2013. november 21.

nem kapok szikrát

Ma szokás szerint odanyomultam a moziban a jegyszedőkhöz, hogy akadnak-e esetleg megmaradt filmes plakátok, poszterek. Ők meg már tanácskoztak is, hogy igen, jaj, hol is vannak, aztán szinte egyszerre gyúlt lámpa a fejükben, hogy ó, hát azok nincsenek. Hiszen egy pár hete már minden digitális.....
Nos, amin én ekkor keresztül mentem, azt talán a Hatodik érzék ominózus végéhez tudnám hasonlítani... megfordult velem a világ, és hirtelen minden összeállt. Napokkal ezelőtt jártam ott a WestEndben Thor: The Dark Worldöt nézni, és a durván nagy sorban álldogálva az asgardi haverkáimmal, hosszú percekig pislogtunk azokra a bekeretezett, szép dolgokra, amiket én a szokásos, hátulról szépen megvilágított posztereknek hittem, és nem esett le, hogy az monitor. Mind monitor. Nem egy plakát az üveg mögött.  Nem. Hanem mind-egy-szálig-képernyő...


Habár frankón nem térek azóta se magamhoz, de ha egy kicsit sikerül épp tisztán gondolkodnom, akkor az jár a fejemben, hogy különben én ennek örülök. Örülök neki, mert mindig is ott nyáladzottam a mozitermek előterébe ezekre a poszterekre, és belesajdul a szívem, hogy úgyse lesznek az enyémek, mert vagy kidobják, vagy a királyabb darabokat úgyis elmarják előlem. Mostantól azonban azzal a megnyugtató tudattal csodálhatom őket, hogy HD minőségben nekem is otthon ülnek a gépemen, szóval nem nagy kunszt.  DIGITÁLIS PLAKÁTOKAT MINDENHOVA!