The Sparkling Dead

Glitter attack successful 😎

norman reedus (@bigbaldhead) által közzétett videó, 2016. Júl 19., 10:21 PDT

szemét Norman XD

Andrew visszavágója

meg kell csinálni

Van egy borzalmas tulajdonságom, ami vagy keveseknek van, vagy csak nem beszélnek róla, vagy talán észre sem veszik. Ha valami elvárássá válik, ha valami a "meg kell csinálni" dobozba kerül, onnantól kezdve legalább (!) 50%-kal nehezebben és kedvetlenebbül állok neki. Úgy kell rávegyem magam. Gyakran fizikailag rosszul leszek tőle. Kifejezetten szenvedek. De nem csak akkor, ha kiadnak nekem egy feladatot, hanem ha magamnak szabok meg valamit. Ha ugyanennek egy hirtelen ötlettől vezérelve, lendülettel nekiállok, akkor tök lazán és tök nagy örömmel teljesítem. Viszont ha ugyanezt a dolgot akár csak pár órát halogatom azzal, hogy "hú, ennek meg kéne lennie, de majd kicsit később", már veszett az ügy. Máris nem szeretem. Könnyen így járhattam volna ennek a posztnak a megírásával is. Felmerült bennem a gondolat, hogy mindezt le kéne jegyeznem, és már éppen azt kezdtem tervezgetni, hogy majd mondjuk pár óra múlva megcsinálom, amikor rájöttem, hogy nem, azt nem lehet, mert pont az lesz vele, amit kifejteni készülök. Kötelesség lesz, muszáj lesz és ettől elmegy a kedvem és vagy kényszeredetten történik meg, vagy egyáltalán nem történik meg, ahogy ezer és egy dolog erre a sorsra jutott előtte.

Úgyhogy nem házimunkáról, hivatalos ügyek intézéséről vagy egy tanulmány elkészítéséről van szó. Ó, nem. Akármiről. Olyasmikről, amiket szeretek csinálni. Teszem azt: képszerkesztés. Van, amit könnyen és boldogan összedobok editorban, de ha kitalálom, hogy "na egy ilyen manipot kéne majd összehozni" vagy "x mennyiségű fotót fogok retusálni", akkor kezdődik a szájhúzás. A saját magamnak kiadott feladatra!

Pontosan ezért van az, hogy jelenleg szinte elképzelésem sincs, mivel akarok foglalkozni. Mert nem akarom elidegeníteni magamtól azokat a dolgokat, amiket szeretek. Hiába végeztem olyan szakokat, amikkel a média vagy filmkészítés világában elhelyezkedhetnék. Az egy dolog, hogy nehéz is munkához jutni a szakmában, de őszintén szólva nem is nagyon akarok.

Egy szó, mint száz: nem csinálhatom azt, amit szeretek. Nem foglalkozhatok azzal, amit szeretek, mert tudom, hogy utána nem fogom úgy szeretni. Talán csak valamennyi idővel azután, hogy abbahagytam. Ez pedig rémes. Nem tudom, ez elmúlik-e valaha nálam, vagy hogy van-e olyan foglalkozás, amivel ne lennék így. Minden esetre egyelőre biztosra megyek, és inkább olyan munkákat vállalok, amik egy részt lazák, tehát nem gárgyulsz bele abba, hogy napi 8-10 órában folyamatosan ugyanazt csináld; másrészt pedig nem vágnak annyira a profilomba. Csak valamennyire. Annyira, hogy könnyen el tudjam végezni és legyen egy alapvető érdeklődésem iránta. Jó, mi?

csak a Pentatonix

Nem tudok betelni ezekkel a srácokkal. Évek óta hullámokban tör rám a PTX láz. Főleg karácsony környékén, hiszen az ünnepi dalfeldolgozásaik (is) zseniálisak. Az adventi készülődés alatt szóló zeneválogatásnak pedig szerves részei. Idén kicsit hamarabb kezdtem a fanboykodást. Vagy folytattam?

Nagyon imádom őket. Nem csak fantasztikusan muzikálisak, de ez a csapat úgy együtt van, ahogy kell. Mindannyian tök más, izgalmas személyiségek, akikben rengeteg a közös. Mindig baromira feltölt, amikor megnézem egy-egy videójukat. Arany pofák és csak úgy árad belőlük a zene. Arról nem is szólva, hogy egy csomó szám van, ami előtte közömbös volt nekem, de csak hozzá kellett nyúlniuk és nekem annyi.

Ja különben a Pentatonix egy főként coverekkel operáló acapella csapat, akik megnyerték a 2011es SingOffot. Öten vannak, Kirstin a mezzo-szoprán. Mitch a  tenor, Scott a bariton, Avi a basszus, Kevin pedig általában beat-boxol. Hihetnénk, hogy a klipekben feltuningolják az egészet és csak azért ilyen dús az élmény és csak emiatt nem hiányoznak senkinek a hangszerek, de ez annyira nem igaz, hogy a készített videóik nagy része live és ott ugyanúgy nem hiányzik az ég egy adta világon semmi. Semmi. Azokat én még sokkal jobban is szeretem. Férfiasan bevallom, hogy az esetek jelentős százalékában könnyekig hatódom. Néha még tök vidám számokon is. Ez van.

Most pedig szépen itt hagyok tőlük két videót a kedvenceim közül. 

Asgardians in Brisbane

Tom Hiddleston, Chris Hemsworth and Taika Waititi @ Thor: Ragnarok set

Shakespeare Day

aaawh

The Were-Monster &  Daggoo, family portrait (2016)

#thisepisodewasgold

miért van az, hogy...

... teljesen magától értetődő és helyánvaló a számunkra, hogy a színészek olyan filmekben játszanak, amiket nem ők rendeztek; olyan szövegeket mondanak, amiket mások írtak nekik; olyan ruhákban vannak, amiket mások adtak rájuk; azonban, ha egy énekes, vagy bármilyen zenei előadó nem maga szerzi a dalait, nem maga írja a szövegeit, nem magának találja ki a designját, máris hiteltelennek tartjuk?

... oda meg vissza vagyunk valakinek a természetes szépségétől, a gyönyörű szemétől, a csinos arcától, a formás alakjától és még egy csomó más adottságától, amivel született és amiért semmilyen jelentős erőfeszítést nem kellett tennie; azonban, ha valaki aláveti magát egy költséges, fájdalmas és minden szempontból kellemetlen plasztikai beavatkozásnak azért, hogy elérje azt, ami másoknak egyszerűen csak úgy megadatott, akkor az illetőt lesajnáljuk és műnek bélyegezzük?

UNITED WE STAND: DIVIDED WE FALL.

Oscars 2016

Mikor januárban nekiállnék elkámpicsorodni, hogy véget ért a karácsony, mindig rájövök, hogy kezdődik a díjátadó szezon, aminek a megkoronázása természetesen az Oscar. Tavalyra tökéletesítettem a módszerem és ez idén is bevált: lefeküdtem este 9 körül, felkeltem hajnali 1 után, végignéztem a gálát, aztán aludtam még pár órát. És most itt vagyok. Frissen, üdén, elégedetten.

• Nagyon örülök, hogy a Duna TV leadta a showt és hogy ilyen klasszul közvetített. Pár kivételtől eltekintve szépen kitöltötték a szüneteket, a szakértők és a tolmácsok is rendben volt. Igazán megtarthatnák ezt az Academy Awards közvetítős jó szokásukat a következő évekre is, nem csak amikor magyar filmet jelölnek. Ha már itt tartunk: yaaay Saul fia.

• Chris Rock korrekt házigazda volt, de nekem nem adta annyira, mint adhatta volna. Az teljesen oké, hogy hosszabban szólt a sokszínűség hiányának problémájáról, viszont szerintem sok volt, hogy ez tette ki nála a 80%-ot. Na mindegy.

• Baromi jó ötletnek tartom, hogy a jelöltek előre leadták a köszönöm-listájukat és hogy a díj átvétele közben az futott az alsó sávban. Már évek óta nehezen viselem, hogy az ilyen felsorolásokkal mennek el a beszédek és elveszik az időt a tényleges tartalomtól, jó gondolatoktól. Úgy tűnik, ezzel nem voltam egyedül. Nagyon remélem, hogy megtartják ezt a módszert. Idén még sokan voltak, akik a kiírt köszönetek ellenére azért fel is sorolták a neveket. De reményeim szerint könnyen átszoknak majd rá, hogy erre már nem kell gondjuk legyen.

• Akarom, hogy minionok többször adjanak át díjat!

• Tarolt a Mad Max: Fury Road a technikai kategóriákban. We witnessed. Meg is érdemelte. Arra pedig nem tudtam nem felfigyelni, hogy kb. az egész Mad Max stáb úgy fest, hogy nyugodtan elmehetnének mind a sivatagba fémszörnyeken száguldani. Hogy a forgatás tette őket ilyenné, vagy pont emiatt voltak ők a legalkalmasabbak a feladatra... hát szerintem ez utóbbi.

• Eszméletlenül tetszettek a díjak felvezető összeállításai. Az első wow élményem a hangvágás jelöltjeinek összefoglalójánál volt talán. Te jó ég! Na így kell egy kategóriát bemutatni.

• Ennio Morricone atyánk megkapta a Legjobb filmzene díját, ami már bőven kijárt neki. God bless Quentin Tarantino!

• A gála egyik legmegrendítőbb élménye volt Lady Gaga előadása, a Til It Happens To You, amit szexuális bántalmazások túlélőivel énekelt. Nem csoda, hogy az egész Dolby Theatre könnyezett.

• Nekem az Oscar soha sem igazán arról szólt, ki milyen díjat nyer, hanem arról, hogy ennyi zseniális ember mind ott van egy helyen. Komolyan egy valódi ünnep ez nekem. A film ünnepe. Mindemellett azért el kell mondjam, teljesen elégedett voltam a díjazottakkal. Abban viszont mélyen egyetértek Chris Rockkal -még ha ő csak hülyült is vele-, hogy napjainkra kezdik létjogosultságukat veszíteni a külön férfi és női kategóriák. Részemről inkább műfajokat választanék szét esetleg, mint a Golden Globeon.

• Megvan Leo Oscarja! Ennek viszont egyedül azért drukkoltam, hogy ne szívassák már tovább ezzel szegényt. Nem hiszem, hogy ez a Revenant-beli alakítás az, amiért neki díjat kellett volna kapnia. Legalább ötöt tudnék mondani, amiért inkább. Ugyanígy voltam Gary Oldmannel is a Tinker Tailor Soldier Spynál. Meg én különben idén is Eddie Redmaynenek adtam volna. De mindegy. A lényeg, hogy megvan végre!

• Ami durva nagy meglepetés volt és aminek hihetetlenül örültem: a Spotlight lett a Legjobb film. Nem csak azért ilyen kedves ez a tény a számomra, mert odavoltam a színészgárdáért, a forgatókönyvért és az egész élményért, amit adott, hanem mert amikor néztem, volt egy pillanat, amikor egyszerűen csak belém hasított, mennyire imádom a filmeket. Nem mintha nem érezném és tudnám ezt a nap 24 órájában, de ennyire külön gondolatként ritkán fogalmazódik meg bennem. A Spotlight alatt viszont ez történt.

Éljenek a filmek!

Mark Ruffalo: "I tried to make off with the big one. Security stopped me. Darn it. #oscars"

#rickndarylrock

I was following the pack

all swallowed in their coats

with scarves of red tied 'round their throats

to keep their little heads

from falling in the snow

and I turned 'round and there you go

and, Michael, you would fall

and turn the white snow red as strawberries

in the summertime

we triangle and butt you so much

Tom Hiddleston and Benedict Cumberbatch love you in their own ways

welcome

Tom Hiddleston in High-Rise

#oneofmyfavptxcovers

dance magic, dance

Igazából számomra soha nem volt hihető, hogy David Bowie egy egyszerű, halandó emberi lény lenne, úgyhogy tartom magam ahhoz, hogy tegnap este egyszerűen csak a szó szoros értelmében eltávozott közülünk. Készített nekünk még egy albumot búcsúzóul, aztán szépen útnak indult. Egyszer talán majd visszajön, mondjuk valamilyen új formában. Addig is velünk van a számtalan eddigiben. Álljanak most itt azok a darabok, amelyek nekem a legfontosabbak tőle!

Jareth, a koboldkirály

'Cause love's such an old-fashioned word

And love dares you to care for

The people on the edge of the night

And love dares you to change our way of

Caring about ourselves

kedvenc filmjeim egyike, a Lovagregény báljelenete és a felcsendülő Golden Years

bonus:

Daviw Bowie & Tina Turner - Tonight

David Bowie & Mick Jagger - Dancing In The Street

*  *  *

Számtalan veszély és megpróbáltatás után

eljutott a várig, túl a manók városán...
farewell David Bowie


*  *  *

 

 

 

Hugh Laurie and Tom Hiddleston @ The Night Manager Panel |  TCA 2016

várós

a színészgárda egy dolog, de Favreau atyánk ül a rendezői székben

goodbye 2015!

nézzük csak, mi is történt az elmúlt évben:

• végignéztem a Parks and Recreationt és imádtam
• a The Dyatlov Pass Incident miatt rákattantam a horrorfilmekre
• Marty és Doki visszatértek a jövőbe
• indítottam egy Paul Bettany Facebook oldalt
• bemutatták az Avengers: Age of Ultront, a Jurassic Worldöt és a Crimson Peaket
• prattingeltünk

• a Visegrádi Palotajátékokon ismét kimaxoltuk a yolot. just... DO IT! #nofilter #swag
• már 9. éve varázslatostáboroztam össze magam a kavicsokkal
• találkozók, mozizások, halloween (whaaa?), parapark, karácsonyi bál, szilveszter

az év dala vol. 1: Mark Ronson ft. Bruno Mars - Uptown Funk
#dontbelievemejustwatch

az év dala vol. 2: The Weeknd - Can't Feel My Face

...amit -mint időközben rájöttem- Tom Cruise lip syncje miatt kedveltem meg végleg

az év sorozata: The Walking Dead

Nem tudom elégszer megköszönni Norman Reedusnak, hogy bő egy éve rábeszélt, hogy kezdjem el nézni.
A TWD immáron benne van a top 3 sorozatomban. WALKERS!

az év filmje: Avengers: Age of Ultron

No, you don't understand. Ezelőtt csak merész fanboy képzelgéseimben és néhány elborult rajongói írásban/manipban volt szó  arról, hogy Jarvis testet öltsön. Szóval amióta bejelentették, hogy Paul Isten Bettany fogja játszani Visiont, nem térek magamhoz. Komolyan. Máig sem sikerült, pedig párszor már újranéztem a filmet. I can't.

az év EPIC momentje: Kevin Smith és Paul Bettany a Talking Deadben

#whatatimetobealive

az év eseménye: egy nagy előrelépés
Ősztől kezdve minden felgyorsult. Nem nagyon írtam még erről (most se fogok túl sokat) és csak páraknak mondtam, mert még mindig csak pislogok. Ráadásul néhány dolog egyelőre igencsak folyamatban van, emiatt pedig nem akarok elkiabálni semmit, de... lassan igazán felfoghatnám, hogy elkezdődött végre az, amiben pár éve megrekedtem. Ha minden jól megy, akkor hamarosan érkezek néhány olyan hírrel, aminek már éppen ideje volt. És akkor majd szerintem mesélek is erről az egészről. Addig meg -így látatlanban is- szorítsatok nekem, kérlek!

hello 2016!