Vonatkalandok

Kalauzok. Némelyik vonalon a legtöbbször nincsenek is, vagy csak jól titkolják, hogy vannak. Másutt azonban sok esetben többen is felszállnak. Pont egy ilyen akciót fogott ki az a két menő srác, akikkel a minap utaztam. Nagy gizdán felszálltak Kelenföldön, hogy Ők majd jegy meg minden nélkül elutazgatnak szépen a Délibe. Azonban leültek, és először csak egyetlen kalauz állt fölöttük, aztán már öt. Ezt nevezik szívásnak?
WC. Alapszabály: vonaton soha ne ülj a mosdó mellé! A drága utastársak kineveznek ugyanis vécésnéninek, de fizetni nem fizetnek. Csak kérdezgetnek, van-e benn valaki, hogyan kell kinyitni, és a többi. Olyan dolgokról faggatnak, amelyek mindegyikének a kitalásához csak egy igazán kevés ész meg leleményesség kéne. De nem. Ők inkább Téged kérdezgetnek, meg feszegetik az ajtót, miközben a lámpa pirosan világít.
Nagyokosok. Amikor az ember áll, és vár, akkor páran azt hiszik, ez feljogosítja Őket arra, hogy megszólítsák. Akik pedig ezt teszik, általában eszetlen nagy barmok. A váróteremben álltam, újságokat böngésztem, amikor egy idősebb, jól szituált fazon leszólított. Beszélt nekem meg megkérdezte, hol vannak a napilapok. Mikor azt feleltem, hogy nem tudom, tartott nekem egy röpke kiselőadást arról, hogy az én fajtám csak négy kifejezést ismer, az öööt, a nem tudomot, a tök jót, meg a #$@t. És innen bontotta ki a beszédét, valami szélső jobbos nőt is idézett, én meg csak néztem. Aztán mikor már jó ideje beszélt, én meg nem nyögtem neki oda egyiket sem az állítólag általam és fajtám által ismert kifejezésekből, hanem pusztán annyit tudott leolvasni az arcomról, hogy szerintem eltévesztette a házszámot, akkor gyorsan hozzátette, hogy mindezeket persze csak azért mondja el nekem, mert látja, hogy én nem ebbe a kategóriába tartozom. Bólintottam egyet, és néztem tovább az újságokat, Ő meg még rizsázott kicsit, de ezután hamar tovább állt. Na mindegy.