Dán dolgok - Ne hidd, hogy különleges vagy!

Aksel Sandemose (dán-norvég író) egy 1933-as szatírájában vetette papírra Jante-törvényét (Janteloven), amelyben magát a skandináv néplélek esszenciáját igyekezett megfogni. A törvény szerint:

1. Ne hidd, hogy különleges vagy!

2. Ne hidd, hogy vagy olyan jó, mint mi!

3. Ne hidd, hogy okosabb vagy nálunk!

4. Ne képzeld, hogy jobb vagy nálunk!

5. Ne hidd, hogy többet tudsz, mint mi!

6. Ne hidd, hogy fontosabb vagy nálunk!

7. Ne hidd, hogy bármiben is jó vagy!

8. Ne nevess rajtunk!

9. Ne hidd, hogy bárki is törődik veled!

10. Ne hidd, hogy bármit is taníthatsz nekünk!

Amilyen bizarrul és keményen hangzik mindez (hiszen alapvetően amolyan viccnek, szimpla görbe tükörnek szánták), lényege kiválóan visszaadja, itt Dániában és többi északi országban hogyan tekintünk a világra és egymásra. Mert nem az a fontos belőle, hogy te egy senki vagy, hanem az, hogy mindenki ugyanolyan valaki, mint te. De hogy miként is mutatkozik meg ez a hétköznapokban például?

Mindenki mindenkire rámosolyog az utcán, arra való tekintet nélkül, ki mit visel, ki melyik épületből lépett ki, ki melyik üzletbe megy be, ki milyen korú, nemű, alkatú, hovatartozású, ki milyen korlátozott mozgásában vagy más egyébben, ki mennyire jómódú, ki milyen nyelvet beszél, ki milyen tisztet tölt be stb. Mert miért ne tennénk? Miért ne mosolyognánk rá arra, akivel találkozunk?

Sokféle dán háztartásban megfordultam már, és -őszintén- nem különböznek számottevően. Nincs milliárdos, arannyal borított luxusvillája a tehetősnek és nem omladozik az otthona a szegényebbnek. Eleve nincsen jelentős társadalmi szakadék, mindenki egy kellemes szinten él. De még ha valaki olyan helyzetben is van, hogy csilliárdokat keres, nem fogod látni minden nap más sportkocsival repeszteni vagy pofátlanul drága órákkal a csuklóján villogni. Ha mégis van valakinek efféle ingósága, nem vág fel vele. Csak viseli, használja, de nem ez fogja meghatározni. Nincs flancolás, nincs kivagyiság. Mindenki észszerűen és módjával él.

Ha a munkahelyemen szembe találja magát a menza ajtajában egy fehéringes marketinges és egy kicsit koszos munkaruhás raktári dolgozó, a fehéringes mosolyogva lép hátrébb, tárja ki az ajtót a raktári dolgozónak, hogy parancsoljon, csak utána. És vice versa. 

Mert senki sem ér többet a másiknál. Senki sem tartja magát előrébb valónak és fensőségesebbnek, csak azért, mert többet keres, mert fehér a bőre, mert ki van öltözve, mert a többséghez tartozik, mert fitt, mert házas, mert gyereke van, mert szép helyen lakik, mert karcsú, mert diplomás, mert vezetői szerepben van... Kit érdekel? Itt senkit. Mind csak emberek vagyunk. Nem különbek és jobbak a másiknál. És pontosan így vagyunk ugyanannyira jók és elegek és értékesek.

Dán dolgok - Jótékonykodj vásárlással!

A dánok átlagos second hand shopjai (használt holmik boltja), a genbrugsbutikok nem olyan dolgokat kínálnak, amelyeket valaki bevitt és az eladásuk után kap érte x összeget ő is meg a hely is, hanem olyan árukból, amelyeket az emberek egyszerűen odaadományoznak. A boltban dolgozók egytől egyig önkéntesek (a dánok imádnak önkénteskedni), a befolyó pénz pedig az utolsó koronáig különféle jótékonysági szervezeteknek megy, a vásárlással tehát olyan ügyeket támogatsz, mint hajléktalanok, rászoruló családok vagy függők segítése.

Ahhoz, hogy valamit adományozhass, nem is muszáj bemenned egy ilyen boltba, mivel az utcákon megtalálod a különféle üzletek által kihelyezett gyűjtőkonténerek. Ha egy kisebb városban ilyenre mégsem bukkannál (de különben fogsz), bolt maga azért biztosan akad, legalább egy ilyen fajta a sokféléből. Røde Kors (Vöröskereszt), Folkekirkens Nødhjælp, Danmission, Kirkens Korshær, Mission Afrika... csak néhány a megannyi szervezetből.

Betérve hozzájuk nagyon olcsón vásárolhatod meg a legkülönfélébb dolgokat a ruharaboktól kezdve a bútorokon át a könyveken keresztül a konyhai felszerelésekig. Ha pedig mindez nem volna elég, nem átallják még beléd is sulykolni, hogy közben mekkora jót teszel. A Kirkens Korshærben például az árcédulák hátulján olyan rajzok láthatóak, mint mondjuk egy pulcsi után egyenlőség jellel egy tál leves, vagy egy cipő = egy zuhany, azt illusztrálva, mit jelent egy másik embernek az, ha itt költöd el a pénzed. Milyen egyszerűen lehet minden félnek jó, nem?

Dán dolgok - Élhető környezet

Élhető környezet alatt nem egy olyan környezetet értek, ahol végülis lehet élni, hanem egy olyan környezetet, ahol könnyű és öröm élni. Olyan falvakat és városokat, amik... most figyelj, mert ez nagyon durva lesz... szóval amik arra vannak berendezkedve, hogy emberek éljenek benne. Közterek, amik a közösségnek adnak teret. Ahol az utcákat járva világos a számodra, hogy ez a te lakhelyed, a te otthonod, amit szabadon használhatsz. Ahol szabadon élhetsz.

Az elmúlt hónapok alatt elég sok helyen megfordultam Dániában ahhoz, hogy minden további nélkül kijelenthessem, hogy ez a jelenség teljesen általános itt. Mindegy, hogy nagyvárosról beszélünk vagy tanyavilágról. Még a semmi közepén sem tudsz túl messzire menni anélkül, hogy ne találkoznál egy pad - asztal - szemetes kombós pihenőhellyel, általában pazar kilátással. A városokban és falvakban is úton-útfélen leülhetsz valahova. Igazából akárhova. Padok mindenütt. Tudod, ha elfáradnál vagy csak kicsit elidőznél. Ha pedig megszomjazol vagy más szükség szólít? Biztos, hogy találsz a közelben egy mosdót, ami talán nem mindig csilli-villi, de minimum ingyenes, ráadásul sokszor baromi futurisztikus, öntisztító csoda is.

Elég az hozzá, minden neked van ott, ahol van. Neked és mindenkinek. A tiéd. A miénk. Bátran élj vele és használd ne csak azt, ami abban az x négyzetméteres térben van, amit bérelsz, hanem mindent! Hiszen különben fizetsz ezekért is. Fizeted az adót, ami itt a világon az egyik legmagasabb, viszont ez igazából senkinek nem jelent gondot, hiszen visszakapják. Visszaforgatják, rájuk szánják. Ez elvileg természetes. Itt valóban az is. Bevallom, kicsit nehéz megszokni, de szerintem lassan azért menni fog.

Dániába jöttem - Miért? Mikor? Hogyan? Mi van?

Ígéretemhez híven beszámolok nektek egy kicsit arról, mi a szöszt keresek én itt. Hosszú évek óta terveztem, hogy megindulok külföldre és mindenképpen északi országokban gondolkodtam. Végül tavaly lehetőségem nyílt részt venni egy fél éves angol kurzuson és úgy döntöttem, ezt a határidőt szabom ki magamnak: a nyelvvizsga letétele után 1-2 hónapon belül indulok. Nincs tovább halogatás. A tanfolyammal aktivizálom a tök passzív nyelvtudásom és jöhet a mehet. Ez így is lett. Nyilván nem ilyen egyszerűen.

Kiválasztottam Dániát. Hogy egészen pontos legyek, édesanyámmal választottuk ki, ugyanis ő az én útitársam. Mikor elmondtam neki a nagy tervem, bejelentette, hogy jön velem. Bárki, aki anyát ismeri, pontosan tudja, hogy ez egy visszautasíthatatlan ajánlat. Elég az hozzá, a dánokra esett a voksunk azok alapján, amiket tudtunk és pluszban összeolvastunk róluk. Arról, hogy nyugodtak, hogy boldogok, hogy fontosnak tartják a munka és a magánélet egyensúlyát, hogy nincsenek oda a small-talkokért és még napestig sorolhatnánk.

Azonban ez egy nagyon drága ország, főleg, ami a szállásokat illeti. Az első időkben még gondoltunk rá, hogy kibérlünk valamit, amíg találok itt munkát, aztán csakhamar rájöttünk, hogy ez esélytelen. Rátaláltunk végül a Workawayre, ahol elszegődhetsz önkénteskedni a világ legkülönbözőbb pontjaira, a legkülönfélébb feladatokra és cserébe kapsz kosztot és kvártélyt. Így jutottunk el május végén dánia déli részére, a Døstrup faluban található Fæbrogård farmra, ahol a host házaspár egy bed & breakfastöt is üzemeltet. Részemről a földeken dolgoztam, ablakokat festettem meg ilyesmik; anya takarított, főzött, a szobákkal segített. Egyszerre 4-5-en is voltunk ott workawayerek: megismerhettünk egy chilei és egy német lányt, valamint egy pakisztáni és egy japán srácot. Mi egy kis kunyhóba laktunk, a többiek lakókocsiban. Bő egy hónapot töltöttünk ott, aztán - hogy átengedjük a helyet az újonnan érkezőknek - továbbálltunk északabbra.

Június 4-én érkeztünk meg a Mols Bjerge Nemzeti Park területén lévő, művészeti rezidenciaként szolgáló farmra. Szállásul az ettől a farmtól kicsit feljebb, a dombon található, hatalmas házat kaptuk meg, tengerre néző kilátással. Néha, amikor ezt kivették pár napra, leköltöztünk a házigazdánkhoz egy művészlakba, de főleg fent voltunk egymagunk. Csak az utolsó héten érkezett workawayer társunk egy argentin lány képében. Itt főleg bútorokat csiszoltam és festettem, a kertben ténykedtem, egy házfelújításon segédkeztem, számítógépen oldottam meg dolgokat; anya varrt, takarított, kisebb megbízásokat kapott. Két pompás hónapig élveztük a mesébe illő környezetet és tevékeny házigazdánk, Christine üdítő társaságát.

Egy héttel ezelőtt költöztünk be ebbe a kis aarhusi lakásba, ahol most is tartózkodunk. Ez már nem workawayer ügylet. Kibéreltük a helyet két hónapra egy orvostan hallgatótól, aki Montrealba utazott erre az időre. Mindezt azért léptük meg, mert végre-valahára úgy tűnik, lesz munkám. Amióta csak megérkeztünk Dániába, állást keresek. Mindenhova elküldtem az önéletrajzomat, személyesen is felkerestem üzleteket, cégeket, de semmi. Mondanom sem kell, mielőtt ideutaztunk, azt reméltem, hogy majd 1 hónapot elönkénteskedünk, közben találok valamit és már bérelhetjük is ki a lakásunkat, azonban hiába beszél nagyjából mindenki angolul is, a dán nyelvismeret hiányában a lehetőségek száma igencsak leszűkül.

Elég az hozzá, elmentem egy munkaközvetítőbe, ahol ajánlottak egy raktári melót, így végre elkezdhettem intézni az irataimat. Ha minden igaz, pont a mai napon érkezett meg a sárga kártyám, úgyhogy jövő héten megköthetjük a munkáltatómmal a szerződést és hamarosan dolgozhatok. Miután ez összejött, nézhetek állandó lakhely után.

Szóval azért jöttem Dániába, hogy itt is maradjak. Hogy meddig? Azt még nem tudom. Azt tudom, hogy szeretek itt és hogy egyelőre pontosan olyan, mint amilyennek képzeltem és reméltem. Minden nehézség ellenére újra és újra elámulok mindazon, amit naponta tapasztalok. Mindazon, ami körülvesz és amit a továbbiakban is igyekszem átadni nektek.

Dániába jöttem

Eredetileg nem igazán akartam komolyabb dániai beszámolót készíteni a különféle platformokon való bejelentkezéseimen felül, azonban 3 hónapnyi ittlét után rájöttem, túl sok érdekes, klassz, izgalmas és elgondolkodtató dolog vesz körül ahhoz, hogy ne örökítsem meg őket valamilyen formában, a Facebookot meg nem akarom ennyi filózással elárasztani. Úgyhogy ezennel meghajlok saját igényem előtt és legalább megint ráveszem magam, hogy használjam szegény, elhanyagolt blogomat valamire. Nem is akármire! (Lassan többször támasztom fel, mint ahányszor a Winchester fiúk vagy Loki vissza szokott térni)

Félreértés ne essék, nem fogok részletekbe bonyolódó, napra lebontott mesélésekbe bocsátkozni, csak szeretnék néha megállni egy-egy élménynél és kicsit elmerengeni róla, megosztani veletek. Ehhez persze először majd hamarosan prezentálok egy kis összefoglalót, mióta vagyok itt, miért vagyok itt, mit csináltam eddig és mit tervezek. Csak a tájékoztatás végett, hogy képben legyetek. Ez lesz, srácok.

to be continued...