Oscar-mezőny lesőben vol. 1.

Megvolt a Revolutionary Road (A szabadásg útjai), amiről igazából nagyjából az a véleményem, ami a filmbuzisoknak is. Annyit még hozzátéve, hogy ez is egy olyan alkotás, ami nem tűnik akkora számnak, amikor nézed, de amikor már némelyest leülepedett, akkor felbolygatja kissé az ember lelkét.
Aztán pár órája kipipáltam a Slumdog Millionairet (Gettó Milliomos... - ezt a hülye címet?!), amivel úgy voltam kicsit, amikor még csak bevillanásokat láttam belőle, bemutatókat, ilyeneket, hogy én nem is értettem. Olyan felfoghatatlan valami volt nekem, egy részről hogy most akkor ez komoly-e, más részről valami sokadrangú dolognak tűnt és egyben mégsem. Nem bírtam hová tenni. Aztán jött az Oscar, ahol úgy felmagasztalták, hogy megharagudtam rá. És úgy ültem le ma nézni, hogy na lássuk, mire ez a nagy ujjongás. Hát... sajnos volt mire. A sajnos persze csupán annak szól, hogy látatlanban lehúztam a filmet, és tévedtem. Az ember nem szeret tévedni. Meg hát nehezen ismeri be. Mondjuk én most nem teszem nehezen: tévedtem. Nagyon jó film. Furcsa, újszerű, lebilincselő, élvezetes.
Az imént a Benjamin Buttonnek áltam neki, de félbemaradt technikai okok miatt. Majd valamikor folyt. köv. Ahogy ez a bejegyzés is...