahol ajánlottak egy raktári melót, így végre elkezdhettem intézni az irataimat. Ha minden igaz, pont a mai napon érkezett meg a sárga kártyám, úgyhogy jövő héten megköthetjük a munkáltatómmal a szerződést és hamarosan dolgozhatok. Miután ez összejött, nézhetek állandó lakhely után.


Szóval azért jöttem Dániába, hogy itt is maradjak. Hogy meddig? Azt még nem tudom. Azt tudom, hogy szeretek itt és hogy egyelőre pontosan olyan, mint amilyennek képzeltem és reméltem. Minden nehézség ellenére újra és újra elámulok mindazon, amit naponta tapasztalok. Mindazon, ami körülvesz és amit a továbbiakban is igyekszem átadni nektek.

Nincsenek megjegyzések: