Van egy borzalmas tulajdonságom, ami vagy keveseknek van, vagy csak nem beszélnek róla, vagy talán észre sem veszik. Ha valami elvárássá válik, ha valami a "meg kell csinálni" dobozba kerül, onnantól kezdve legalább (!) 50%-kal nehezebben és kedvetlenebbül állok neki. Úgy kell rávegyem magam. Gyakran fizikailag rosszul leszek tőle. Kifejezetten szenvedek. De nem csak akkor, ha kiadnak nekem egy feladatot, hanem ha magamnak szabok meg valamit. Ha ugyanennek egy hirtelen ötlettől vezérelve, lendülettel nekiállok, akkor tök lazán és tök nagy örömmel teljesítem. Viszont ha ugyanezt a dolgot akár csak pár órát halogatom azzal, hogy "hú, ennek meg kéne lennie, de majd kicsit később", már veszett az ügy. Máris nem szeretem. Könnyen így járhattam volna ennek a posztnak a megírásával is. Felmerült bennem a gondolat, hogy mindezt le kéne jegyeznem, és már éppen azt kezdtem tervezgetni, hogy majd mondjuk pár óra múlva megcsinálom, amikor rájöttem, hogy nem, azt nem lehet, mert pont az lesz vele, amit kifejteni készülök. Kötelesség lesz, muszáj lesz és ettől elmegy a kedvem és vagy kényszeredetten történik meg, vagy egyáltalán nem történik meg, ahogy ezer és egy dolog erre a sorsra jutott előtte.
Úgyhogy nem házimunkáról, hivatalos ügyek intézéséről vagy egy tanulmány elkészítéséről van szó. Ó, nem. Akármiről. Olyasmikről, amiket szeretek csinálni. Teszem azt: képszerkesztés. Van, amit könnyen és boldogan összedobok editorban, de ha kitalálom, hogy "na egy ilyen manipot kéne majd összehozni" vagy "x mennyiségű fotót fogok retusálni", akkor kezdődik a szájhúzás. A saját magamnak kiadott feladatra!
Pontosan ezért van az, hogy jelenleg szinte elképzelésem sincs, mivel akarok foglalkozni. Mert nem akarom elidegeníteni magamtól azokat a dolgokat, amiket szeretek. Hiába végeztem olyan szakokat, amikkel a média vagy filmkészítés világában elhelyezkedhetnék. Az egy dolog, hogy nehéz is munkához jutni a szakmában, de őszintén szólva nem is nagyon akarok.
Egy szó, mint száz: nem csinálhatom azt, amit szeretek. Nem foglalkozhatok azzal, amit szeretek, mert tudom, hogy utána nem fogom úgy szeretni. Talán csak valamennyi idővel azután, hogy abbahagytam. Ez pedig rémes. Nem tudom, ez elmúlik-e valaha nálam, vagy hogy van-e olyan foglalkozás, amivel ne lennék így. Minden esetre egyelőre biztosra megyek, és inkább olyan munkákat vállalok, amik egy részt lazák, tehát nem gárgyulsz bele abba, hogy napi 8-10 órában folyamatosan ugyanazt csináld; másrészt pedig nem vágnak annyira a profilomba. Csak valamennyire. Annyira, hogy könnyen el tudjam végezni és legyen egy alapvető érdeklődésem iránta. Jó, mi?
