i have all these bro feels now

Nagyon imádom, ha emberek egymásra találnak. Ha olyan egységet alkotnak, amire öröm ránézni, és amitől úgy érzed, a helyén van a világ. Mindegy, hogy Ők ketten rokonok, szerelmesek, testvérek, barátok, munkatársak. Csak látod rajtuk, hogy jól érzik magukat egymás mellett. Hogy a másik mellett a helyükön, elemükben vannak. Hogy jobbá teszik egymást. Na nekem ilyen Chris Hemsworth és Tom Hiddleston.

Anno nagyon vártam az Avengers filmet, de nem követtem annyira nyomon a promokat és a premiereket. Utólag néztem vissza minden ilyen eseményt, és nagyon örültem, amikor együtt láttam az asgardi tesókat. Aztán volt egy nagy szünet, legalábbis nekem annak tűnt. Akkor jöttem rá, hogy mennyire annak tűnt, amikor a Vasember 3 premierjén találkoztak, és jól meglapogatták egymást. Ennyi volt a jelenet, de engem legalább olyan baromira feldobott ez a dolog, mintha én találkoztam volna valami régen látott baráttal. Most pedig, így a Thor: The Dark World premierek alkalmával - férfiasan megvallom - egyszerűen néha spontán bekönnyezek, amikor meglátok róluk egy-egy közös fotót vagy interjút. Egyszerűen elöntenek a bro feelek... but it's good for me! I like it! ANOTHER!

összeértünk

Van az úgy, hogy valaminek annyira meg akarod adni a módját, olyan keretet szánsz neki, hogy addig halogatod, mígnem újra és újra azon kapod magad, hogy még nem tetted meg, és már szinte el is felejtetted, hogyan is akartad pontosan, és miért húztad idáig. Na valahogy így vagyok én a Kristóffal való találkozásom megörökítésével. De majd most...

2011 októbere. Lélekbonbon dedikálás. Kissé éppen a halálomon voltam valami betegség miatt, de úgy éreztem, most már muszáj összefutnom Kristóffal, így hát összekapartam magam, és nekivágtam a városnak. Azt hiszem, elsőként érkeztem, és bár csakhamar hosszan kinyúlt a sor a Batthyányi téri csarnok Ulpius -ház könyvesboltjából, de meglehetősen derűs és családias volt a hangulat. Mikor sorra kerültem, Kristóffal rögtön felismerően egymásra mosolyogtunk, és ahogy odasétáltam hozzá, magához ölelt. Kissé meglepetten és félszegen, de boldogan öleltem vissza, és részemről hasonlóan félszegen, kissé esetlenül folytatódott a beszélgetésünk is, miközben aláírta a könyvemet.

Megdicsérte a Nightmare before Christmas táskámat, és nagyon röpkén belementünk személyes témákba, de szerintem ott a helyszínen sem tudtam már, miket felelek, mondok, kérdezek, nem hogy így utólag. Tökre kómás voltam, meg beteg és gusztustalan, de úgy láttam, Kristóf így is szeret.* Elég az hozzá, hogy beszélgettünk egy keveset, aztán átadtam a lehetőséget a következőnek, és leültem a bolt előtt egy padra, beleolvasgatva a kötetbe, meg persze nézelődve, figyelve a dedikálás további menetét.

Alapvetően az az "elsőként érkezem és utoljára távozom" típus vagyok. Szeretem teljesen magamba szívni az események légkörét, mindent megfigyelni, mindennek tanúja lenni. Így hát már nagyon kevesen maradtunk, mikor én még mindig ott ücsörögtem, erőt merítve a hazafele útra, meg hát élvezve a közeget még.

Kristóf is elindult végül néhány ismerősével, és ahogy észrevett ott üldögélve, ráköszöntünk egymásra búcsúzóul. Csak pislogtam utána jólesően, Ő pedig néha hátratekintett rám, aztán ahogy a mozgólépcsőre állt, már le se vette rólam a szemét és én se róla. Csak néztük egymást, míg Ő alá nem bukott a látóhatáromon.

Tényleg nem igazán emlékszem, milyen párbeszéd folyt köztünk pontosan, és még sok minden másra sem, de erre az utolsó pár pillanatra annál inkább. Itt van előttem tisztán és élesen. Ha más nem is lett volna, már ezért megérte. Hiszen ez volt a lényeg. Beszélni beszélünk mi úgyis a neten, megosztjuk a gondolatainkat, tartjuk a kapcsolatot, de arra, hogy egymás szemébe nézzünk, egymás közelében legyünk, ekkor volt lehetőség, és mi éltünk is vele.

Ez volt hát az én régóta őrzött lélekbonbonom mára.

*Igazából szerelem

hate is a whore, a plague, a curse

Amikor azt mondom valamire, hogy "nekem nincs vele bajom", vagy hogy "semleges", vagy hogy "nekem nem annyira", vagy hogy "a mirhával legközelebb ne fáradj"*, az nálam általában inkább azt jelenti, hogy "na azt nem igazán szeretem". Csak éppen nem vagyok hajlandó ezeknél a szavaknál és egy vállrándításnál többet áldozni rá.
Oké, szeretek néha színpadiasan kifakadni és durván lehordani valamit. Részletekbe menően ecsetelni, miért tartom hülyeségnek, rossznak, baromságnak. Igen, ez előfordul. De ezek inkább mindig elvek, eljárások, hozzáállások. Viszont alapjában véve nagyon nem kenyerem az utálkozás. Sőt, ha valaki nekiáll anyázni valamit a semmiből, csak úgy, mert hát mindenki azt teszi egyébként is, akkor néha, még ha nekem is akad gondom az adott dologgal, akkor is kicsit a védelmére kelek. Mert nem tudom felfogni, miért törődnek ennyit az emberek olyasmivel, amit ilyen mélységesen megvetnek. Miért nem azzal foglalkoznak, amiben örömüket lelik? Miért vesztegetnek időt, energiát, szót arra, amitől kivannak? Más kérdés, ha mondjuk rossz bánásmód ellen lépnek fel, vagy a jogaikért állnak ki. De annak is megvan a stílusa, helye, ideje. Ahogyan mindennek.

Miért klassz dolog az egyetemes gyűlölködés? Miért menő celebeket szidni, műsorokra köpködni? Nem kell mindenkit és mindent szeretni, de mindenkinek és mindennek van létjogosultsága, főleg amikor láthatóan akad rá kereslet. Ha olyasmire morogsz, ami népszerű, annyi erővel morogj nyugodtan a környezetedben élőkre meg saját magadra is. Mi választjuk, mi csináljuk. Ezer dolog van, amivel kapcsolatban én sem értem, mi jó benne, miért ismert vagy nézett, de nem is kell értenem. Én nem nézem, engem nem foglalkoztat, de nem is állok neki úton-útfélen leszólni, mert engem ez nem tölt el elégedettséggel. Nem érzem jól magam attól, ha azt hajtogatom, de szar valami, ahelyett, hogy mondjuk felpörögve árasztanám az imádatomat arra, amit szeretek.

Persze, a hírességek és show műsorok szidása talán még mindig jobb embercsoportok leköpésénél, de... komolyan muszáj választani? Komolyan ilyenekkel kell foglalkozni? Szerintem, ha mindenki csillogó szemekkel, odaadóan beszélne, áradozna mindarról, ami fontos a számára, ami megihleti, ami ösztönzi, ami jó érzéssel tölti el, vagy éppen felvetne olykor egy-egy elméletet, Őt foglalkoztató témát baráti vitára, ahelyett, hogy akár egy szót is vesztegetne olyasmire, amitől a hideg rázza, akkor nem sokkal faszább lenne minden? Én baromira élvezném.

*Brian élete

cím: Romeo and Juliet musical - Born to hate

'cause love's such an old-fashioned word

Egyfolytában azt halljuk, hogy 'ez a mai világ' ilyen meg olyan rohadt és elvadult és embertelen. Ez pedig annyira furcsa a számomra. Ugyanúgy, ahogy az 'ezek a mai fiatalok' szöveg. Az a helyzet, hogy nem hiszek az ilyesmiben. Nem hiszek abban, hogy ez rosszabb világ volna, vagy hogy az emberek mások volnának, mint régen. Mondjuk eleve úgy gondolom, hogy aki bármi ilyesmit állít, az egyszerűen tudatlan, műveletlen. A tudatlansággal pedig szerintem különben semmi baj nincs, csak azzal, ha megrendíthetetlen, markáns vélemények és véleménynyilvánítások társulnak hozzá. Olyan állati keményen meg tudja mondani mindenki a frankót, de amint belekérdezel, ott állnak kukán. Komolyan elkorcsosult ez a világ az évtizedekkel ezelőttihez képest? Valóban, hiszen akkor még helyes kis haláltáborokba gyűjtötték azokat, akik valamiért nem tetszettek a többieknek, vagy éppen cuki módon biztosítottak nekik munkát rabszolgaként. Ja, hogy Te a még régebbi időkre gondoltál? Á, tényleg, akkor még voltak kellemes, közös délutáni programok az egész családnak: megnézni az akasztást, vagy leköpni egy kalodába zárt foglyot. Ó, azok a régi, szép idők...

De tudjátok mit? Tegyük fel, a világunk tényleg elfajult! Tegyük fel, hogy komolyan ártatlan és tiszta volt, és napjainkra lett velejéig romlott! Nos... erről miért beszélünk, és miért nem lépünk ellene? Miért van az, hogy pont azoktól hallom a legtöbbször ezeket a nyavalygó frázisokat, akik a kisujjukat sem mozdítják? Ismeretlenek, ismerősök, közéleti személyiségek. Bárki.
Persze, beszéljünk is róla, mert a szavak fontosak, beszélni fontos, de csak az után, hogy már segítettél a fiatal lánynak felcitálni a több kilónyi csomagját a lépcsőn; vagy elkaptad a grabancát annak az úttest felé szaladó kiskölyöknek, akit az édesanyja szem elől tévesztett; vagy megkérdezted a haverodat, Ő kér-e rágót; vagy magadtól mentél oda egy -a térképet nézve homlokát ráncoló- turistának útmutatást adni; vagy megölelted egy családtagodat csak úgy; vagy visszaintegettél egy Neked integető kisgyereknek; vagy könnyedén megtettél egy szívességet egy ismerősödnek; vagy mikor láttad, hogy egy részeg fazon elesik a vonatsínen, és senki a füle botját nem mozdítja a közelben állók közül, Te odasiettél felsegíteni és elhúzni onnan... ja, ez már nagyon saját sztori.

A lényeg, hogy baromira nem csak az a segítség, ha minden vagyonod egy segélyszervezetnek adod, és nem csak attól lesz jobb a világ, ha a szerveidet rákos gyerekeknek ajánlod. Ezek nemes és szép cselekedetek, de minden apró dolgokból épül fel. Minden. Még az anyagok is. Ez nem egy túl nagy megfejtés, mégis mintha igen kevesek értenék csak. Főleg azok közül, akik ezt a micsodarohadtegyvilágbanélünk dumát nyomatják. Tudjátok, Ők azok, akik szerint eljő a Paradicsom, ha nem nézünk többé pornót [vagy legalábbis jól titkoljuk], nem dohányzunk, nem nézünk talk showkat, nem házasodunk össze az azonos nemű szerelmünkkel,  nem iszunk kólát, és nem mondjuk, hogy "télleg" vagy "aszem".

Szerintem meg kurvára akkor fog eljönni a legnagyobb királyság, ha nem szóljuk folyton le egymást; ha tekintettel vagyunk a másikra; ha emberszámba vesszük Őt; ha tudjuk fogadni azt is. amit nem értünk; ha fölülemelkedünk önmagunkon; ha olyasmikhez ragaszkodunk, amik valóban fontosak; ha képesek vagyunk valódi keresztényekként, zsidókként, muszlimokként, pogányokként, akármikként viselkedni. Ha az egyetlen olyan dolgot tartjuk szem előtt, ami minden vallás, és az egész létezésünk alapja: a szeretet. Tudjátok, ami körülvesz. Legalábbis akkor, ha Te úgy akarod, vagy ha észreveszed, vagy ha gyakorlod. Szerintem érdemes.

Londoni otthonok

Imádom a helyeket. Ahogy mondom: a helyeket. Egy lakásbelsőt, egy szobasarkot, egy színházi páholyt, egy fa és egy pad kettősét a parkban, egy kávézó teraszát... bármilyen helyet, helyszínt. Határtalan örömömet lelem benne, hogy elképzeljem, hányan jártak már ott, kik voltak Ők, mit csináltak, és vajon hogyan nézett ki a környék egy évtizede, vagy akár több évszázada. Szeretek elmerülni ezekben  a gondolatokban, és a zsigereimben érezni a hely szellemét.

Az meg a másik fele, hogy oda meg vissza vagyok az interior-exterior cuccokért. Bútorok, tárgyak, design és mindezek együttes hatása, benyomása. Követek pár ilyen témájú blogot, de újra és újra rájövök, a legtökéletesebb szentély ehhez a kis őrületemhez nem más, mint a londoni ingatlan oldalak. Mondjuk mint a Foxtonsé vagy a Cuttonsé. Teljesen el tudok veszni bennük, és csak kattintok egyik hirdetésről a másikra, az alaprajzokat egyeztetve a fotókkal, aztán a lakok környékét is felfedezve.

Meglehet, mások ezt mazochizmusnak tartanák, tekintve angolmánságomat és ehhez csatolva a tényt, hogy nem lakom Angliában. De én valahogy másként működöm. Engem ez feltölt, felvillanyoz, lázba hoz, és egy percre sem jut eszembe, hogy inkább zokognom kéne, és üvölteni az ég felé,  az öklömet rázva, hogy "Istenem, miért nem lehetek ott? Miért?". Majd leszek. Addig meg mentálisan maszturbálok a fotókat nézegetve...

Spring Gardens, Westminster, SW1A

Elgin Avenue, Maida Vale, W9

Sekforde Street, Clerkenwell, EC1R

én mindig töröm a fejemet valamin *

az a fajta fazon vagyok, aki baromi furának találja, hogy vannak emberek, akiknek nincsen semmi tennivalójuk. vannak emberek, akik tudnak unatkozni, akiknek van, hogy tényleg nincs mit csinálniuk. sokaknak... sőt... az emberek nagyon nagy részének nincsen mindig feladata. ez engem hitetlen döbbenettel tölt el minden alkalommal. aztán rájövök, hogy velem is lehetne így, ha nem adnék magamnak folyton feladatot. nem is emlékszem már rá, mikor volt utoljára olyan, hogy ne lett volna legalább egy olyan teendőm, ami ne igényelt volna napi szintű odafigyelést. gondolok itt naplóírásra, szerkesztett oldalakra, blogokra, fanficekre, a varázslósulimra, fórumokra, cikkekre... ezeket én mind magamnak kreálom, magamnak alkotok elfoglaltságokat, amelyeket megszületésüktől kezdve kötelességként kezelek. ennél fogva, ha nem teljesítek valamit közülük, feszültté válok. úgy érzem, nem érdemlem meg a pihenést, a tétlenséget. márpedig ahány ilyenbe én belevetem magam, előidézem, hogy ne legyen olyan pillanatom, hogy ne érezném ezt. hogy ne gyötörjön akár csak haloványan is a gondolat, hogy nem tettem eleget. ennek ellenére ebben a pillanatban is egy új blog létrehozásán agyalok, és nagyon erős bennem a késztetést, hogy létrehozzam. lesz tehát még egy dolog, ami miatt parázhatok. nem mintha ezek elvégzéséért annyian rágnák a fülem. én rágom a sajátom... ami így elképzelve fura, de... értitek, hogy értem :D és hogy ez változni fog-e valaha is? nem hiszem. mindig kitalálok majd valamit, amiről úgy fogom gondolni, hogy nagyon fontos, és ugyanolyan elkötelezetten állok majd hozzá, mint a munkához, vagy a napi teendőkhöz. vagy... még talán elkötelezettebben. aztán idővel kiderül, tényleg fontos volt-e. Remus Lupin Roxfortjáról sem hittem az elején, hová növi ki magát. bár igazából talán bele sem gondoltam. csak csináltam. ma meg nézzétek meg, hol tartunk!
igazából, ha végigveszem azokat a dolgokat, amiket hasonló hévvel csináltam valaha is -ami mondjuk egy meglehetősen hosszú lista-, rá kell jöjjek, mind elég jól kamatozott. a United rajongói oldalam révén az együttes honlapjának főszerkesztője lettem; a fanficeim nagyon sokakhoz eljutottak, és bár már nagyon rég nem írtam -sajnos-, még mindig emlegetnek ezekben a körökben; a cikkeim révén számomra jelentős elismeréseket kaptam a szakmától és az olvasóktól egyaránt, és rengeteg olyan emberrel ismerkedhetem meg, akikkel egyszer ténylegesen dolgozni szeretnék, és olyan társaságban mozoghatok, akik között a jövőmet képzelem...

szóval...

mi is legyen a címe annak a új blognak?... hmhm...

* Fluor Filigran: Szavaim

me, Jackson Curtis

ahogy a minap visszanéztem a 2012-t [amivel kapcsolatban sokat fogok SPOILERezni ebben a postban], rá kellett jönnöm, hogy mennyi hasonlóság van Jackson Curtis [played by John Cusack] és köztem. mindig is vallottam magamról, hogy én az a filmekből jól ismert tipikus csóró művészlélek karakter vagyok, aki mindig éppen A Könyvét írja, miközben alig tudja fizetni a számláit. na Curtis alapból ilyen, limuzinsofőrködik éhbérért, hogy mellette legyen ideje írni. a felesége elvált Tőle, a családja lemondott róla, mert mindig a saját világába volt fordulva, és kevesebb időt töltött a valóságban, mint kellett volna. vagy mint elvárták Tőle. de aztán eljön az a nap, amikor a sok okos, éretten gondolkodó, a realitásban élő ember elvakultan folytatná átlagos hétköznapjait, míg Curtis észreveszi a jeleket, összerakja az eseményeket, és -nem nagy túlzással élve- megmenti a világot. elsőként persze a családját menti meg, és leszarva, hányan és hányszor mondják mindeközben őrültnek, és hogy a hülye ex-neje hányszor próbál meg még mindig úgy tenni, mintha Ő volna az okosabb, a felelősségteljesebb és mintha neki volna igaza, Jackson az, aki a legnehezebb időkben, a legrázósabb helyzetekben a leginkább magánál van, és a legjobban feltalálja magát

hogy ezzel azt akarom-e mondani, hogy ha eljön az idő, majd én mentem meg a világot? lehet. ki tudja?

félreértés ne essék, tisztában vagyok vele, hogy nem jó, ha ennyire a saját világomban élek. nem kéne emiatt elhanyagolni se a családomat, se a barátaimat. sajnos sokszor megesik. de szeretném, ha tudnátok, hogy fontosak vagytok és szeretlek Titeket. persze, mondani könnyű. de ha eljön az idő... ami persze ne jöjjön el soha!... én ott leszek és megvédelek Titeket, és számíthattok rám. elmegyek értetek, és elviszlek Titeket oda, ahol biztonságban lesztek, még ha közben el is küldötök a francba és kikaparjátok a szemem. hm... furcsa... ez elég ismerősen hangzik. úgy tűnik, nem is kell ehhez világvége.

viszonyok

annyira fura, amikor elkezdek beszélni valakiről, és megkérdezik tőlem: Ő kicsodád? rá kellett jönnöm, hogy rengeteg olyan ember van az életemben, akiket nehezen tudnék kategorizálni, és kimondani rá, hogy mondjuk haver, barát, jó ismerős, a család barátja, a szüleim ismerőse és a többi... akkor jöttem rá erre végleg, amikor Dol megkérdezte: kicsoda nekem Melis Tomi? és rádöbbentem, hogy ezt nem lehet két szóval elmondani. hiába mondanám, hogy a szomszéd házban lakott, vagy hogy az anyukáink jóban vannak, vagy hogy angolra tanítottam jó ideig. mindez közel sem fed le semmit, még akkor se, ha ezeket mind elsorolom. vagy mikor megkérdezik: kik a Kövesiék? ha muszáj, azt mondom anyukámék barátai, és végül is így a családunk barátai, de... hiába számít a barát szó erősnek nálam, ez sem fed le a világon semmit. akár Melis Tomit, akár Kövesiéket, akár Csizmadiáékat, akár Szilvikét, akár Rita kisasszonyt, akár az rlroxfortosokat, akár a fanficeseket, akár a bagolyköveseket, akár az rjleseket és még sokakat vagy ismerem, amióta az eszemet tudom vagy éppen hamar az életem szerves részévé váltak. az életem részei, még akkor is, ha hónapokig nem látom őket. nem tudok róluk se kettő, se három, de még száz szóban sem nyilatkozni, mert még ezzel is csak a nagy semmit mondanám el. hiába aggatnám Őket tele címkékkel, hiába próbálnám leírni Őket bárhogy. alig derülne belőle ki valami. egyedül azzal tudnám jellemezni Őket, ha történeteket kezdenék mesélni. közös sztorikat, anekdotákat. és nem is az árulná el a legtöbbet, amit mesélek, hanem ahogyan mesélem.

miért kell mindent felcímkézni? miért van az, hogy az embereket főleg a kategóriák érdeklik? ki Ő Neked? kicsodád? nem tudom. ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. és azon tűnődöm, hogy komolyan a legtöbb embernek ennyire könnyen megy elmondani valakiről, hogy kije az illető? és baj-e, ha nekem ez nem megy, vagy éppen az-e a baj, ha neki ennyire sima ügy? az én életem a zavaros vagy az Ő élete felszínes? valószínűleg egyik se, hiszen ezek is csak címkék. és hát kinek a pap, kinek a paplan. annyi a gond, hogy úgy tűnik, nekem magyarázkodnom kell. attól, hogy annyiszor voltunk sokan egy helyen, hogy a családom mindig is nyitott volt mindenki felé, és hogy nálunk mindig mindenki -habár mindenkinek megvolt a maga helye, feladata és szerepe- egyenlő volt, tényleg furcsa és érthetetlen lettem a társadalmunk számára? attól, hogy nem kategorizálom a kapcsolataimat, kiesem a körből? a párkapcsolatokról már ne is beszéljünk... van barátod? van barátnőd? és ha azt mondod, nincs, megsajnálnak és elkönyvelik, hogy magányosan tengeted napjaidat a kihűlt ágyadban. pedig hát... *szemöldök húzogat* na mindegy.

az elvetemült rajongás haszna

szóval lehet szidni az Operett Színházat, a Rómeó és Júlia musicalt, Bereczki Zolit és még sok mindent és mindenkit [nem mintha érdemes lenne], de az tuti, hogy ha valaki egy kicsit is érdeklődő, akkor ha bármelyik is ragadja magával, legyen az egy darab, egy intézmény, de talán legfőképp művész, akkor képes egy új világ kinyílni előtte... hm... nem mintha ez ne lenne mindenre igaz... nade csak arra akartam kilyukadni, hogy nézem vissza éppen a Társulatot, és szinte minden musical dalt ismerek, amit a jelentkezők a válogatásra hoztak. egy részét valószínűleg alapból ismerném, de ha nincs egy Szabó P., vagy nincs egy Lehetsz király, akkor... belegondolni is furcsa, mennyivel kevesebb produkció volna ismerős, vagy pusztán csak kategóriában elhelyezhető számomra. így meg tiszta pro vagyok

jó, mondjuk én nem kicsit vagyok érdeklődő, tehát valszeg rám több ragadt, mint sokakra, de akkor is tény, ami tény: egyes dolgokon keresztül, amiket mások értéktelennek gondolnak, vagy éppen csak lenézik őket, mások olyan tudáshoz jutnak, olyan ismeretekre tesznek szert, amelyek nem csak hogy kellemesek, de igen hasznosak is. ALERT! a végén még műveltséghez vezetnek OO

Példátlan példaképek

Megnéztem újra az Aviátort és... rengeteg mindent hozott fel bennem. Nem magára a sztorira gondolok, és most nem is Hughes dolgaira... amik mondjuk szintén képbe vágnak, de... most nem erről akarok írni, hanem... szimplán magára DiCapriora célzok. Az elmúlt években távol érzem magamtól. Új külső, új stílus. Ma már csak egy zseniális színész a számomra. Régen állt közel. Amikor egy kócos hajú, mindenki által ezerszer lenyálasozott, szemtelen suhanc volt. Rómeó & Júlia, Titanic, A vasálarcos... és a legmeghatározóbb: a Teljes napfogyatkozás. Nade... mit akarok ebből az egészből kihozni?

Jómultkor okfejtettem Facebookon, miszerint Michael Jackson Bereczki Zoli része . Ő volt a példaképe, naphosszat a klippjeit, koncertvideóit bámulta. Rajta nőtt, és ettől MJ a szerves részévé vált. Bármit tesz, ha mozdul, ha csak létezik, felismerhetőek Jacko mozdulatai, rezdülései. Különösen a színpadon. Na nekem ilyen Bereczki. A részem. És jelenleg Ő az, akit a fő példaképemnek tartok.

Agyaltam, ki ilyen még. Mármint azon felül, hogy sok mindenkit tartok szem előtt, sokakat tartok meghatározóan, de... Pély Barna mondjuk. Bár ezt ma már kissé cikinek érzem, hiába tartom változatlanul fantasztikus zenésznek XD Ma már a személyére rá nem ismerek, de volt egy időszak, még a United elején, amikor Ő volt az. A példa. Aztán megváltozott, eltávolodott.

Hogy ki volt még ilyen? Ennyire extragiga meghatározó? Biztos voltak. Akár mesehősök is. Beetlejuice, Tapsi Hapsi... Viccesen hangozhat, de akkor is ez van. Gyerek voltam, Ők tetszettek, Őket figyeltem, Róluk gondolkoztam, Belőlük épültem. Rajzfilmfigurák, filmes karakterek, előadók.

És... most jöttem rá, hogy... szóval... Leo pont abban az életkorban kapott el, mikor valószínűleg a legfogékonyabb voltam minderre. Ő volt talán az első jelentős nem rajzolt figura, élő személy, aki előttem lebegett. És... azt hiszem, Ő lett az etalon. Az összes többi képem belőle épült, és igen, a Bereczki képem is. Charlie karakterem példaképe köztudottan Rimbaud, aki számomra egyenlő a fiatal Leoval. Innen meg már simán levezethető. De hogy mit jelent, hogy belőle épültek a többiek?... Nos, ha gondolsz valakire, ha eszedbe jut, ha nem látod élesen magad előtt, akkor csak körvonalak vannak, elképzelt mozdulatok, jelenlét. Nekem ezek a mozdulatok Leohoz vezetnek vissza. Ahogy Charlie elmosolyodik, abban ott van Leo mosolya a Teljes napfogyatkozásból. Mégis egy az egyben Bereczki mosolya az. Szóval tovább megyek: Leo után azok az emberek voltak a meghatározóak, akik emlékeztettek rá azokban a dolgokban, amikben Ő megfogott. Ami persze már hozzám vezet vissza, hiszen engem fogott meg benne ez vagy az, de a lényeg, hogy benne öltött először testet. És onnantól már tudtam, mit keresek. És persze, baromira furának tűnhet a fent említett emberek között párhuzamot vonni, sőt, még biztos szolgálhatnék egy-két érdekes példával, ha eszembe jutna, de... számomra ezek létező dolgok. Létező hasonlóságok. Tulajdonságok, rezdülések, amik a részemmé váltak. Amik engem alkotnak. Belőlük lettem, belőlük vagyok.

So... kiss me I'm the young Leo today... and every day! XD

Un Grande Amore... Így kezdődött minden...

Anno Morgan áradozott nekem musicalekről, megnéztük a francia Rómeó és Júliát, de nem ragadott el. Aztán mesélt egy Szabó P. Szilveszter nevű tagról, és megnéztem róla egy videót. Ezt a bizonyosat alant. Megtetszett. Bejött. Nagyon bejött. Így kezdődött minden. Ha ez nincs, nincs cikkírogatás és interjúzgatás a Zene.hunak, nincs a tömérdek színházi és zenés élmény, nem ismerem meg igazán a többi operettest, így Bereczkit sem, nem válik az egyik legfőbb példaképemmé, és akkor nincs Charlie, és... és akkor nincs Charlie OO Márpedig, ha Ő nincs, én sem vagyok, hiszen én Ő vagyok. Előtte nem tudtam, ki vagyok. Általa tudtam meg. Ti is általa tudtátok meg. Ki tudja, mi lenne ma, ha nem nézem meg ezt a videót. Ha közönyös vagyok. Meglehet, úgyis egymásra akadtunk volna, de ki tudja, hogy és mikor. De megnéztem.

Paul Bettany kifosztotta a szekrényemet OO

www.rjlmaguskepzo.hu

Én is, én is

Sokaknál láttam már, most én is nekiveselkedem...

Kedvenc:

• Étel: rakott kel, sajtostejfölösketchupos tészta, pizza
• Ital: tejeskávé, Coca Cola, Cappy Ice Fruit Multivitamin
• Alkohol: citromos sör, cherrys cola (nem Cheryl Cole, de Ő is jöhet)
• Szín: zöld, szürke, kék, fekete
• Együttes: Jamiroquai, Loreena McKennitt, Roy és Ádám...
• Színész: Robert Downey Jr., Paul Bettany, Heath Ledger, Edward Norton, Geoffrey Rush...
• Színésznő: Cate Blanchett, Meryl Streep, Patricia Arquette...
• Film: Teljes napfogyatkozás, Lovagregény, Superbad, Vasember...
• Szám: 5 és 25
• Rendező: Tim Burton, Quentin Tarantino, Kevin Smith, M. Night Shyamalan, Chris Nolan
• Könyv: Harry Potter, Dorian Gray arcképe

Hiszel-e:

• Horoszkópban: néha
• Istenben: igen, a haverom
• Túlvilágban: igen, ott lakik Beetlejuice
• Földönkívüliekben: igen, hiszen "a Világegyetemet ennyi emberre vétek elpocsékolni"
• Magadban: igen

Mit gondolsz róla?

• Álmok: ebben a feleségemre hallgatok. Al ♥
• Szerelem: nem létezik A Szerelem, hanem sok Szerelem van, és végül egy, ami mindent visz
• Élet: always look on the bright side
• Halál: Szabó P. jól nyomja
• Káromkodás: baró, ha jól használod

Egyik-másik:

• Vanília-csoki: csoki
• Sör-bor: főleg egyik se. de ha sör, akkor citromos, ha bor, akkor édes
• Szárazföld-tenger: szárazföld
• Fekete-fehér: fekete
• Hideg-meleg: hideg
• Nap-Hold: Hold
• Állat - ember: emberállat
• Rend - rendetlenség: Monk a lelke mindennek

Közösség:

• Szeretsz vásárolni? igen, főleg filmes ereklyéket, bekattanásokat és ajándékokat
• Szeretsz emberekkel találkozni? általában sí, különben kedv és társaságfüggő
• Szeretsz otthon lenni? igen, nagyon
• Hogy jössz ki a környezeteddel? elég faján
• Mikor ismerted meg a mostani legjobb barátodat? az a legjobb barátomat, aki már inkább vlmiféle testvér, őt 1 évesen, a barát legjobb barátomat pedig pár éve. ő tutira tudna pontos évszámot mondani XD
• Szeretsz középpontban lenni? ó, igen
• Szereted, hogy ha boldog emberek vesznek körül? alap
• És ha szomorúak? azt nem. de nem gáz, megvígasztalom őket vagy jól megverem
• Milyennek tartanak a többiek? ezt mondják meg ők! várom a kommenteket!

Előfordult már, hogy:

• Ültél repülőn? igen, Londonba menet és vissza *.*
• Voltál külföldön? igen, Szlovákia, Ausztria, Németország, Hollandia, Anglia, Olaszország. de Szlovákián kívül egyik helyen sem töltöttem el többet 1-2 napnál
• Sírtál mások előtt? megesett már
• Másztál fára? alap, főleg kiskoromban
• Találkoztál már híres emberrel? igen, sok-sok magyarral és Kevin Spaceyvel meg Robert Pattinsonnal, meg voltam 1-2 nagyobb koncerten
• Eltört egy csontod? soha
• Be kellett feküdnöd kórházba? nem
• Telefonbetyárkodtál? mintha lett volna ilyen...
• Lógtál az iskolából? igen, gimiben kezdtem
• Úsztál tengerben? no
• Voltál templomban? régen rendszeresen jártam, manapság ünnepekkor
• Fent maradtál egész éjszaka? a rekordom 40 óra aszem
• Táborban voltál? jaja, patincei 6X és Varázslatos 6X
• Gondolatban megöltél valakit? igen, vagy csak hagytam meghalni
• Volt autóbaleseted? nem

Egyéb:

• Jobb, vagy balkezes vagy? jobb
• Mi van az egérpadodon? mardekárszín
• Mi van az ágyad alatt? pék
• Mitől félsz a legjobban? a saját és mások halálától, de Bob kitalálta helyette nekem félnivalónak a tourette szindrómát... na mindegy
• Mi jár most a fejedben? az Isten nem ver Bobbal c. film

Múlt:

• Akit a legjobban hiányolsz: főleg turnus tagok ♥
• Amit a legjobban hiányolsz: money, money, money $
• Életed legszebb pillanatai: filmélmények, musical és más koncertek, haverkák, család
• Életed legrosszabb időszaka: 2008 eleje
• Ha visszamehetnél az időben, hova mennél? a középkorba vagy a dínókhoz
• Egy dolog, amit megbántál: non publico...
• Egy dolog, amit elfelejtenél: nem írom le, hadd felejtsem el
• Mi akartál lenni, ha nagy leszel? szinkronszínész

Jövő:

• Állás: filmkritikus
• Házasság: akár
• Gyerekek: valaha
• Fiad neve: Dorián vagy Vince vagy...
• Lányod neve: Veronika vagy Szilvia vagy...
• Hol fogsz lakni? Londonban
• Mit fogsz csinálni 20 év múlva? ugyanazt, amit mindig: meghódítom az egész világot XD

Hőbörgők

Durvára nem értem, mi a jó az utálkozó oldalakban, Fészbuk csoportokban, vagy bármilyen ilyen megnyilvánulásban. Más dolog elvitatkozni valakinek vagy valaminek a milyenségéről, és egész más csak úgy random leszólni, ne adj' Isten, azzal viccelődni, milyen károk eshetnek benne. Amikor valaki ilyen oldalt csinál, vagy ilyesmit ír ki magához, nem gondol arra, hogy ez van, akinek rosszul esik? Mondjuk szerintem egy jóérzésű embernek alapból rosszul esik, még ha nincs is sok köze a szitok tárgyához. Ha meg még van is, az még kellemesebb...

Nem is értem. Azt hiszem, a legtöbb ember úgy egyébként sem fogja soha megtanulni a helyén kezelni a dolgokat, és elfogadni, hogy mindennek és mindenkinek megvan a maga szerepe, és hogy nem kéne mindent és mindenkit beskatulyázni, kategorizálni és egy kalap alá venni. Na mindegy.

Playing for Change

PlayingForChange.com

John és Jane

Egyik nap megnéztem a Zsírdoktorok Nagyot fogyni c. epizódját, ahol is felbukkant egy házaspár, John és Jane. A lányuk volt a páciens, de róluk is kiderült, hogy testsúly problémáik vannak. Másnap szembetaláltam magamat [origo]fotón Kathleen Connally egyik fotójával, amin Őket véltem és vélem felfedezni pár évvel későbbről, ráadásul az stimt, hogy a férjt Johnnak hívják... Szerintetek?

tényleg ilyen kicsi lenne a világ?

Kis hazánkban is összehoztuk

MJ Dance Tribute Bp

ma ilyen Jackos nap van itten Hátjón... úgy tűnik

Nagy segítség

Megnéztem ma a Nagy házalakítás családegyesítő részét. Összehívott a brigád pár olyan famíliát, akiknek felújították az otthonát. Ugyanis ez a műsor erről szól.
Olyan családok házait pofozzák ki, rakják rendbe, építik újjá, akiknek valamilyen oknál fogva igencsak jól jön egy ilyen hatalmas segítség. Legyen szó beteg gyermekről, egyedülálló szülőről, félig leégett otthonról. Már a Melegítőt is nagyon szeretten, eleve klassz figyelni miből mi lesz. Ott ugyan a rezsó srácok nem csak az életteret, de a kiszemelt fazonokat is átalakították kissé, de a lényeg ugyanaz: a változás, mégpedig jó irányba. Ezeknek az embereknek pedig -akiknek a Nagy házalakítás brigádja segít- olykor a boldogságát menti meg az, hogy nem kell napi szinten rettegniük, szoronganiuk, hanem örömmel töltik otthon az idejüket, a csodás kuckóban, amit építenek neki. Nekem bejön ez a műsor, bármennyire is szólja le esetleg bárki, hogy milyen egy nyálas, álszent amerikai giccsparádé. Szerintem klassz.