2010. március 13.

Sugározz fel, Scotty!

Töredelmesen bevallom, nem ismertem eddig a Star Treket. Mármint csak annyira, mint bármelyik mozibuzi. Láttam jeleneteket, felismerem belőle a fazonokat meg az Enterpriset, ismerősek a szófordulatok, az ujjelválasztós búcsú... Na de kb. ennyi. Éreztem azonban, hogy ennél illik többet megtudnom róla, és mostani gép- és akciómán hangulatomhoz jól is fog jönni. Emiatt és Zachary Sylar Quinto és a sminkért járó Oscar miatt bele is vetettem magam az új , 2009-es filmbe.
Bejött, és rá kellett döbbennem, hogy még több alap dolog van benne, mint hittem. Itt van példának a hozzászólásom címe, amit már nem egy filmben hallottam újra. Többek közt az egyik Heroes részben mondja Hiro Nakamura, de tutira veszem, hogy másban is elhangzott már. Jah, és ha már alapok: az meg baromi nagy dobás volt, hogy az eredeti Spockot tették be idős Spocknak. Egy darabig azt hittem, Quinto az elmaszkírozva... Ebből is látszik, Ő is milyen jó választás volt. Viszont Chris Spinenal annyira nem vagyok kibékülve. Kissé jellegtelennek tartom. Már a plakátokon is annak tartottam, a trailerben is, és a film megnézése után sem látom igazán másképp. De az alakításával semmi gond. Eric Banát meg halál nem ismertem fel, csak végig sejtettem, hogy tudom én ám, ki ez. A kis orosz gyerek pedig egy külön színfolt volt. A látványról meg ne is beszéljünk!...
Lényeg a lényeg: nem vagyok teljesen elégedett, valami még nekem hiányzott, de összességében rendben volt a darab. Mostmár értem, miért volt ez sorozat, meg miért készült filmből is annyi... Már a végéhez közeledtünk ugyanis, amikor úgy éreztem, hogy oké, az alapjaim megvannak, jöhet a sztori. Szóval én még akkor vágtam volna csak bele igazán. Dehát még mázli, hogy jön a többi rész.
Szvsz szívesen venném egy vagy több fan véleményét is a moziról. Én, mint StarTrek-szűz egyén... na jó, petting az volt, de... akkor is, mint StarTrek-szűz egyén élveztem, valszeg újranézem, felkeltette az érdeklődésemet, és jobban utána fogok járni ennek a világnak. Végülis ez számít, nem?
Minden esetre hosszú és eredményes életet kívánok, meg jó röhögést az alábbi bakikhoz, hülyülésekhez...


itten meg a Spockok támadása

1 megjegyzés:

snufi írta...

úú ez a bakiparádé állati jó *.* az erő legyen veled is, mester! ja nem, ez nem az a film... hm.