A következő címkéjű bejegyzések mutatása: argh. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: argh. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 13.

na hagyjuk már

Nagyon elegem van a magyar "kereskedőkből". Tisztelet a kivételnek, persze. Csak éppen mostmár szinte általános jelenség, hogy azt látom, egy-egy eladó, szolgáltató úgy bánik a tisztelt ügyféllel, mintha szívességet tenne neki, nem pedig belőle élne. Aztán meg mindenki sír, hogy a rohadt multik elveszik a munkát. Az más dolog, hogy azoknál a cégeknél ugyanúgy csomó olyan ember dolgozik, aki teljesen el van tájolva azt illetően, mit is jelent kereskedőnek lenni. Viszont egy szemét multinál legalább nem rakhatnál ki egy ilyet az ajtóra...

(már több ismerősöm Facebook falán láttam ezt a képet)

1. Miért kommunikál mindenki? *minden alkalommal tikkelni kezd a kifejezéstől*
2. Nem, nem a köszönés a kapcsolatfelvétel első lépése, hanem mindenek előtt a másik észrevétele, a szemkontaktus kezdeményezése, aztán esetleg egy mosoly, akár egy bólintás. Ezek szerintem ráadásul jóval fontosabbak. Ha persze a másik fél éppen bujkál valahol, akkor tényleg elkél egy jó hangos köszönés, de ez esetben inkább figyelemfelhívásként.
3. Majd tudod, mit alkalmazok! Be nem mennék olyan üzletbe, aminek ez van az ajtaján.

Mi van azzal, hogy "minden a vevőért"? Persze, nem szép dolog nem köszönni. És? Majd te fogsz engem megnevelni? Nem illemtanóráért megyek be egy boltba, hanem hogy vásároljak. Ha nem vehetem meg, amit akarok, anélkül, hogy az, akinél a pénzemet elkölteném, kioktatna, akkor inkább nem veszem meg. És akkor most ki jár rosszabbul?
Kérdezem és mondom mindezeket úgy, hogy engem személyesen nem értek még ilyen nevelési célzatú beszólások, csak tanúja voltam ezer és egy ilyennek, és elképedve figyeltem mindet.
Mivel tudom, hogy sokan szeretnek azzal jönni, hogy könnyen beszélsz, neked nem kell napi szinten elviselni a sok udvariatlan, hülye barmot, csöndben megjegyezném, hogy éveken át voltam kasszás a McDonald's-ban. Ha valahol, hát ott aztán megkapod a bunkók teljes palettáját. Hogy hogyan kezeltem? Kedves voltam. Mert ezt csak így lehet. Nekem az a munkám, hogy kiszolgáljam a vásárlót. "A vevőnek mindig igaza van." Ha elfogadod ezt (nyilván a józan ész határain belül), valamint azt, hogy sokkal jobban jársz te is és mindenki, ha megőrzöd a nyugalmad és kedves vagy, akkor jó kereskedő leszel. Ennyi.
Arról már nem is beszélek bővebben, hogy van képe ilyen sok üzletnek ilyen baromi kevés ideig nyitva lenni, és hogy mennyire eszméletlenül zavaróak azok a boltok, ahová betérsz egyetlen vevőként és az eladó követ téged, figyelve, nem lopsz-e valamit. Ez nem csak az alkalmazottak sara, mert tudom, hogy kiadják nekik, de lehetne ezt emberibben. Na meg még ezer és egy dolog.
K. Magyar "Kereskedők"! 
Baromira elfelejtettétek, hogy ti vagytok a vásárlóért és nem fordítva.
Nem akartok halálpálcát eladni. Hazamentek és átgondoljátok az életeteket. 
Puszi, Remus

2014. január 6.

társadalmi PARAnormák

Néha képes vagyok teljesen nekikeseredni attól, ha a magamnak kitűzött célok teljesítésében nem állok úgy, mint szeretnék (lásd: Angliába költözés, férfivá érés etc.). Habár alapvetően optimista, vidám ember vagyok, az ilyesmi képes depresszió közeli állapotba kergetni. Képzelem, milyen lehet azoknak, akiken még ott a társadalmi nyomás is. Az a fajta megfelelési kényszer, amit őszintén nem értek.
Legyen állandó, hozzád illő partnered! Beszélj mindennapi dolgokról! Nézzél ki így vagy úgy! Érj el a karriered bizonyos fokára x éves korodig! Legyen konkrét életcélod! Viselkedj a sztereotípiáknak megfelelően! Házasodj meg és legyenek gyerekeid x éves korod előtt! ...


Mindig csak arról beszélnek, hogy az agyonphotoshopolt hírességekkel hogyan vetít a gonosz média valótlan képet az ideálokról, de arról nagyon keveset szóltak, hogy a társadalmi elvárások milyen szorongásokat és elégedetlenséget okoznak az emberekben. Hogy olyan célok elérésére kényszerítik őket, amiket ők maguk talán egyáltalán nem is szorgalmaztak volna, és alapvetően nekik nem annyira fontos.
Úgyhogy itt egy jó tanács Rémusz bácsikátoktól: Ne vegyetek drogot!*... ja nem, ez nem az... szóval: Csak azzal foglalkozzatok, ami Nektek számít! Azokért a célokért harcoljatok, amit Magatok tűztök ki és ami számotokra fontos!
Ennyi.

*Legyetek popsztárok, és megkapjátok ingyen. - Billy Mack /Love Actually/

2013. október 4.

hate is a whore, a plague, a curse

Amikor azt mondom valamire, hogy "nekem nincs vele bajom", vagy hogy "semleges", vagy hogy "nekem nem annyira", vagy hogy "a mirhával legközelebb ne fáradj"*, az nálam általában inkább azt jelenti, hogy "na azt nem igazán szeretem". Csak éppen nem vagyok hajlandó ezeknél a szavaknál és egy vállrándításnál többet áldozni rá.
Oké, szeretek néha színpadiasan kifakadni és durván lehordani valamit. Részletekbe menően ecsetelni, miért tartom hülyeségnek, rossznak, baromságnak. Igen, ez előfordul. De ezek inkább mindig elvek, eljárások, hozzáállások. Viszont alapjában véve nagyon nem kenyerem az utálkozás. Sőt, ha valaki nekiáll anyázni valamit a semmiből, csak úgy, mert hát mindenki azt teszi egyébként is, akkor néha, még ha nekem is akad gondom az adott dologgal, akkor is kicsit a védelmére kelek. Mert nem tudom felfogni, miért törődnek ennyit az emberek olyasmivel, amit ilyen mélységesen megvetnek. Miért nem azzal foglalkoznak, amiben örömüket lelik? Miért vesztegetnek időt, energiát, szót arra, amitől kivannak? Más kérdés, ha mondjuk rossz bánásmód ellen lépnek fel, vagy a jogaikért állnak ki. De annak is megvan a stílusa, helye, ideje. Ahogyan mindennek.
Miért klassz dolog az egyetemes gyűlölködés? Miért menő celebeket szidni, műsorokra köpködni? Nem kell mindenkit és mindent szeretni, de mindenkinek és mindennek van létjogosultsága, főleg amikor láthatóan akad rá kereslet. Ha olyasmire morogsz, ami népszerű, annyi erővel morogj nyugodtan a környezetedben élőkre meg saját magadra is. Mi választjuk, mi csináljuk. Ezer dolog van, amivel kapcsolatban én sem értem, mi jó benne, miért ismert vagy nézett, de nem is kell értenem. Én nem nézem, engem nem foglalkoztat, de nem is állok neki úton-útfélen leszólni, mert engem ez nem tölt el elégedettséggel. Nem érzem jól magam attól, ha azt hajtogatom, de szar valami, ahelyett, hogy mondjuk felpörögve árasztanám az imádatomat arra, amit szeretek.
Persze, a hírességek és show műsorok szidása talán még mindig jobb embercsoportok leköpésénél, de... komolyan muszáj választani? Komolyan ilyenekkel kell foglalkozni? Szerintem, ha mindenki csillogó szemekkel, odaadóan beszélne, áradozna mindarról, ami fontos a számára, ami megihleti, ami ösztönzi, ami jó érzéssel tölti el, vagy éppen felvetne olykor egy-egy elméletet, Őt foglalkoztató témát baráti vitára, ahelyett, hogy akár egy szót is vesztegetne olyasmire, amitől a hideg rázza, akkor nem sokkal faszább lenne minden? Én baromira élvezném.

*Brian élete
cím: Romeo and Juliet musical - Born to hate

2013. május 18.

'cause love's such an old-fashioned word

Egyfolytában azt halljuk, hogy 'ez a mai világ' ilyen meg olyan rohadt és elvadult és embertelen. Ez pedig annyira furcsa a számomra. Ugyanúgy, ahogy az 'ezek a mai fiatalok' szöveg. Az a helyzet, hogy nem hiszek az ilyesmiben. Nem hiszek abban, hogy ez rosszabb világ volna, vagy hogy az emberek mások volnának, mint régen. Mondjuk eleve úgy gondolom, hogy aki bármi ilyesmit állít, az egyszerűen tudatlan, műveletlen. A tudatlansággal pedig szerintem különben semmi baj nincs, csak azzal, ha megrendíthetetlen, markáns vélemények és véleménynyilvánítások társulnak hozzá. Olyan állati keményen meg tudja mondani mindenki a frankót, de amint belekérdezel, ott állnak kukán. Komolyan elkorcsosult ez a világ az évtizedekkel ezelőttihez képest? Valóban, hiszen akkor még helyes kis haláltáborokba gyűjtötték azokat, akik valamiért nem tetszettek a többieknek, vagy éppen cuki módon biztosítottak nekik munkát rabszolgaként. Ja, hogy Te a még régebbi időkre gondoltál? Á, tényleg, akkor még voltak kellemes, közös délutáni programok az egész családnak: megnézni az akasztást, vagy leköpni egy kalodába zárt foglyot. Ó, azok a régi, szép idők...
De tudjátok mit? Tegyük fel, a világunk tényleg elfajult! Tegyük fel, hogy komolyan ártatlan és tiszta volt, és napjainkra lett velejéig romlott! Nos... erről miért beszélünk, és miért nem lépünk ellene? Miért van az, hogy pont azoktól hallom a legtöbbször ezeket a nyavalygó frázisokat, akik a kisujjukat sem mozdítják? Ismeretlenek, ismerősök, közéleti személyiségek. Bárki.
Persze, beszéljünk is róla, mert a szavak fontosak, beszélni fontos, de csak az után, hogy már segítettél a fiatal lánynak felcitálni a több kilónyi csomagját a lépcsőn; vagy elkaptad a grabancát annak az úttest felé szaladó kiskölyöknek, akit az édesanyja szem elől tévesztett; vagy megkérdezted a haverodat, Ő kér-e rágót; vagy magadtól mentél oda egy -a térképet nézve homlokát ráncoló- turistának útmutatást adni; vagy megölelted egy családtagodat csak úgy; vagy visszaintegettél egy Neked integető kisgyereknek; vagy könnyedén megtettél egy szívességet egy ismerősödnek; vagy mikor láttad, hogy egy részeg fazon elesik a vonatsínen, és senki a füle botját nem mozdítja a közelben állók közül, Te odasiettél felsegíteni és elhúzni onnan... ja, ez már nagyon saját sztori.
A lényeg, hogy baromira nem csak az a segítség, ha minden vagyonod egy segélyszervezetnek adod, és nem csak attól lesz jobb a világ, ha a szerveidet rákos gyerekeknek ajánlod. Ezek nemes és szép cselekedetek, de minden apró dolgokból épül fel. Minden. Még az anyagok is. Ez nem egy túl nagy megfejtés, mégis mintha igen kevesek értenék csak. Főleg azok közül, akik ezt a micsodarohadtegyvilágbanélünk dumát nyomatják. Tudjátok, Ők azok, akik szerint eljő a Paradicsom, ha nem nézünk többé pornót [vagy legalábbis jól titkoljuk], nem dohányzunk, nem nézünk talk showkat, nem házasodunk össze az azonos nemű szerelmünkkel,  nem iszunk kólát, és nem mondjuk, hogy "télleg" vagy "aszem".
Szerintem meg kurvára akkor fog eljönni a legnagyobb királyság, ha nem szóljuk folyton le egymást; ha tekintettel vagyunk a másikra; ha emberszámba vesszük Őt; ha tudjuk fogadni azt is. amit nem értünk; ha fölülemelkedünk önmagunkon; ha olyasmikhez ragaszkodunk, amik valóban fontosak; ha képesek vagyunk valódi keresztényekként, zsidókként, muszlimokként, pogányokként, akármikként viselkedni. Ha az egyetlen olyan dolgot tartjuk szem előtt, ami minden vallás, és az egész létezésünk alapja: a szeretet. Tudjátok, ami körülvesz. Legalábbis akkor, ha Te úgy akarod, vagy ha észreveszed, vagy ha gyakorlod. Szerintem érdemes.

2010. november 13.

Mi a p*csa?

...hogy legkedvesebb tanáromat idézzem. X-Faktor, bazz. Mi történik??? Mi az, hogy a 4 kedvencem áll ott a végén dideregve? Mi az, hogy Nikolas és a Non Stop párbajozik??? WTF? Az igaz, hogy rohadt nagy élmény volt... Kristálytiszta örömzenélés, de... cajj már... Non Stop... A Mosolygós Gyilkos meg szegény most mihez kezd? Kiket fog összementorálni? XD

2010. augusztus 7.

Avengers szopacs

Jön a Bosszú angyalai film, ezt rég tudjuk, és úgy hittem, Edward Norton lesz benne Hulk, hiszen alap. Tévedtem. Elkerülték a figyelmemet a hírek, melyek szerint Nortont lepattintották, és mást keresnek a helyére. Comic Conon pedig felvonult szépen az Avengers cast és hát bezony, Norton sehol. Nem kapok szikrát. Komolyan nem. Halálosan örültem a fejemnek, hogy Downey és Norton egy ilyen filmben fognak együtt nyomulni, erre tessék... Na mindegy.

2010. július 26.

Hőbörgők

Durvára nem értem, mi a jó az utálkozó oldalakban, Fészbuk csoportokban, vagy bármilyen ilyen megnyilvánulásban. Más dolog elvitatkozni valakinek vagy valaminek a milyenségéről, és egész más csak úgy random leszólni, ne adj' Isten, azzal viccelődni, milyen károk eshetnek benne. Amikor valaki ilyen oldalt csinál, vagy ilyesmit ír ki magához, nem gondol arra, hogy ez van, akinek rosszul esik? Mondjuk szerintem egy jóérzésű embernek alapból rosszul esik, még ha nincs is sok köze a szitok tárgyához. Ha meg még van is, az még kellemesebb...
Nem is értem. Azt hiszem, a legtöbb ember úgy egyébként sem fogja soha megtanulni a helyén kezelni a dolgokat, és elfogadni, hogy mindennek és mindenkinek megvan a maga szerepe, és hogy nem kéne mindent és mindenkit beskatulyázni, kategorizálni és egy kalap alá venni. Na mindegy.

2010. július 21.

Mr Monk és a Vége

Lehet, hogy ebből a címből tudhattam volna, hogy záró epizódot nézek? Na mindegy.

2010. február 11.

2009. december 13.

A kezedben olvad, nem a szádban

Az M&M's bekaphatja a bal bokámat! Tiszta kék meg zöld lett a csokigolyóktól a kezem pár másodperc alatt, amíg a tenyeremben voltak... Na mindegy.

2009. november 10.

Fucking new MSN

Ez a drágalátos MSN csak úgy hajlandó bárkit is engedni bejelentkezni, ha letöltöd az új verzióját. Csak azzal léphetsz be. Így nem volt más hátra, mint előre. Pedig nekem még az előzőnél is eggyel régebbi verzsönöm volt eddig. Maradtam a jól megszokott, kellemes felületnél, és örültem a fejemnek, hiszen az újat mindenki szidta. Erre most kénytelen voltam beleugrani ebbe a brendnyúba. Na mindegy. Most barátkozunk.

2009. szeptember 24.

Legrosszabb csavarok

Na persze nem vett pálfordulást az érdeklődési köröm, és tértem át a rivalda világáról a sufni világára... Pusztán csak egy újabb empájörös listáról van szó, amelyben összegyűjtötték a mozivászon leggázabb csavarjait. Tehát, amikor kiderül, hogy nem is úgy van, ahogy, vagy éppen az derül ki, hogy mégis, de mégsem, és... na mindegy. Értitek. Én viszont pár jelölést nagyon nem értek. Dehát kinek a pap, kinek a paplan.
spoileres ám, vigyázat!

2009. augusztus 16.

Felejtős Legion?

Most pillantottam meg FilmBuzin a már említett angyalos Bettany film előzetesét, és hát... Nem tudom. Miért kell elszarni minden jó alapötletet, ráadásul úgy, hogy még a főszereplőt azért tökre jól megtalálják hozzá kegyelemdöfésnek, ezzel meglebegtetve, milyen űberkirály is lehetett volna akár? Aztán meg elkészítenek egy ilyet. Ahogy elnézem, csak Bettany miatt ülöm majd végig, meg esetleg pár jó szöveg meg jelenet miatt. Aztán kész. Megin egy akár-még-imádhattam-is-volna film. Na mindegy. Talán nem kéne leírnom így látatlanban. Dehát...

2009. június 11.

Gyalázatos Madonna, az

Madonna öccse, Christopher Ciccone ott tesz keresztbe a nővérének, ahol tud. Nem bírja elviselni, leszólja, botránykönyvet ad ki róla, meg ilyen kedvességek. Egy műsorban láttam nemrég egy nyilatkozatát, amiben kifejti, hogy testvére mennyire meggyalázta az anyjuk emlékét azzal, hogy a Madonnával az ágyban c. dokumentumfilmben ott vonaglik a sírján. Könyörgöm, kisöcsi, amikor a mamád meghalt, Te még alig tudtál magadról, Vele ellentétben! És mi az, hogy gyalázás? Hol gyalázás az, hogy egy dokumentumfilmben valaki lefekszik egy szerette sírjára és hozzásimul?
Komolyan mondom, ezek a hírességek-közeli-cégek, vagyis az ún. hozzátartozók annyira ki tudnak készülni, hogy az hihetetlen. Teljesen el bírják veszteni a mértéket, meg legtöbbször józan emberi mivoltukat is. Persze, nyilván szar hugica-nővérke-bátyóka-apuka árnyékában élni, de na...

2009. május 4.

Anyámkínja influenza

Már megint nyomulnak ezzel a világ méretű járvány baromsággal, és mutogatják a hírekben nagy piros nyilakkal, hogy így terjed, meg úgy terjed az N1H1G1F1B1K1 vírus Mexikóból, és már Hollandiában is van 1, meg Németországban is van 3 beteg. Meg egész Nagy-Britanniában 8! Spanyolországban meg 13! 13! Értitek? 13!... Na mindegy. A legszebb az volt, mikor attól zengett a sajtó, hogy meghalt az első Mexikón kívüli beteg, mégpedig az Egyesült Államokban... Az Egyesült Államokban, ami egy köpésre van Mexikótól. De az ilyet meg valahogy mindig csak halkan említik:
"A Mexikón kívül történt megbetegedések javarészt enyhe lefolyásúak, csak egy maroknyi beteg szorult kórházi kezelésre."...

2009. április 19.

Köszöntem

Ha már egyszer ékes anyanyelvünkben a cifra káromkodásokon kívül olyan remek dolgok is leledzenek, mint mondjuk a magázás, akkor mégis miért nem lehet használni? Ha már a hangsúlyunkkal, hanghordozásunkkal nem vagyunk képesek tiszteletet adni a másiknak, miért nem bírunk ehhez az eszközhöz folyamodni? Bemegyek egy boltba, és azt mondom Jó napot kívánok. Erre miért az a felelet, hogy Szia? Hát meg tudnék még ezer és egy példát. Nem csak köszönésekről, hanem sima egymáshoz szólásokról.
Annyi mindent tanítanak a nyamvadék iskolában, de azt, hogy mi a dolgok rendje és módja, az nem lehet része a tananyagnak, ugyan. Azt elvileg szülőktől, családtól, barátoktók, miegyebektől kéne elsajátítani. Csak lehet, előbb azoknak is ezt kéne tenni... meg azoknak is... meg azoknak is...

2009. március 20.

Kicsit tú máccs, gyerekek

Kezd herótom lenni a YouTubeon fellelhető, töménytelen mennyiségű In memorian és Remembering és anyámkínja Heath Ledger tributeöktől. Beírom a nevét, hogy nézzek részleteket a filmjeiből, vagy interjút Vele, vagy valami jó kis ütős zenevideót róla, és mik jönnek ki? Így dead meg úgy tragic. Hát én ebből nem kérek. Minek percenként felemlegetni, hogy "nana, azért tudjad, hogy ettől eddig élt, szóval már nincsen! Szivacs!"?
Persze, jó, ha van egy néhány emlékezés. Mert ez is kell, van rá igény. Főleg, ha minőségi. De ezek átlagban még nézhetőnek sem igazán mondhatóak. És nagyon unom már, hogy kínkeservvel lehet csak találni valami olyat, amiben nem megy az agonizálás. Térjetek már magatokhoz! Na mindegy.

2009. március 17.

Franciázás

Nem tudom, Ti hogyan vagytok vele, számomra a francia drámai és romantikus film olyan, mint a manga: idegbajt kapok tőle, de elismerem. Persze, sok dologgal vagyok úgy, hogy személy szerint nem bírom, viszont egyetértek, hogy értékes. Ezek viszont sarkalatosan ilyenek.
Éppen úgy, ahogy az animék és mangák esetében kiakadok a szereplők kinézetétől, a szimbólumoktól, a nyelvtől, ugyanúgy strokeom lesz a francia mozik hangulatától, jellemeitől, cselekményétől. Direkt jelöltem meg az elején a műfajt is, hiszen a vígjátékaikkal viszont semmi bajom, sőt, számomra alapok Louis de Funesék meg Gerard Depardieuék meg Pierre Richardék és a többiek. Az teljesen okés. De a romantikázás és a drámázás...
Érdekes mód, az amerikaiak sokkal messzebb vannak tőlünk térben, az Ő filmviláguk mégis jóval közelebb áll hozzám. Meglehet, mindez annak köszönhető, hogy nagyrészt az Ő alkotásaikon nőttem, és megszoktam, az életteremmé vált. Lehet.
Aztán ott vannak az angolok, Ők azok, akiket aztán a leginkább magaménak érzek. A filmjeik stílusosak, megcsináltak, hatásosak, közben végtelenül emberiek. Gondolok a Bridget Jonesra, a Wimbledonra, az Igazából szerelemre meg miegyébre. Nálam Ők a favoritok. Más kérdés, hogy az egész kultúrájukért is rajongok... Nade...
A franciákkal nem értem, mi van. Vagy azt nem értem, velem mi van Velük szemben. Tetszik a költészetük, a városaik, az értékeik, a ruháik. De egyszerűen a komoly filmművészeti alkotásaikat nem veszi be a gyomrom. Kiakadok ettől az édes-keserű hangulattól, amit mindig megteremtenek. A karaktereik szörnyen távoliak a számomra. Átláthatatlanok, éppen ezért azonosulni sem bírok Velük. A zenéik túl elszállóak, nem hatolnak bennem mélyre. A látványuk európai, mégis zavaró. A hideg futkos rajtam az egésztől, komolyan.
Ott van a Maradok! Sophie Marceauval. Beültem rá anno MoziÜnnepen, sajnos. Egyszerűen nem értem. Olyanok ezek a filmek, hogy kicsúsznak a kezeim közül. Nem jutnak el hozzám. Nem érzem a lényegüket. Érteni értem, de nem érzem. Amolyan hagyjatok-már-békén effektus.
Hogy mindez miről jutott eszembe? A Szeress, ha mersz c. Marion Cotillardos kis csodáról. Nagyon jó, irtóra meg van csinálva, és egyszerűen kiborít. Kész. Ennyi. Na mindegy.

2009. január 19.

A diákigazolványok támadása

Az egyetememre már szavakat sem igen találok.
Nagyjából fél évig vártam az új diákigazolványomra, amelyben végre nem a régi pesti címem szerepel, hanem az új, vidéki. Ugyanis a MÁV csak úgy ad ki diákbérletet, ha az az igazolványom feltüntetett lakóhely és az oktatási intézmény közé szól. Ideiglenesen kértem a jegypénztárnál igazolást erről, egyéb okmányok bemutatásával. Pár hete aztán végre valahára, sok-sok e-mail váltás meg szervezkedés után, voltak szívesek kiküldeni a diákomat, aminek hujj de örültem, aztán egyik nap észrevettem, hogy azon csak a Pécsi Tudományegyetem van feltüntetve iskolaintézményként, a budapesti kihelyezett központ címe pedig sehol...
Eddig tehát a lakóhelyem nem volt feltüntetve az igazolványomon, most a sulim fővárosba kihelyezett léte nincs. Faja. Megint mehetek igazolásért, amit szintén hurcolhatok magammal. Ugyanis még egy fél év múlva, amikoris egy újabb diák vagy egyéb irat birtokbavétele megtörténhetne, már elvégzem az képzést. Na mindegy.