Már megint nézem a Megasztárt. Igazából eddig mind a 3 rész eseményeivel tisztában voltam. Egyszerűen szeretem a régi dalokat új szájból hallani. Főleg, ha tehetséges emberhez tartozik az a száj. Itt meg abból sosincs hiány bárki bármit mond. A zsűrit soha nem a sarokból kaparják össze, azok az emberek pontosan tudják, mi-merre-hányméter. És igenis, meg tudják akár három hangból is állapítani, érdemes-e valakire több időt szentelni, vagy sem. Nekik ez a hivatásuk, ezzel foglalkoznak nap mint nap. Birom, mikor ezt bárki elvitatja. Akárhogy nem értek egyet Velük néha, hülyének vagy nem hozzáértőnek eszem ágában sem volna nevezni egyikőjüket sem. Eszenyi, Fenyő, Friderikusz, Mester... szerintem már a nevek is magukért beszélnek. Ugyanez vonatkozik az előző zsűrire is. Nade...
Most is vannak favoritjaim a műsorban, most is jó leülni a családdal szombatonként, és együtt nézni, véleményezni. Klassz program. Szerintem ez is egyfajta összehúzó erő tud lenni. Közös élmény. Kell. A reklámok már nem hiányoznak annyira, meg a tömérdek duma sem. De addig legalább ki lehet menni a konyhába, vagy átbeszélni a dolgokat.
Azt meg majdnem kifelejtettem, hogy lehet szidni a műsort, de érdekes, hogy abba míly kevesen gondolnak bele, hogy végülis ez a show hozta vissza igazán az élő zenét. Azzal, hogy az itt szereplő énekeseket csak így engedik színpadra állni, ez lett az etalon, elnyomódtak a playback fellépések. Cikivé vált. Ez szerintem nem kis dolog.
2 megjegyzés:
Lenyelte a megjegyzésemet elsőre... remélem, most, hogy visszaírom, kétszer jelenik meg:
Minden adás csúcspontja, amikor a zsűri mögött ülők kiszúrják, hogy "benne vannak a tévében", és elkezdenek villogni! Most különösen a Friderikusz mögött ülő integető tinilányok voltak viccesek. :D
Igen, őket én is észrevettem. Hát Istenem. Ilyenek.
Megjegyzés küldése