Dán dolgok - Ne hidd, hogy különleges vagy!

Aksel Sandemose (dán-norvég író) egy 1933-as szatírájában vetette papírra Jante-törvényét (Janteloven), amelyben magát a skandináv néplélek esszenciáját igyekezett megfogni. A törvény szerint:

1. Ne hidd, hogy különleges vagy!

2. Ne hidd, hogy vagy olyan jó, mint mi!

3. Ne hidd, hogy okosabb vagy nálunk!

4. Ne képzeld, hogy jobb vagy nálunk!

5. Ne hidd, hogy többet tudsz, mint mi!

6. Ne hidd, hogy fontosabb vagy nálunk!

7. Ne hidd, hogy bármiben is jó vagy!

8. Ne nevess rajtunk!

9. Ne hidd, hogy bárki is törődik veled!

10. Ne hidd, hogy bármit is taníthatsz nekünk!

Amilyen bizarrul és keményen hangzik mindez (hiszen alapvetően amolyan viccnek, szimpla görbe tükörnek szánták), lényege kiválóan visszaadja, itt Dániában és többi északi országban hogyan tekintünk a világra és egymásra. Mert nem az a fontos belőle, hogy te egy senki vagy, hanem az, hogy mindenki ugyanolyan valaki, mint te. De hogy miként is mutatkozik meg ez a hétköznapokban például?

Mindenki mindenkire rámosolyog az utcán, arra való tekintet nélkül, ki mit visel, ki melyik épületből lépett ki, ki melyik üzletbe megy be, ki milyen korú, nemű, alkatú, hovatartozású, ki milyen korlátozott mozgásában vagy más egyébben, ki mennyire jómódú, ki milyen nyelvet beszél, ki milyen tisztet tölt be stb. Mert miért ne tennénk? Miért ne mosolyognánk rá arra, akivel találkozunk?

Sokféle dán háztartásban megfordultam már, és -őszintén- nem különböznek számottevően. Nincs milliárdos, arannyal borított luxusvillája a tehetősnek és nem omladozik az otthona a szegényebbnek. Eleve nincsen jelentős társadalmi szakadék, mindenki egy kellemes szinten él. De még ha valaki olyan helyzetben is van, hogy csilliárdokat keres, nem fogod látni minden nap más sportkocsival repeszteni vagy pofátlanul drága órákkal a csuklóján villogni. Ha mégis van valakinek efféle ingósága, nem vág fel vele. Csak viseli, használja, de nem ez fogja meghatározni. Nincs flancolás, nincs kivagyiság. Mindenki észszerűen és módjával él.

Ha a munkahelyemen szembe találja magát a menza ajtajában egy fehéringes marketinges és egy kicsit koszos munkaruhás raktári dolgozó, a fehéringes mosolyogva lép hátrébb, tárja ki az ajtót a raktári dolgozónak, hogy parancsoljon, csak utána. És vice versa. 

Mert senki sem ér többet a másiknál. Senki sem tartja magát előrébb valónak és fensőségesebbnek, csak azért, mert többet keres, mert fehér a bőre, mert ki van öltözve, mert a többséghez tartozik, mert fitt, mert házas, mert gyereke van, mert szép helyen lakik, mert karcsú, mert diplomás, mert vezetői szerepben van... Kit érdekel? Itt senkit. Mind csak emberek vagyunk. Nem különbek és jobbak a másiknál. És pontosan így vagyunk ugyanannyira jók és elegek és értékesek.

Dán dolgok - Jótékonykodj vásárlással!

A dánok átlagos second hand shopjai (használt holmik boltja), a genbrugsbutikok nem olyan dolgokat kínálnak, amelyeket valaki bevitt és az eladásuk után kap érte x összeget ő is meg a hely is, hanem olyan árukból, amelyeket az emberek egyszerűen odaadományoznak. A boltban dolgozók egytől egyig önkéntesek (a dánok imádnak önkénteskedni), a befolyó pénz pedig az utolsó koronáig különféle jótékonysági szervezeteknek megy, a vásárlással tehát olyan ügyeket támogatsz, mint hajléktalanok, rászoruló családok vagy függők segítése.

Ahhoz, hogy valamit adományozhass, nem is muszáj bemenned egy ilyen boltba, mivel az utcákon megtalálod a különféle üzletek által kihelyezett gyűjtőkonténerek. Ha egy kisebb városban ilyenre mégsem bukkannál (de különben fogsz), bolt maga azért biztosan akad, legalább egy ilyen fajta a sokféléből. Røde Kors (Vöröskereszt), Folkekirkens Nødhjælp, Danmission, Kirkens Korshær, Mission Afrika... csak néhány a megannyi szervezetből.

Betérve hozzájuk nagyon olcsón vásárolhatod meg a legkülönfélébb dolgokat a ruharaboktól kezdve a bútorokon át a könyveken keresztül a konyhai felszerelésekig. Ha pedig mindez nem volna elég, nem átallják még beléd is sulykolni, hogy közben mekkora jót teszel. A Kirkens Korshærben például az árcédulák hátulján olyan rajzok láthatóak, mint mondjuk egy pulcsi után egyenlőség jellel egy tál leves, vagy egy cipő = egy zuhany, azt illusztrálva, mit jelent egy másik embernek az, ha itt költöd el a pénzed. Milyen egyszerűen lehet minden félnek jó, nem?

Dán dolgok - Élhető környezet

Élhető környezet alatt nem egy olyan környezetet értek, ahol végülis lehet élni, hanem egy olyan környezetet, ahol könnyű és öröm élni. Olyan falvakat és városokat, amik... most figyelj, mert ez nagyon durva lesz... szóval amik arra vannak berendezkedve, hogy emberek éljenek benne. Közterek, amik a közösségnek adnak teret. Ahol az utcákat járva világos a számodra, hogy ez a te lakhelyed, a te otthonod, amit szabadon használhatsz. Ahol szabadon élhetsz.

Az elmúlt hónapok alatt elég sok helyen megfordultam Dániában ahhoz, hogy minden további nélkül kijelenthessem, hogy ez a jelenség teljesen általános itt. Mindegy, hogy nagyvárosról beszélünk vagy tanyavilágról. Még a semmi közepén sem tudsz túl messzire menni anélkül, hogy ne találkoznál egy pad - asztal - szemetes kombós pihenőhellyel, általában pazar kilátással. A városokban és falvakban is úton-útfélen leülhetsz valahova. Igazából akárhova. Padok mindenütt. Tudod, ha elfáradnál vagy csak kicsit elidőznél. Ha pedig megszomjazol vagy más szükség szólít? Biztos, hogy találsz a közelben egy mosdót, ami talán nem mindig csilli-villi, de minimum ingyenes, ráadásul sokszor baromi futurisztikus, öntisztító csoda is.

Elég az hozzá, minden neked van ott, ahol van. Neked és mindenkinek. A tiéd. A miénk. Bátran élj vele és használd ne csak azt, ami abban az x négyzetméteres térben van, amit bérelsz, hanem mindent! Hiszen különben fizetsz ezekért is. Fizeted az adót, ami itt a világon az egyik legmagasabb, viszont ez igazából senkinek nem jelent gondot, hiszen visszakapják. Visszaforgatják, rájuk szánják. Ez elvileg természetes. Itt valóban az is. Bevallom, kicsit nehéz megszokni, de szerintem lassan azért menni fog.

Dániába jöttem - Miért? Mikor? Hogyan? Mi van?

Ígéretemhez híven beszámolok nektek egy kicsit arról, mi a szöszt keresek én itt. Hosszú évek óta terveztem, hogy megindulok külföldre és mindenképpen északi országokban gondolkodtam. Végül tavaly lehetőségem nyílt részt venni egy fél éves angol kurzuson és úgy döntöttem, ezt a határidőt szabom ki magamnak: a nyelvvizsga letétele után 1-2 hónapon belül indulok. Nincs tovább halogatás. A tanfolyammal aktivizálom a tök passzív nyelvtudásom és jöhet a mehet. Ez így is lett. Nyilván nem ilyen egyszerűen.

Kiválasztottam Dániát. Hogy egészen pontos legyek, édesanyámmal választottuk ki, ugyanis ő az én útitársam. Mikor elmondtam neki a nagy tervem, bejelentette, hogy jön velem. Bárki, aki anyát ismeri, pontosan tudja, hogy ez egy visszautasíthatatlan ajánlat. Elég az hozzá, a dánokra esett a voksunk azok alapján, amiket tudtunk és pluszban összeolvastunk róluk. Arról, hogy nyugodtak, hogy boldogok, hogy fontosnak tartják a munka és a magánélet egyensúlyát, hogy nincsenek oda a small-talkokért és még napestig sorolhatnánk.

Azonban ez egy nagyon drága ország, főleg, ami a szállásokat illeti. Az első időkben még gondoltunk rá, hogy kibérlünk valamit, amíg találok itt munkát, aztán csakhamar rájöttünk, hogy ez esélytelen. Rátaláltunk végül a Workawayre, ahol elszegődhetsz önkénteskedni a világ legkülönbözőbb pontjaira, a legkülönfélébb feladatokra és cserébe kapsz kosztot és kvártélyt. Így jutottunk el május végén dánia déli részére, a Døstrup faluban található Fæbrogård farmra, ahol a host házaspár egy bed & breakfastöt is üzemeltet. Részemről a földeken dolgoztam, ablakokat festettem meg ilyesmik; anya takarított, főzött, a szobákkal segített. Egyszerre 4-5-en is voltunk ott workawayerek: megismerhettünk egy chilei és egy német lányt, valamint egy pakisztáni és egy japán srácot. Mi egy kis kunyhóba laktunk, a többiek lakókocsiban. Bő egy hónapot töltöttünk ott, aztán - hogy átengedjük a helyet az újonnan érkezőknek - továbbálltunk északabbra.

Június 4-én érkeztünk meg a Mols Bjerge Nemzeti Park területén lévő, művészeti rezidenciaként szolgáló farmra. Szállásul az ettől a farmtól kicsit feljebb, a dombon található, hatalmas házat kaptuk meg, tengerre néző kilátással. Néha, amikor ezt kivették pár napra, leköltöztünk a házigazdánkhoz egy művészlakba, de főleg fent voltunk egymagunk. Csak az utolsó héten érkezett workawayer társunk egy argentin lány képében. Itt főleg bútorokat csiszoltam és festettem, a kertben ténykedtem, egy házfelújításon segédkeztem, számítógépen oldottam meg dolgokat; anya varrt, takarított, kisebb megbízásokat kapott. Két pompás hónapig élveztük a mesébe illő környezetet és tevékeny házigazdánk, Christine üdítő társaságát.

Egy héttel ezelőtt költöztünk be ebbe a kis aarhusi lakásba, ahol most is tartózkodunk. Ez már nem workawayer ügylet. Kibéreltük a helyet két hónapra egy orvostan hallgatótól, aki Montrealba utazott erre az időre. Mindezt azért léptük meg, mert végre-valahára úgy tűnik, lesz munkám. Amióta csak megérkeztünk Dániába, állást keresek. Mindenhova elküldtem az önéletrajzomat, személyesen is felkerestem üzleteket, cégeket, de semmi. Mondanom sem kell, mielőtt ideutaztunk, azt reméltem, hogy majd 1 hónapot elönkénteskedünk, közben találok valamit és már bérelhetjük is ki a lakásunkat, azonban hiába beszél nagyjából mindenki angolul is, a dán nyelvismeret hiányában a lehetőségek száma igencsak leszűkül.

Elég az hozzá, elmentem egy munkaközvetítőbe, ahol ajánlottak egy raktári melót, így végre elkezdhettem intézni az irataimat. Ha minden igaz, pont a mai napon érkezett meg a sárga kártyám, úgyhogy jövő héten megköthetjük a munkáltatómmal a szerződést és hamarosan dolgozhatok. Miután ez összejött, nézhetek állandó lakhely után.

Szóval azért jöttem Dániába, hogy itt is maradjak. Hogy meddig? Azt még nem tudom. Azt tudom, hogy szeretek itt és hogy egyelőre pontosan olyan, mint amilyennek képzeltem és reméltem. Minden nehézség ellenére újra és újra elámulok mindazon, amit naponta tapasztalok. Mindazon, ami körülvesz és amit a továbbiakban is igyekszem átadni nektek.

Dániába jöttem

Eredetileg nem igazán akartam komolyabb dániai beszámolót készíteni a különféle platformokon való bejelentkezéseimen felül, azonban 3 hónapnyi ittlét után rájöttem, túl sok érdekes, klassz, izgalmas és elgondolkodtató dolog vesz körül ahhoz, hogy ne örökítsem meg őket valamilyen formában, a Facebookot meg nem akarom ennyi filózással elárasztani. Úgyhogy ezennel meghajlok saját igényem előtt és legalább megint ráveszem magam, hogy használjam szegény, elhanyagolt blogomat valamire. Nem is akármire! (Lassan többször támasztom fel, mint ahányszor a Winchester fiúk vagy Loki vissza szokott térni)

Félreértés ne essék, nem fogok részletekbe bonyolódó, napra lebontott mesélésekbe bocsátkozni, csak szeretnék néha megállni egy-egy élménynél és kicsit elmerengeni róla, megosztani veletek. Ehhez persze először majd hamarosan prezentálok egy kis összefoglalót, mióta vagyok itt, miért vagyok itt, mit csináltam eddig és mit tervezek. Csak a tájékoztatás végett, hogy képben legyetek. Ez lesz, srácok.

to be continued...

Végre eljutottam templomba. Már régen tervezem. Egy részről jól esett, más részről nem. Örültem a közös szavaknak, imáknak, viszont éneklésből kevés jutott, mert kissé Vidám vasárnaposra vették a figurát, és szinte semelyik dalnak sem az eredeti dallama volt, így meg nehezen tudtam magam átadni nekik. Nagyon nem ez az, amiben kell az újítás. A prédikációban inkább. Az sajnos semmitmondó volt. Korrekt, de semmitmondó. Persze, lehet, nem kéne Brian atyára számítanom egy hazai templomba térve, de... olyan nagy kérés lenne? Na mindegy. Tervezek legközelebb is menni, de lehet, másik templomba. Bár talán ugyanaz a pap. Hmhm...

Minden esetre annak örültem, hogy az alant szereplő kedvenc énekemet nem turbózták fel. Az lett volna csak a szentségtörés.

A munkaügyiben

Az információ mögött álló hölgyemény letépi a cetlit, amin a sorszámom van, és kacér mosollyal, pironkodó kuncoggással átnyújtja nekem: - Az Ön sorszáma a 69-es...

Hőbörgők

Durvára nem értem, mi a jó az utálkozó oldalakban, Fészbuk csoportokban, vagy bármilyen ilyen megnyilvánulásban. Más dolog elvitatkozni valakinek vagy valaminek a milyenségéről, és egész más csak úgy random leszólni, ne adj' Isten, azzal viccelődni, milyen károk eshetnek benne. Amikor valaki ilyen oldalt csinál, vagy ilyesmit ír ki magához, nem gondol arra, hogy ez van, akinek rosszul esik? Mondjuk szerintem egy jóérzésű embernek alapból rosszul esik, még ha nincs is sok köze a szitok tárgyához. Ha meg még van is, az még kellemesebb...

Nem is értem. Azt hiszem, a legtöbb ember úgy egyébként sem fogja soha megtanulni a helyén kezelni a dolgokat, és elfogadni, hogy mindennek és mindenkinek megvan a maga szerepe, és hogy nem kéne mindent és mindenkit beskatulyázni, kategorizálni és egy kalap alá venni. Na mindegy.

A kezedben olvad, nem a szádban

Az M&M's bekaphatja a bal bokámat! Tiszta kék meg zöld lett a csokigolyóktól a kezem pár másodperc alatt, amíg a tenyeremben voltak... Na mindegy.

Csak egészség legyen meg térerő

Karbantartás volt a T-Mobilenál, szóval a 30-as hálózat csak döcögve működik. Tegnap nem volt térerőm, meg ma reggel sem, de az imént mondták a rádióban, hogy az ügyfélszolgálat azt javasolja, hogy kapcsoljuk ki és be a telefont. Megtettem, és tényleg működik, szóval bátran ajánlom mindenkinek, ahogyan az [origo] szerint a twittelők is. Mire nem jó a Twitter, mi?

Ma a megállóban fuvolázták

Mi a kora ősz?

Amikor papucsban lófrálsz az utcán, és a nagylábujjadat megszúrja egy gesztenye héj.

Alcatraz Club

Elkapott az Alcatraz feeling. Elkeveredtem a lentebbi videóhoz, és belémnyilalt, hogy hú basszus... vagyis hát hirtelen megcsaptak az emlékek. A élő muzsika, a csinos emberek, a pofás berendezés, az elit. A drága parfümök illata, amely keveredik a márkás dohánnyal, és amik így együtt beleivódnak a ruhádba, és amikor hajnalban mész haza, végig érzed őket magadon...

A Pop királya odafönn

Twitteren láttam meg valami erre utaló címet. De mondom: ez biztos kamu. Aztán MSNen ki volt írva egyik ismerősömnél személyes üzenetbe valami, ami ismét erre utalt. És utána néztem. És... és basszus...
Most csak ennyi telik tőlem.

Vonatkalandok

Kalauzok. Némelyik vonalon a legtöbbször nincsenek is, vagy csak jól titkolják, hogy vannak. Másutt azonban sok esetben többen is felszállnak. Pont egy ilyen akciót fogott ki az a két menő srác, akikkel a minap utaztam. Nagy gizdán felszálltak Kelenföldön, hogy Ők majd jegy meg minden nélkül elutazgatnak szépen a Délibe. Azonban leültek, és először csak egyetlen kalauz állt fölöttük, aztán már öt. Ezt nevezik szívásnak?
WC. Alapszabály: vonaton soha ne ülj a mosdó mellé! A drága utastársak kineveznek ugyanis vécésnéninek, de fizetni nem fizetnek. Csak kérdezgetnek, van-e benn valaki, hogyan kell kinyitni, és a többi. Olyan dolgokról faggatnak, amelyek mindegyikének a kitalásához csak egy igazán kevés ész meg leleményesség kéne. De nem. Ők inkább Téged kérdezgetnek, meg feszegetik az ajtót, miközben a lámpa pirosan világít.
Nagyokosok. Amikor az ember áll, és vár, akkor páran azt hiszik, ez feljogosítja Őket arra, hogy megszólítsák. Akik pedig ezt teszik, általában eszetlen nagy barmok. A váróteremben álltam, újságokat böngésztem, amikor egy idősebb, jól szituált fazon leszólított. Beszélt nekem meg megkérdezte, hol vannak a napilapok. Mikor azt feleltem, hogy nem tudom, tartott nekem egy röpke kiselőadást arról, hogy az én fajtám csak négy kifejezést ismer, az öööt, a nem tudomot, a tök jót, meg a #$@t. És innen bontotta ki a beszédét, valami szélső jobbos nőt is idézett, én meg csak néztem. Aztán mikor már jó ideje beszélt, én meg nem nyögtem neki oda egyiket sem az állítólag általam és fajtám által ismert kifejezésekből, hanem pusztán annyit tudott leolvasni az arcomról, hogy szerintem eltévesztette a házszámot, akkor gyorsan hozzátette, hogy mindezeket persze csak azért mondja el nekem, mert látja, hogy én nem ebbe a kategóriába tartozom. Bólintottam egyet, és néztem tovább az újságokat, Ő meg még rizsázott kicsit, de ezután hamar tovább állt. Na mindegy.

Köszöntem

Ha már egyszer ékes anyanyelvünkben a cifra káromkodásokon kívül olyan remek dolgok is leledzenek, mint mondjuk a magázás, akkor mégis miért nem lehet használni? Ha már a hangsúlyunkkal, hanghordozásunkkal nem vagyunk képesek tiszteletet adni a másiknak, miért nem bírunk ehhez az eszközhöz folyamodni? Bemegyek egy boltba, és azt mondom Jó napot kívánok. Erre miért az a felelet, hogy Szia? Hát meg tudnék még ezer és egy példát. Nem csak köszönésekről, hanem sima egymáshoz szólásokról.
Annyi mindent tanítanak a nyamvadék iskolában, de azt, hogy mi a dolgok rendje és módja, az nem lehet része a tananyagnak, ugyan. Azt elvileg szülőktől, családtól, barátoktók, miegyebektől kéne elsajátítani. Csak lehet, előbb azoknak is ezt kéne tenni... meg azoknak is... meg azoknak is...

Lazulok

Tegnap, vagyis 3. hó 13-án (pénteken) 13 óra 13 perckor indult egy vonat Budapest felé. Na erre én felszálltam... Kicsit? Laza?
Jó, késett pár percet, dehát menetrend szerint akkor is úgy volt kiírva... Tudom én azért, hogyan kell veszélyesen élni. Hö!

A diákigazolványok támadása

Az egyetememre már szavakat sem igen találok.
Nagyjából fél évig vártam az új diákigazolványomra, amelyben végre nem a régi pesti címem szerepel, hanem az új, vidéki. Ugyanis a MÁV csak úgy ad ki diákbérletet, ha az az igazolványom feltüntetett lakóhely és az oktatási intézmény közé szól. Ideiglenesen kértem a jegypénztárnál igazolást erről, egyéb okmányok bemutatásával. Pár hete aztán végre valahára, sok-sok e-mail váltás meg szervezkedés után, voltak szívesek kiküldeni a diákomat, aminek hujj de örültem, aztán egyik nap észrevettem, hogy azon csak a Pécsi Tudományegyetem van feltüntetve iskolaintézményként, a budapesti kihelyezett központ címe pedig sehol...
Eddig tehát a lakóhelyem nem volt feltüntetve az igazolványomon, most a sulim fővárosba kihelyezett léte nincs. Faja. Megint mehetek igazolásért, amit szintén hurcolhatok magammal. Ugyanis még egy fél év múlva, amikoris egy újabb diák vagy egyéb irat birtokbavétele megtörténhetne, már elvégzem az képzést. Na mindegy.

Sztrájkolnak

Mert miért ne? Jó, nyilván okkal történik, mint ahogy minden, de akkor is... Utálom, hogy elkések mindenhonnan, meg nem tudom megszervezni a napomat, mert nem vagyok biztos benne, mikor megy a vonat, mennyit megy a vonat. Idegőrlő. És igazságtalannak tartom, hogy több ezer olyan ember szív, aki tisztességesen fizeti, amit kell, és pusztán csak annyi a bűne, hogy el szeretne jutni egyik helyről a másikra. Egyezzetek már meg, vagy valami legyen!

Menjetek már a...

Csókolom egy mindössze pár évvel fiatalabbtól. Hát én is csókolom.

Nem visszaköszönés egy pénztáros részéről. Önnek is gyönyörű napot!

A járda bal oldalán közlekedés, és aztán a felháborodás, ha valaki nekimegy. Sajna nem Londonban vagyunk, haverka.

Nyílt, kendőzetlen bámulás a buszon... Mi olyan érdekes, he?

Meg komolyan... Mi van veletek???