Born To Be Wild

Tegnap éjjel elhajóztam oda, Ahol a vadak várnak. Nem tudom, mit vártam a filmtől, de úgy tűnik, vártam valamit, mert így utólag hiányérzetem van. Bár az is tény, hogy így másnap reggelre volt ideje leülepedni, és a hiányérzet is halványult.

A zene rendben volt, a képi világ eszméletlenül rendben volt, a szövegek is, az egész kis birodalom is a lényekkel együtt nagyon rendben volt... ám itt van egy apró tüske. Az elején, amikor a király megérkezik hozzájuk a farkasos jelmezében, akkor még mindig megvan az a légkör, amit reméltem. Nem is légkörnek nevezném. Hanem a lények közelségének. Az elején maradnak a titokzatosság homályában. Éjjel van, nem is látszanak annyira, legtöbbször a kisfiú magasságából látjuk csak az eseményeket... maradnak tehát megfoghatatlanok, akármennyire is karnyújtásnyira vannak. Aztán egyre inkább előlépnek a homályból, és bennem ez magával hozta azt, hogy elkezdtek a tények érdekelni, mint hogy kik ők, mióta vannak itt, hány évesek, hol vagyunk egyáltalán... De ez mind valószínűleg egy felnőtt hülyeség. Hiszen a kis srácot ezek halál nem izgatták, sokkal másabb kérdései voltak. És amennyire újra és újra világossá válik számomra, mennyire gyereklelkű vagyok, annyira érintett most érzékenyen az, hogy ezt meg már nem értem. Vagyis érteni értem, de felfogni nem fogom. Nem érzem. De lehet, talán én más voltam gyereknek is, mint Max. Talán engem akkor is ez érdekelt volna inkább. Talán ez mentalitás kérdése is. Na mindegy.

Szóval a vadak nekem túl valódiak lettek. Túl evidensek. Pedig azt hittem, nem lesznek. Hát rosszul hittem. De ezt a dolgot félretéve, azért nagyjából hozta a film, amit ígért. És még ha nem is tudtam volna, mit ígér, akkor is a helyén volt. A gondolatairól, az egész lélektani háttérről meg inkább nem is ejtenék szót, azt valaki vagy érzi, vagy nem. Sőt, igazából ez a film annyira érzés-film, hogy vétek is volt ennyit szövegelnem róla, és bárhogyan felboncolni, dehát mindegy, már megtettem... Mégis talán elég összefoglalva annyit mondani róla, hogy egy egyedi hangulatú, zseniális, magával ragadó vad mese.

Azért le kellett öblítenem egy kis I love you, Beth Cooperrel. Szokásos, jó hangulatú tinivígjáték, egy magamra emlékeztető, a főszereplő-legjobb-haverja sráccal, feldobva Szente Vajk szinkronjával.