Néha képes vagyok teljesen nekikeseredni attól, ha a magamnak kitűzött célok teljesítésében nem állok úgy, mint szeretnék (lásd: Angliába költözés, férfivá érés etc.). Habár alapvetően optimista, vidám ember vagyok, az ilyesmi képes depresszió közeli állapotba kergetni. Képzelem, milyen lehet azoknak, akiken még ott a társadalmi nyomás is. Az a fajta megfelelési kényszer, amit őszintén nem értek.
Legyen állandó, hozzád illő partnered! Beszélj mindennapi dolgokról! Nézzél ki így vagy úgy! Érj el a karriered bizonyos fokára x éves korodig! Legyen konkrét életcélod! Viselkedj a sztereotípiáknak megfelelően! Házasodj meg és legyenek gyerekeid x éves korod előtt! ...
Mindig csak arról beszélnek, hogy az agyonphotoshopolt hírességekkel hogyan vetít a gonosz média valótlan képet az ideálokról, de arról nagyon keveset szóltak, hogy a társadalmi elvárások milyen szorongásokat és elégedetlenséget okoznak az emberekben. Hogy olyan célok elérésére kényszerítik őket, amiket ők maguk talán egyáltalán nem is szorgalmaztak volna, és alapvetően nekik nem annyira fontos.
Úgyhogy itt egy jó tanács Rémusz bácsikátoktól: Ne vegyetek drogot!*... ja nem, ez nem az... szóval: Csak azzal foglalkozzatok, ami Nektek számít! Azokért a célokért harcoljatok, amit Magatok tűztök ki és ami számotokra fontos!
Ennyi.
*Legyetek popsztárok, és megkapjátok ingyen. - Billy Mack /Love Actually/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése