A következő címkéjű bejegyzések mutatása: words. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: words. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 3.

Anyák napja hajnalára

// Prológus: Ezeket a sorokat igazából hetekkel ezelőtt hagytam kirohanni magamból, mert mindigis az írás volt az egyik legalapvetőbb módja számomra annak, hogy kifejezzem magam, hogy kiadjam magamból mindazt, ami bent kavarog. Ennek megfelelően talán kicsit csapongó, talán hullámzó, sokszor erős, azonban mindenek felett igaz, így nem nagyon változtatnék rajta már utólag. Fogadjátok szeretettel ebben a gomolygó, tömör valójában! //


Amikor elmegy tőled valaki - vagy legalábbis már többé nem úgy létezik, ahogyan eddig -, akkor valahogy felnyílik a szemed és mindent olyan furcsamód élesen látsz magad körül. Talán azért, mert őt keresed a világban, vagy mert mostmár helyette is nézed ezzel a halandó szemmel. Talán mindkettő.
Édesanyám mindigis kutatott, érdeklődött. Az utóbbi időkben a Sötét anyagot tanulmányozta, amely a legújabb kutatások szerint idősebb lehet magánál a világegyetemnél és amely a mindenség több, mint 90%-át teszi ki. Amikor az unokái itt voltak látogatóban, nekik is ecsetelgette a mibenlétét, aztán mikor lefekvés előtt mesét olvasott (ZsDavtól a Kalapos rókát), amelyben intelligens lényeket emlegettek, a könyv becsukása után közölte: "Ebben a szobában legalább négy intelligens lény van ... elvileg. Meg még sok minden, amit nem látunk..." Erre én hozzátettem, hogy: "Jó éjszakát, gyerekek" - mire nyilvánvalóan nagy derültség támadt és az "és sok minden, amit nem látunk" vagy "sok minden, amiről még nem tudunk" szállóigévé lett a családban.
Mivel nem hiszek a véletlenekben, mivel minden van valamiért *, így utólag nekem ez is üzenet. Üzenet arról, hogy itt van, csak nem látom. Érezni viszont érzem. Próbálok ugyan belegondolni abba, hogy már nincs. Próbálom felfogni, de képtelen vagyok rá. Ennek pedig az lehet az oka, hogy ez nem igaz. Az lehet az oka, hogy egyszerűen csak ő is azon tartomány része, amit nem tudunk más érzékünkkel észlelni, csak a hatoddikal. Nevezhetjük ezt a tartományt természetfelettinek, Mennyországnak, szellemvilágnak, láthatatlannak, Valhallának, a lényege ugyanaz: semmi sem vész el, csak átalakul. Mert soha nem volt még olyan, hogy ne legyen semmi. * Mindig van valami. Mindig jön valami, mindig minden változik. Bill Murray pedig azt mondja az Idétlen időkigben, hogy "Minden változás csak jó lehet."
Ó, igen, a Mormota-nap: anya 2020. 02. 02-án távozott közülünk. Ez a nap a Mormota-nap és egyben a Gyertyafény napja is, amely Christine (kedves volt házigazdánk) szerint kiváló alkalom arra, hogy a lélek könnyedén utazzon. Ezen felül, ahogy nagyobbik bátyám rögtön rávilágított, 20200202 egy palindrom szám, amilyen dátum legközelebb a következő évezredben lesz. Mert mama nem kispályázott ám soha. Mindennek megadta a módját. Természetes az is, hogy 13:33-kor szusszanta az utolsót. A hármasok. A hőn szeretett hármasai.
A mém neve: 3. Ezt a tanulmányt tervezi megírni már... hú, nagyon régóta.  Ezzel a felütéssel akarta kezdeni (idézet egy jegyzetéből): "Az én mémem a 3, azaz a hármas. Mert kulturális minta, mentális reprezántáció." Noha nem is annyira megírni tervezte, ő már ott tartott, hogy kis videófilmeket szerkeszt a témában és feltölti YouTubera. Kitűzte ezzel egyúttal azt is célnak, hogy megismerteti az emberekkel, mik valójában a mémek. Mert -ahogy azt sokszor hangsúlyozta- elfogadja, hogy napjainkban teret nyert egy más elképzelés a mibenlétüket illetően, de úgy igazából a mémek nem azok a vicces kis képek, videók, amik elterjednek a neten. A mém a kultúra másolható és másolódó alapegysége, és azért nem igazán passzol ez az elnevezés az imént említettekre, mert a mém próbája az idő és nem napok vagy hetek, hanem évek, évszázadok, évezredek. Igen, ilyen régiek a mémek. Viszont nem bonyolódom most ebbe jobban bele. Talán majd elkészítem én ezt a tanulmányt az ő anyagai, kutatásai alapján a hármas számról, mint mémről. Talán megteszem. Remélem. Szeretném.


Három. "De miért pont három?" - kérdeztük mindig összemosolyogva, ha egy filmben vagy bárhol három volt valamiből. Ha addig számoltak (mint mondjuk a Gyalog-galoppban vagy a Halálos fegyverben), ha annyi fázisból állt a terv, ha annyiszor kellett próbálkozni valamivel a sikerig és nap estig sorolhatnánk a Szentháromságtól kezdve a hármas tagoláson át bármeddig. Édesanyámat a kórházban a harmadik emeleten, a hármas szobában ápolták. Amikor pedig megláttam ezt, csak arra tudtam gondolni, hogy jó helyen van. Akármi lesz is, itt kell lennie. És minden úgy van jól, ahogy van, mert minden úgy van, ahogy lennie kell.* Nem hiszem, hogy lehetett volna ennél több és tisztább jelet küldeni erről, mint amiket mi kaptunk. Az Aaarhusi Kórház intenzív osztályán a fal tele van festve középkori mesealakokkal, várakkal, állatkákkal, királyokkal és királynőkkel. Az ő szobáját egy lilaruhás tündér vigyázta. Mindigis arról mesélt nekem, hogy lánykorában a vörös hajához lila ruhát hordott. A tündérek meg hát ugye... ő maga is Tünde. Mindigis közösséget vállalt velük. Nyilvánvalóan. A szobája falára pedig a koboldok aranya, szivárvány és virágok festettek. Világ életében odavolt a virágokért, a Minecraftban is mindig a virágos biomba költözött.
Minecraft. Évek óta játszotta töretlenül, leggyakrabban az unokáival és minden nap nézte a különféle videójáték streameket, videókat. Néztük. Együtt néztük.  Ahogy a megannyi sorozatot, filmet, hogy aztán jól kivesézzük őket, vagy csak hagytuk, hogy magukért beszéljenek. Hallgattuk a jobbnál jobb zenéket. Anya nemrég kinevezte a Csak alszom c. számot az ő dalának és ha esténként megszólalt ez a Klub Rádióban, miközben ő éppen szunyókált, jót mosolyogtam ezen, mert valóban tökéletesen passzolt hozzá. Az utolsó napokban pedig, miközben kényszerű álmát aludta a kórházban és mi ott voltunk vele édesapámmal és kisebbik bátyámmal, egyfajta vígaszt nyújtott ez a dal nekem. Mintha erre is direkt talált volna rá. Nekünk. Mindig minden értünk volt és mindig minden egyértelmű volt. Kimondta, megosztotta, nem hagyott kételyt. Még ha rossz néven vettük, még ha fájt is, utólag úgyis kiderült, hogy csak hálásak lehetünk érte.
A terveink. Anya azt mondta, idén már ő is megint bringázni fog majd mindenhova. Egy kis házat szerettünk volna bérelni, közel Aarhushoz. Azt reméltük, nyár elején már költözhetünk. Be akartuk iktatni, hogy egyik szabadnapomon végre elnézzünk együtt arra a nemzetközi piacra, ami már régen érdekelte őt. Kitalálta, következő karácsonykor milyen díszítéseket készítsünk még. Amilyen végtelenül elszomorít a gondolat, mennyi mindent terveztünk, annyira meg is nyugtat. Egy részt, mert tudom, húsz-harminc év múlva is állandóan lett volna valami tervünk, más részt pedig azért, mert ez így van jól. Mindigis úgy akart távozni, hogy azt ne szenvedés és az elmúláson való töprengés előzze meg, hanem színtiszta élet. Ez pedig így is volt. Pontosan így. Az elmúlt pár év egy hatalmas kaland volt, amit ő elmondhatatlanul élvezett.
Sok mindent szeretnék megbeszélni vele és fáj, hogy nem lehet. Viszont, ahogy azt már említettem, ő mindig nagyon egyértelmű és következetes volt, így tehát, ha egy adott helyzetben hagyok egy kis időt magamnak, rögtön ráébredek, mit mondana erre. Az persze gyakran szembe megy azzal, amit én tennék és általában nem is könnyű út, viszont rendre beigazolódik, hogy az a helyes. Természetesen. Hiszen a Tündének mindig igaza van, ahogy a Kenesei Házirend első, örökérvényű pontja kimondja. A legtöbben közületek a másodikat is tudják.


Nem fogom még fel és nem tudom, mikor fogom. Talán soha. Csak azt tudom, hogy hiányzik. Hogy űr van a mindennapokban. Minden áldott nap. Mindent vele szeretnék megnézni, ahogy eddig is. Ha bármi történik velem, már közben attól vagyok boldog, hogy azt majd elmesélhetem neki. De már nem tehetem. Vagyis nem úgy, mint eddig. Bár talán már nem is kell, hiszen látja. Már mindig ott van. Mindannyiunkkal. Mindenhol.

Zúgja az erdő, susoga a szellő,
Üzenik az ágak, lombok:
Légy te mindig nagyon boldog,
Édesanyám!


* anya mondja ezeket mindig

2018. október 2.

Dán dolgok - Jótékonykodj vásárlással!

A dánok átlagos second hand shopjai (használt holmik boltja), a genbrugsbutikok nem olyan dolgokat kínálnak, amelyeket valaki bevitt és az eladásuk után kap érte x összeget ő is meg a hely is, hanem olyan árukból, amelyeket az emberek egyszerűen odaadományoznak. A boltban dolgozók egytől egyig önkéntesek (a dánok imádnak önkénteskedni), a befolyó pénz pedig az utolsó koronáig különféle jótékonysági szervezeteknek megy, a vásárlással tehát olyan ügyeket támogatsz, mint hajléktalanok, rászoruló családok vagy függők segítése.


Ahhoz, hogy valamit adományozhass, nem is muszáj bemenned egy ilyen boltba, mivel az utcákon megtalálod a különféle üzletek által kihelyezett gyűjtőkonténerek. Ha egy kisebb városban ilyenre mégsem bukkannál (de különben fogsz), bolt maga azért biztosan akad, legalább egy ilyen fajta a sokféléből. Røde Kors (Vöröskereszt), Folkekirkens NødhjælpDanmissionKirkens KorshærMission Afrika... csak néhány a megannyi szervezetből.


Betérve hozzájuk nagyon olcsón vásárolhatod meg a legkülönfélébb dolgokat a ruharaboktól kezdve a bútorokon át a könyveken keresztül a konyhai felszerelésekig. Ha pedig mindez nem volna elég, nem átallják még beléd is sulykolni, hogy közben mekkora jót teszel. A Kirkens Korshærben például az árcédulák hátulján olyan rajzok láthatóak, mint mondjuk egy pulcsi után egyenlőség jellel egy tál leves, vagy egy cipő = egy zuhany, azt illusztrálva, mit jelent egy másik embernek az, ha itt költöd el a pénzed. Milyen egyszerűen lehet minden félnek jó, nem?

2018. szeptember 25.

Dán dolgok - Élhető környezet

Élhető környezet alatt nem egy olyan környezetet értek, ahol végülis lehet élni, hanem egy olyan környezetet, ahol könnyű és öröm élni. Olyan falvakat és városokat, amik... most figyelj, mert ez nagyon durva lesz... szóval amik arra vannak berendezkedve, hogy emberek éljenek benne. Közterek, amik a közösségnek adnak teret. Ahol az utcákat járva világos a számodra, hogy ez a te lakhelyed, a te otthonod, amit szabadon használhatsz. Ahol szabadon élhetsz.



Az elmúlt hónapok alatt elég sok helyen megfordultam Dániában ahhoz, hogy minden további nélkül kijelenthessem, hogy ez a jelenség teljesen általános itt. Mindegy, hogy nagyvárosról beszélünk vagy tanyavilágról. Még a semmi közepén sem tudsz túl messzire menni anélkül, hogy ne találkoznál egy pad - asztal - szemetes kombós pihenőhellyel, általában pazar kilátással. A városokban és falvakban is úton-útfélen leülhetsz valahova. Igazából akárhova. Padok mindenütt. Tudod, ha elfáradnál vagy csak kicsit elidőznél. Ha pedig megszomjazol vagy más szükség szólít? Biztos, hogy találsz a közelben egy mosdót, ami talán nem mindig csilli-villi, de minimum ingyenes, ráadásul sokszor baromi futurisztikus, öntisztító csoda is.



Elég az hozzá, minden neked van ott, ahol van. Neked és mindenkinek. A tiéd. A miénk. Bátran élj vele és használd ne csak azt, ami abban az x négyzetméteres térben van, amit bérelsz, hanem mindent! Hiszen különben fizetsz ezekért is. Fizeted az adót, ami itt a világon az egyik legmagasabb, viszont ez igazából senkinek nem jelent gondot, hiszen visszakapják. Visszaforgatják, rájuk szánják. Ez elvileg természetes. Itt valóban az is. Bevallom, kicsit nehéz megszokni, de szerintem lassan azért menni fog.

2018. szeptember 21.

Dániába jöttem - Miért? Mikor? Hogyan? Mi van?

Ígéretemhez híven beszámolok nektek egy kicsit arról, mi a szöszt keresek én itt. Hosszú évek óta terveztem, hogy megindulok külföldre és mindenképpen északi országokban gondolkodtam. Végül tavaly lehetőségem nyílt részt venni egy fél éves angol kurzuson és úgy döntöttem, ezt a határidőt szabom ki magamnak: a nyelvvizsga letétele után 1-2 hónapon belül indulok. Nincs tovább halogatás. A tanfolyammal aktivizálom a tök passzív nyelvtudásom és jöhet a mehet. Ez így is lett. Nyilván nem ilyen egyszerűen.
Kiválasztottam Dániát. Hogy egészen pontos legyek, édesanyámmal választottuk ki, ugyanis ő az én útitársam. Mikor elmondtam neki a nagy tervem, bejelentette, hogy jön velem. Bárki, aki anyát ismeri, pontosan tudja, hogy ez egy visszautasíthatatlan ajánlat. Elég az hozzá, a dánokra esett a voksunk azok alapján, amiket tudtunk és pluszban összeolvastunk róluk. Arról, hogy nyugodtak, hogy boldogok, hogy fontosnak tartják a munka és a magánélet egyensúlyát, hogy nincsenek oda a small-talkokért és még napestig sorolhatnánk.
Azonban ez egy nagyon drága ország, főleg, ami a szállásokat illeti. Az első időkben még gondoltunk rá, hogy kibérlünk valamit, amíg találok itt munkát, aztán csakhamar rájöttünk, hogy ez esélytelen. Rátaláltunk végül a Workawayre, ahol elszegődhetsz önkénteskedni a világ legkülönbözőbb pontjaira, a legkülönfélébb feladatokra és cserébe kapsz kosztot és kvártélyt. Így jutottunk el május végén dánia déli részére, a Døstrup faluban található Fæbrogård farmra, ahol a host házaspár egy bed & breakfastöt is üzemeltet. Részemről a földeken dolgoztam, ablakokat festettem meg ilyesmik; anya takarított, főzött, a szobákkal segített. Egyszerre 4-5-en is voltunk ott workawayerek: megismerhettünk egy chilei és egy német lányt, valamint egy pakisztáni és egy japán srácot. Mi egy kis kunyhóba laktunk, a többiek lakókocsiban. Bő egy hónapot töltöttünk ott, aztán - hogy átengedjük a helyet az újonnan érkezőknek - továbbálltunk északabbra.



Június 4-én érkeztünk meg a Mols Bjerge Nemzeti Park területén lévő, művészeti rezidenciaként szolgáló farmra. Szállásul az ettől a farmtól kicsit feljebb, a dombon található, hatalmas házat kaptuk meg, tengerre néző kilátással. Néha, amikor ezt kivették pár napra, leköltöztünk a házigazdánkhoz egy művészlakba, de főleg fent voltunk egymagunk. Csak az utolsó héten érkezett workawayer társunk egy argentin lány képében. Itt főleg bútorokat csiszoltam és festettem, a kertben ténykedtem, egy házfelújításon segédkeztem, számítógépen oldottam meg dolgokat; anya varrt, takarított, kisebb megbízásokat kapott. Két pompás hónapig élveztük a mesébe illő környezetet és tevékeny házigazdánk, Christine üdítő társaságát.



Egy héttel ezelőtt költöztünk be ebbe a kis aarhusi lakásba, ahol most is tartózkodunk. Ez már nem workawayer ügylet. Kibéreltük a helyet két hónapra egy orvostan hallgatótól, aki Montrealba utazott erre az időre. Mindezt azért léptük meg, mert végre-valahára úgy tűnik, lesz munkám. Amióta csak megérkeztünk Dániába, állást keresek. Mindenhova elküldtem az önéletrajzomat, személyesen is felkerestem üzleteket, cégeket, de semmi. Mondanom sem kell, mielőtt ideutaztunk, azt reméltem, hogy majd 1 hónapot elönkénteskedünk, közben találok valamit és már bérelhetjük is ki a lakásunkat, azonban hiába beszél nagyjából mindenki angolul is, a dán nyelvismeret hiányában a lehetőségek száma igencsak leszűkül.
Elég az hozzá, elmentem egy munkaközvetítőbe, ahol ajánlottak egy raktári melót, így végre elkezdhettem intézni az irataimat. Ha minden igaz, pont a mai napon érkezett meg a sárga kártyám, úgyhogy jövő héten megköthetjük a munkáltatómmal a szerződést és hamarosan dolgozhatok. Miután ez összejött, nézhetek állandó lakhely után.


Szóval azért jöttem Dániába, hogy itt is maradjak. Hogy meddig? Azt még nem tudom. Azt tudom, hogy szeretek itt és hogy egyelőre pontosan olyan, mint amilyennek képzeltem és reméltem. Minden nehézség ellenére újra és újra elámulok mindazon, amit naponta tapasztalok. Mindazon, ami körülvesz és amit a továbbiakban is igyekszem átadni nektek.

2018. szeptember 20.

Dániába jöttem

Eredetileg nem igazán akartam komolyabb dániai beszámolót készíteni a különféle platformokon való bejelentkezéseimen felül, azonban 3 hónapnyi ittlét után rájöttem, túl sok érdekes, klassz, izgalmas és elgondolkodtató dolog vesz körül ahhoz, hogy ne örökítsem meg őket valamilyen formában, a Facebookot meg nem akarom ennyi filózással elárasztani. Úgyhogy ezennel meghajlok saját igényem előtt és legalább megint ráveszem magam, hogy használjam szegény, elhanyagolt blogomat valamire. Nem is akármire! (Lassan többször támasztom fel, mint ahányszor a Winchester fiúk vagy Loki vissza szokott térni)


Félreértés ne essék, nem fogok részletekbe bonyolódó, napra lebontott mesélésekbe bocsátkozni, csak szeretnék néha megállni egy-egy élménynél és kicsit elmerengeni róla, megosztani veletek. Ehhez persze először majd hamarosan prezentálok egy kis összefoglalót, mióta vagyok itt, miért vagyok itt, mit csináltam eddig és mit tervezek. Csak a tájékoztatás végett, hogy képben legyetek. Ez lesz, srácok.


to be continued...

2016. március 16.

miért van az, hogy...

... teljesen magától értetődő és helyánvaló a számunkra, hogy a színészek olyan filmekben játszanak, amiket nem ők rendeztek; olyan szövegeket mondanak, amiket mások írtak nekik; olyan ruhákban vannak, amiket mások adtak rájuk; azonban, ha egy énekes, vagy bármilyen zenei előadó nem maga szerzi a dalait, nem maga írja a szövegeit, nem magának találja ki a designját, máris hiteltelennek tartjuk?

... oda meg vissza vagyunk valakinek a természetes szépségétől, a gyönyörű szemétől, a csinos arcától, a formás alakjától és még egy csomó más adottságától, amivel született és amiért semmilyen jelentős erőfeszítést nem kellett tennie; azonban, ha valaki aláveti magát egy költséges, fájdalmas és minden szempontból kellemetlen plasztikai beavatkozásnak azért, hogy elérje azt, ami másoknak egyszerűen csak úgy megadatott, akkor az illetőt lesajnáljuk és műnek bélyegezzük?

2015. november 12.

a magyar futballt ugyanolyan lenyűgözőnek találom,
mint a magyar filmgyártást...

2015. szeptember 17.

"Az emberek nem olvasnak.
Ha olvasnak, nem értik.
Ha értik, félreértik."

- Szabó Tünde Katalin anya

2011. december 11.

jópár hajnali szörnyeteg

Hova tovább, hová, merre lépjek
A saját agyamtól hova meneküljek
Mi rejt el, ha túl sok a külvilág
mikor nincs más dolgom, csak vágyni rád
A sötétben, 3 óra, 4, fél 5 ébren
Vár az ágy, most hazaértem végre

Fáradt vagyok és koszos is
A lélek bennem cigiszagra ébred
A tegnapi ének, a tivornya
Beleveszik a nagy fekete homályba
Semmiben alvó szobába
Szívem egy darts és a gondolat dobálja
Hogy meg fogok dögleni okádva
...
Kilógatom a kezemet a hurrikánból
Mint egy atomfelhő, úgy csinálok
Ez nem csak álom, úgy látom
Bajszot rajzolok a holdra, így má’ jóbarátom
Helló város, szia vasárnap, jól vagy?
Te jó nagy teret adsz a másnapoknak
De bírlak, azok a pihik, a párna
A mennybe repítene, ha lenne szárnya

Bár a pára, esetleg a dögmeleg
És még jópár reggeli szörnyeteg
Majd kirángat, a kíváncsisággal
hogy vajon mi várhat ma
…inkább aludjunk vissza

/Fluor Filigran: Hajnalíz -részlet-/

2011. december 5.

lehet, hogy eltört, lehet, hogy valahol elszakadt,
de van néhány olyan sérülés, amit nem kell, megragassz

2011. június 29.

» olyan messze van innen, messze minden,
a londoni lányok a reggeli sminkben «

2011. június 22.

szlengre fel!

ó, szija, helló
na mizu?
mi a pálya?
haveeer
zsír a buli!
beadja
nyomok rá egy lájkot
bejön a szitu
boom boom bang
mekkora shooow
tegyél rá!
je bóóój
nagggyon kúl
majd azt mi tudjuk
pacsi
dumázunk
tali
csááá

2011. június 15.

hirtelen hungarap

télleg azé' vagyok szerintetek beteg,
mer' nem eszem meg a turulburgeretek'?
télleg azé' kell alázni, szidni, oltani, leszólni,
mer' ez a magyar virtus, mer' ez a magyar módi?
parasztságból ötös! oh yeah!
szeretetből egyes. ülj le!
pacsira nyújtja a kezét a Világ,
én elfogadom, te meg csak keresd a hibát...

2011. március 3.

2010. december 11.

Tóth Árpád: Jó éjszakát


Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.


Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.


Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.

Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

2010. november 7.

Légy erős, a rinya nem jön be!
Senki nem kufircol veled, ha sírsz!
- Emma Thompson Liam Neesonnak az Igazából szerelemben

2010. április 23.

Stigmatizáltan

"Jézus mondta: Isten országa bennetek van, és körülötettek. Nem fából és kőböl épült házakban. Hasítsd szét a fát, és én ott leszek. Emeld fel a követ, és megtalálsz." - Stigmata

2010. április 10.

Napi betevő kifejezés: Keep calm and carry on

A Keep calm and carry on a brit kormány propaganda poszterének felirata lett volna a második világháború kezdetekor, de végül nem használták fel. Jelentése: Maradj nyugodt és folytasd! 2000-ben fedezték fel újra, és ráaggatták mindenféle termékre, mert baró. Azóta számos humoros változata is elterjedt.